Gyanúsítottként kihallgatták a biztonsági őrt, aki megütött egy idős férfit és fellökött egy másikat a Nyugati pályaudvaron

2020. július 22., 06:27

Szerző:

Nyomozás indult és gyanúsítottként kihallgatták a biztonsági őrt, aki egy videófelvétel szerint egy idős férfit megütött, egy másikat pedig fellökött a Nyugati pályaudvaron – számolt be róla a police.hu.

Az esetet 2020. július 18-án rögzítették. A nyomozók a felvétel észlelését követően felkutatták a két idős férfit, és a felvételen szereplő biztonsági őröket is rövid időn belül azonosították, majd július 20-án előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves férfit.

A nyomozás adatai szerint július 18-án reggel a két férfi szóváltásba keveredett a 34 éves J. Kálmánnal. A biztonsági őr először az egyik férfit arcon ütötte, aki emiatt a földre esett. Majd a másik férfit meglökte, ő ráesett földön fekvő ismerősére.

A videófelvétel alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást. Az őrt gyanúsítottként hallgatták ki, vele szemben az eljárást szabadlábon hagyása mellett folytatják.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.