Bocsánatot kért Hodász András

A papi szolgálat alól saját kérésére felmentett lelkész néhány nappal ezelőtt vallotta be, hogy homoszexuális.

2023. július 21., 14:01

Szerző:

„Sok ember követett, hallgatott rám, tőlük itt és most bocsánatot kérek” – mondta Hodász András a Válasz Online-nak adott interjúban. A volt pap először szólal meg azóta, hogy egy hete bejelentette: homoszexuális.

Hodász két éve azt mondta, hogy „a homoszexualitás fejlődéslélektani elakadás, s döntően az azonos nemű szülővel való érzelmi kötődés hiányára vezethető vissza”. Ezzel kapcsolatban az interjúban megemlíti, hogy ezen kiejelntése nem a saját gondolatai voltak. „A pszichológus Joseph Nicolosira hivatkozva idéztem őket, aki szerint az egész családi struktúra felelős lehet, és van veleszületett komponens is.”

A homoszexualitása felvállalásával kapcsolatban azt mondta: „sok ember követett, hallgatott rám, hallgatta az előadásaimat, prédikációimat. Nekik is nagyon nehéz lehet most (...) Az emberekben kialakul valamiféle kötődés a pap irányába. Nekik ez most jogosan okoz fájdalmat, még akkor is, ha igazából én ugyanaz az ember vagyok, akit ők megszerettek, csak most eggyel több dolgot tudnak rólam. Tőlük itt és most bocsánatot kérek, remélem, egyszer majd harag nélkül tudnak rám gondolni.”

Majd hozzátette: „a homoszexualitás a mi kultúránkban mindenesetre még mindig szégyellni való. Olyasmi, amiről keresztény családokban inkább nem illik beszélni, tudomást venni.”

(Fotó: Hodász András interjú, Adrián Zoltán / 168.hu)

Tegnap 15:37

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.