Budapest legyen városállam!
Időről időre felvetődik, hogy a főváros nem képes eltartani önmagát, az állami támogatás pedig jóval kevesebb a szükségesnél. Már az is szóba került, hogy a BKV-t esetleg átvenné a kormány. Még mit nem! A probléma gyökere, hogy Budapest a közös kasszába befizetett óriási összegből keveset kap vissza. A további huzavona helyett jobb lenne a válás. Budapest – az élelmiszer-ellátását biztosító Pest megyével együtt – kiáltsa ki a függetlenségét, és legyen városállam! Mint az ókori Athén és Spárta, vagy később Hongkong és a hidegháborús időszak Nyugat-Berlinje. Moldova György már a hatvanas években elgondolta, hogy a Rottenbiller utca 93/A kérje felvételét az ENSZ-be. Az szatíra volt, de minden használható ötletet számításba kell venni egy olyan korban, amikor a politika és a humor között elmosódik a különbség.
Ennek a városállamnak jelenleg mintegy hárommillió lakosa lenne, de nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy a zöldhatáron még sokan átjönnének.
Sok probléma magától megoldódna. Nem üldöznék a hajléktalanokat, tovább épülne a 4-es metró (a Keletitől esetleg kéregvasútként), a politikai irányítás alól felszabaduló színházak a reneszánszukat élnék. A lakosság dönthetné el, hogy akar-e olimpiát (nem akar), zárva tartsanak-e vasárnap a boltok (ne tartsanak) vagy hogy hol és kitől lehessen cigarettát venni. Az adót a NAV helyett a főváros adóügyi osztályának fizetnénk, és Juhász Péter is eredményesebben harcolhatna az V. kerületi kétes ingatlanügyletek ellen, ha a fővárosi ügyészség kikerülne Polt Péter ellenőrzése alól.
A futballhuliganizmus maradna az egyetlen nagy problémánk, de ha kipaterolnánk vidékre a Ferencvárost és az Újpestet, és helyettük fő műsoridőben is a Real Madrid és a Chelsea mérkőzéseit közvetítené a budapesti tévé, talán nem is hiányolnánk őket. A meccseket nem a néptelen stadionokban, hanem kulturált körülmények között, faltól falig vásznon lehetne nézni – mint a New York-i Metropolitan operaelőadásait a Müpában. (Ilyen helyen nehéz lenne rasszista strófákat skandálni.)
A főváros Európa-szerte nagyobb tiszteletnek örvend, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik balhéból a másikba sodródó kormánya. És biztonságosabb a terrorcselekmények által fenyegetett Brüsszelnél, tehát akár az unió székhelye is lehetne. Budapest múltja eleve multikulturális, a Svábhegytől a zsidónegyedeken át a Bosnyák térig, kialakulásában az osztrákok, németek játszották a fő szerepet, aztán jöttek a zsidó írók és mecénások, a bolgár kertészek, a kínai vendéglősök, a vietnami kiskereskedők és az arab pénzváltók. A mostani magyar kormány pressziója nélkül a Városligetben maradhatnának a fák, a Várban a Nemzeti Galéria és a Széchényi Könyvtár.
A kormány már megkezdte a minisztériumok vidékre telepítését. Amelyik marad, az bérleti díjat fizetne. Az Országgyűlés az 1848-as és 1944-es hagyományokat követve megint Debrecenbe költözne. Az új főváros előbb-utóbb úgyis is Felcsút lesz, a légiforgalmat a Széles Gábor-féle sármelléki repülőtérre terelik, a kisvasutat pedig meghosszabbítják Bécsig. A Parlament kiürülne, de végre méltó helyre kerülhetne az újjászervezett neurológiai és pszichiátriai intézet. A pszichikai zavaroknak így is gyakori helyszíne volt, most legalább oda költözne a gyógyítás is.
Igaz, a hadseregünket főleg nyugdíjasok alkotnák, de így is lenne akkora katonai erőnk, mint például Luxemburgnak. Ha megtámadnának bennünket Simicskó István csapatai, rendelkezésünkre állna a Hadtörténeti Múzeum egész arzenálja. (Ezek harci értékéről 2006-ban is meggyőződhettünk, amikor is egy kiállított T–34-es tank is aktív részt vállalt az eseményekben.)
Aztán, húsz-harminc év múltán, amikorra a Budapest nélküli Magyarország talán kijózanodik, szóba kerülhetne az újraegyesítés. De ezt semmiképp sem lenne jó elsietni.
Mándy Gábor, e-mail
