Borzalmas külföldi megítélés: "Nem erre a hírnévre vágytunk"

Az MSZP szerint a hazai és a nemzetközi reagálások egyértelműen bizonyítják, hogy a kormánytöbbség hibázott, amikor megszavazta a parlamentben a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényt.

2010. december 29., 08:25

A párt szóvivője úgy ítélte meg, hogy ez a döntés árt Magyarországnak. Az MSZP ismét azt kérte Schmitt Pál köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a jogszabályt.

Kormos Kata azt mondta: most már a kormány sem hagyhatja figyelmen kívül a törvény elfogadásának hazai és nemzetközi visszhangját. Nem erre a fajta ismertségre vágytunk - fogalmazott a

Klubrádióban.

A szóvivő szerint Orbán Viktor hatalmi törekvései egyre nagyobb kárt okoznak Magyarországnak.

Megismételte azt is, hogy az MSZP válságtanácskozást kezdeményez a demokratikus pártok részvételével a magyar uniós elnökség sikere érdekében. Az MTI kérdésére erről további részleteket egyelőre nem tudott mondani.