Budapest nem kap az önkormányzatoknak szánt kompenzációs alapból

A kormány mintegy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezernél több lakosú településnek, Budapest azonban nem részesül belőle. 

2021. május 6., 19:58

Szerző:

A kormány mintegy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezernél több lakosú településnek, a döntés során a kabinet a méltányosság és arányosság elveit érvényesítette – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. 

A kormány szerdai ülésén arról döntött, hogy 27, az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő település számára működési támogatást, 5 nem megyei jogú városnak pedig fejlesztési célú forrásokat biztosít. A kormányzati támogatások összértéke mintegy 23 milliárd forint – olvasható a közleményben, amelyben azt írták: a döntést nem pártpolitikai szempontok, hanem a rászorultság, az arányosság és a méltányosság elvei határozták meg. Közölték: a kormánypárti és ellenzéki települések egyaránt részesülnek a kormányzati pluszjuttatásokból. 

A főváros és a budapesti kerületek vonatkozásában a kormány szerdai ülésén arról is határozott, hogy ezen önkormányzatok számára egyelőre nem biztosít pluszjuttatásokat. A bejelentés után Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Facebook-oldalán reagált a döntésre, melyben kifejezte, nem lepte meg a döntés, mégis csalódott, hogy a kormány nem állta a szavát.

Amikor tavaly decemberben a miniszterelnök egyetlen tollvonással kivégezte az önkormányzatiságot azzal, hogy elvette a települések legfontosabb saját bevételének, a helyi iparűzési adónak a felét, akkor még érdemi kompenzációról és érdemi egyeztetésekről volt szó. Egyik sem lett – írta a főpolgármester. Karácsony Gergely hozzátette: a mai döntésről előbb értesítették a helyi Fidesz-szervezeteket, mint a megválasztott ellenzéki polgármestereket. 

 (Kiemelt kép: 168 I Merész Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.