Ezt tervezi a gazdatüntetésekkel felsült Szabó Bálint október 23-ra

A botrányhős most azt szeretné, ha Botka László szegedi polgármester leülne vele tárgyalni, ha ez megtörténik, le is mond önkormányzati képviselőségéről. Egyébként október 23-ra is tervez akciót.

2022. október 10., 18:47

Szerző:

Sajtótájékoztatót tartott Szegeden a botrányairól, és legutóbb az augusztus 20-án meg nem valósuló „gazdatüntetéséről” elhíresült Szabó Bálint önkormányzati képviselő, aki még 2019 októberében, listás helyről jutott be a szegedi közgyűlésbe. Azt mondta el, a legutóbb ígért közgyűlési szereplése azért maradt el, mert a makói rendőrkapitányság letartóztatta és fogdán tartotta október 6-án, este.

A Telex szerint az előállítás hivatalos indoka azonban az volt, hogy a képviselő Szegeden szabálytalanul vezetett, a fogvatartásról ebben az ügyben intézkedtek.. A sajtótájékoztató témájának megfelelően Szabó közölte, lemond képviselői tisztségéről, ha Botka László szegedi polgármester nyilvános beszélgetésre ül le vele „20 éves közös múltjukról és a város ügyeiről”.

Reagált arra is, hogy sokan őt őrültnek tartják, idézte, sokak szerint a zsenit az őrülttől egy hajszál választja csupán el, az pedig, hogy ő melyik szerinte a következő 13 napban dől el. Sikertelen, augusztus 20-i gazdatüntetéséről azt mondta, szerinte az csak „főpróba volt”, most pedig október 23-ra készül „rendszerváltással”.

„Október 23-a az új augusztus 20-a” - jelentette ki

.Ezek után még újságírók előtt kijelentette, nem igaz, hogy rákos, de daganat van a nyelőcsövében, ami miatt drasztikusan romlik egészségi állapota.

(Kiemelt kép: Szabó Bálint, a Szeviép cégcsoport alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján 2017. március 31-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.