Boris Kálnoky: A Fidesz nem a perverzek pártja

Az állami százmilliárdokkal támogatott Mathias Corvinus Collegium Médiaiskolájának vezetője szerint a lényeg, hogy a fideszes botrányoknak mindig lett következménye a politikai közösségen belül.

2021. május 1., 16:25

Szerző:

Boris Kálnoky több Fideszt érintő botrány – Kaleta-ügy, a XVII. kerület volt alpolgármestere, Fohsz Tivadar gyermekmolesztálási ügye, a Borkai-ügy, a Szájer-ügy, a vakkomondoros, asszonyverő Balogh József ügye – mellett is úgy látja: a Fidesz nem a perverzek pártja.

A Die Welt, a Die Presse és más német nyelvű lapok egykori tudósítói munkája után most az állami százmilliárdokkal támogatott Mathias Corvinus Collegium Médiaiskolájának vezetőjeként dolgozó Kálnoky erről a Magyar Hangnak adott interjúban beszélt.

Úgy látja, a konzervatív-keresztény oldallal szemben sokkal kevésbé megengedő a politikai közvélemény, erősebbek az erkölcsi elvárások, amelyeket „mint látjuk, nem mindenkinek sikerül teljesíteni”. A kérdés szerinte az, lesz-e a politikai közösségen belül ennek következménye, márpedig eddig mindig lett.

A Médiaiskola vezetője a magyarországi sajtóhelyzetről is beszélt az interjúban. Azt mondta, az anyagi függetlenségüket csak azok az újságok, internetes oldalak őrizhetik meg, amelyeket eltartanak az olvasóik.

A sajtót érintően a problémát abban látta, hogy az olvasókat hozzászoktatták az ingyenes hírekhez, ám a sajtóorgánumokat fenn kell tartani. Ha nem az olvasóknak, akkor egy befektetőnek, politikai pártnak, civil szervezetnek, az államnak, vagy akár az EU-nak. Ez pedig szerinte árt a függetlenségnek.

(Kiemelt kép: MTI | Kovács Tamás)

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.