Henteskéssel a kezében támadt a rendőrőrsre egy férfi Jászapátin, két és fél év börtönre ítélték

2020. április 30., 15:55

Szerző:

Két és fél év börtönre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a férfit, aki ittasan,

egy henteskéssel a kezében ütötte és rugdosta a Jászapáti Rendőrőrs kapuját, miközben ordibálva szidalmazta és fenyegette a bent tartózkodó rendőröket

- olvasható a szervezet közleményében.

A Jászapáti Rendőrőrs épülete. (Fotó: Google Street View)

A történteket is felidézik. 2018. november 27-én a férfi barátaival italozott, majd ebéd után egy henteskést vett magához és azzal indult el egyik ismerőséhez. Amikor a helyi rendőrőrs épületéhez ért, rugdosni kezdte annak kapuját, és a rendőrök megölésével fenyegetőzött. A dühöngő férfit a barátai próbálták visszatartani. Egyiküknek sikerült elvenni tőle a kést, a rendőrök pedig megfékezték és őrizetbe vették.

Elsőfokon a Jászberényi Járásbíróság 2019. december 2-án hozott ítéletet az ügyben. A férfit garázdaság bűntette és 6 rendbeli zaklatás vétsége miatt 2 év 6 hónap börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon a Szolnoki Törvényszéken folytatódott.

A Szolnoki Törvényszék 2020. április 2-án az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta

- zárult a tájékoztatás. 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.