Brutálisan megemelkednek a fogyasztóvédelmi bírságok

A parlament 114 igen, 22 nem szavazattal és 28 tartózkodás mellett elfogadta az igazságügyi tárgyú törvények módosítását.

2023. december 13., 15:15

Szerző:

Jelentősen emelkedik a fogyasztóvédelmi bírság összege: 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevételű cégek esetében az alsó határ 15 ezerről egymillió forintra nő, a bírság felső határa a vállalkozás éves nettó árbevételének öt százalékáig, de legfeljebb 650 millió forintig terjedhet.

A fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén a bírság összege kétmillió forinttól hárommilliárd forintig is terjedhet.

(Képünk illusztráció / Unsplash)