Hatósági vizsgálat indult a Budapesten terjengő bűz miatt

2019. augusztus 9., 19:46

Szerző:

Lakossági bejelentések  hatósági vizsgálat indult az orrfacsaró bűz – trágyaszag – miatt, amely csütörtökön kezdett el terjengeni Budapesten – válaszolta a Pest Megyei Kormányhivatal a hvg.hu kérdésére.

A bűz híre tegnap végigfutott a sajtón, Budaörstől több budapesti kerületig, Óbudáig és Zuglóig érezni lehetett. Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester azt gyanította,. hogy Zsámbékról fújja be a szél, ezt azonban Horváth László zsámbéki polgármester azzal cáfolta, hogy az ő településén nincs bűz, valószínűleg a gyermelyi tésztagyár az oka, ahol minden évben hígtrágyáznak. Utóbbi gyanút Kókai Rita gyermelyi polgármester azzal utasította el, hogy Gyermelyen nincs semmilyen szag, lakossági bejelentést sem kapott róla. 

Új tésztagyárat avattak Gyermelyen
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Katasztrófavédelmi közlések szerint a levegőben nincs szennyező anyag, egyszerűen csak bűz van.

A hvg.hu az ügyben megkereste a a Gyermelyi Zrt.-t is, amely nagy területen Szomoron, Bajnán és Budajenőn is, Káhn Norbert kereskedelmi igazgató pedig úgy válaszolt,  a vállalatcsoport növénytermesztéssel foglalkozó cégei valóban trágyáznak minden év augusztusában-szeptemberében, most éppen a a Szomor melletti Somodorpusztán, de Szinte kizárható, hogy a Budapesttől 40 kilométerre lévő kis területen kiszórt, majd azonnal beszántott trágya okozott a fővárosban problémát.

444 eközben a Fővárosi Csatornázási Művekhez fordult a kérdéseivel, amelytől azt tudta meg, hogy ellenőrizték, biztosan nem a közcsatorna-rendszerrel van a baj.