Olyan fejlett a parlamenti mélygarázs biztonsági rendszere, hogy egy dandártábornok szerint csak egy 200 kilogramm robbanószerrel megrakott személyautóval lehet átmenni rajta

2019. augusztus 7., 12:10

Szerző:

Az Országház alatti mélygarázs biztonsági rendszere alkalmatlan arra, hogy kiszűrje a nem jószándékú behatolásokat. Ezt Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának fideszes elnöke állapította meg a testület korábbi ülésén – írja a Népszava. A politikus szerint a mélygarázs bejáratánál lévő, földből kiemelkedő oszlop legfeljebb arra jó, hogy egy autó behajtását megakadályozza, egy motoros bármikor elmegy mellette.

A márciusi ülésen részt vett Tóth László dandártábornok, az Országgyűlési Őrség parancsnoka is. Válaszában elmondta, hogy számos problémát jeleztek már az Országgyűlés Hivatalának a mélygarázs működésével kapcsolatban. Például az őrök csak a behajtó autók rendszámát tudják ellenőrizni, azt már nem, hogy ki vezeti a járművet, vagy mit szállít benne. Azt is elárulta, hogy felvetéseikre nem kaptak érdemi választ,

ezért csak próbálják „a biztonság látszatát fenntartani”.

Ellenőrizték az országházi látogatóközpont és mélygará
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kósa Lajos szerint már a bankoknál is több körös azonosítás előzi meg a járművek beléptetését, az Országházban jelenleg működő rendszert ő 

„a haverokkal megbütyköli”

egy hétvége alatt. Tóth László azzal próbálta a bizottság tagjait megnyugtatni, hogy a Tisza István szobor miatt úgy kellett megépíteni a garázs bejáratát, hogy csak személyautó férjen be rajta.

Abba pedig legfeljebb 200 kilogramm robbanószer fér be.

Így még ha valaki tele is pakol egy autót robbanóanyaggal, és felrobbantja a garázsban, az legfeljebb a többi autóban tesz kárt, a felszínen nem veszélyeztet senkit.

Az ülésen nem döntöttek új tervekről.