Birodalmi öntudat

– Nemrég jelent meg Londonban új könyve az Európai Unió történetéről. Már az előszavából is kiderül: megjósolta a Brexitet, hogy a britek 2016-17 táján talán elhagyják az EU-t. Miből gondolta ezt?

– Nagy-Britannia mindig ellentmondásosan viselkedett az Európai Unióban. Kezdettől csak a számukra kedvező elemeket voltak hajlandók vállalni. A briteknek szükségük volt a közös piacra, élvezték is előnyeit. De az integráció mélyítését ellenezték, s mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék. Az unió bővítését is leginkább azért támogatták, mert felismerték: több, eltérő adottságú országgal jóval nehezebb szorosabbra fűzni az együttműködést.

– Pedig épp Winston Churchill vetette fel 1946-ban az Európai Egyesült Államok ötletét.

– Mert belátta: a háborútól sújtott, szétzilált Nyugat-Európának rendeznie kell sorait, és összefognia a Szovjetunióval szemben a kiélezett hidegháborús konfliktusban. De azt is hangsúlyozta Churchill: bár fontos a szövetség megalakulása, Nagy-Britannia nem csatlakozik hozzá. Ők már akkor sem tartották magukat Európa részének.

– Herman Matthijs brüsszeli közgazdászprofesszor a 168 Órának mindezt azzal magyarázta: minden országnak más az igénye a szuverenitásra. Nagy-Britanniának történelmi és földrajzi okokból is nagyobb a „szabadságigénye”. Szigetországként eleve hozzászoktak bizonyos különálláshoz.

– Nem csak erről van szó. A britek többségében még megvan a birodalmi öntudat. A hatalmas gyarmatbirodalom ugyan 1960-ra megszűnt, de még mindig maradt a hetven országból álló Commonwealth. Sőt ez az, amelyet mindennél fontosabbnak tartanak. Churchilltől David Cameronig minden vezető beszédéből kitetszett: a politikában is a Commonwealth a prioritás, nem pedig Európa.

– A hatvanas-hetvenes években miért akartak mégis csatlakozni az Európai Közösségekhez?

– Így kívánta a gazdasági érdek: az integrált Nyugat-Európa mögött erősen lemaradtak, és a vezetésükkel 1960-ban létrejött EFTA, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. De nem mindenki látta szívesen őket. Charles de Gaulle francia elnök két csatlakozási kísérletüket is megvétózta. Harmadik próbálkozásra, egy újabb francia kormány felállása után vették be őket az európaiak közösségébe ’73-ban. Két évvel később, 1975-ben pedig már népszavazást tartottak a bennmaradásról. Utána sem a közös valutához, sem a schengeni egyezményhez nem csatlakoztak.

– Előfordulhat, mostanra azért is élesedett ki ennyire a szembenállás Európával, mert immár az unió sem ugyanolyan, mint korábban?

– Persze, az Európai Unió sem tökéletes! Hogy is lehetne az? Nem működhet akadálytalanul 28, sokszor lényegesen eltérő adottságú ország szövetsége. A döntéshozatal lassú, olykor rossz válaszok születnek egyes problémákra – például a migrációs válságra is. De ez elsősorban a 2008-as nemzetközi pénzügyi krízis óta vált veszélyessé. Azóta sorra jöttek a megoldatlan vagy csak alig megoldott gondok: a közös valuta válságába majdnem beleroppant az euróövezet, az éveken át elhúzódó görög hitelválság is csupán tavaly nyáron ért véget. Mégis azt mondom: nem ez indította el a Brexithez vezető folyamatot, hanem a britek hűvös, kettős viszonya Európához.

– Nagy-Britannián kívül is erősödnek az euroszkeptikus hangok. Sokan tartanak attól, hogy a Brexit lavinát indít el.

– Ez a veszély tényleg valós. Az Európai Uniónak körültekintően kell intéznie a brit kilépést. Nagy-Britannia már megint válogatni szeretne: szabad piac kell, de az unió polgárainak szabad mozgása nem. Ez még a külsős EU-tagok esetében sincs így: Norvégia például fizeti a tagságot és a közös piac előnyeiért cserébe elismeri a szabad mozgásról szóló szabályozást. Brüsszel nem engedhet Nagy-Britanniának: az valóban rossz kompromisszum lenne, és a teljes összeomláshoz is vezethet. Vagy egyszerű szabadkereskedelmi zónává silányulna az unió.

– Könyvében arról is ír: Európát – a nemzetközi nagyvállalatok mellett – Amerika és a hidegháború építette fel. Lehetséges, ma már új alapokra kellene helyezni az uniót, hogy működőképes legyen?

– Hidegháború már szerencsére nincs, de a biztonsági helyzet most ismét aggasztó. Vlagyimir Putyin üdvözli a Brexitet, hiszen az ő valódi célja az unió szétrobbantása. Deklarálta az oroszul beszélő népek „védelmét” Oroszország határain kívül is. Beavatkozott az ukrán válságba és határokat módosított. A balti államokat provokálja, rendszeresen megsérti az európai határokat. De az amerikai Trump-veszély is érinti Európát: az amerikai védernyő esetleges megszüntetésével fenyeget, vagyis szükségessé teszi az EU önálló véderejét. Az Európai Unió déli környezete, a Közel-Kelet és Észak-Afrika is lángokban áll. Ez indította el a menekülők millióit Európa felé. Nem kérdés: ma éppen úgy szükség van a szorosabb együttműködésre, mint egykor a hidegháború idején.

– Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke nem így látja: nemrég azt mondta, a szétesés kísértete járja be Európát, de erre akkor sem a szorosabb integráció a legjobb válasz.

– Tusk azért beszélt így, mert tudja: a tagországok többsége nem akar föderációt. De az unióhoz hasonló szövetségeket mindig is a kényszer hozta létre, nem az elkötelezettség a közös értékek iránt. És most kényszerhelyzet van, nem csak biztonságpolitikai okokból. Európa túlságosan függ az arab és az orosz olajtól, sürgősen függetlenítenie kell magát. Ehhez kell a közös energiapolitika, mert ezt az egyes tagállamok külön-külön nem tudják megoldani. És a tudományos kutatások, illetve a fejlesztések is megkövetelik a szoros együttműködést: ennek révén emelkedett fel Európa a nyolcvanas évek közepétől és vált egyenrangúvá amerikai, japán versenytársaival.

– Valóban a szétesés kísértete járja be Európát?

– Egyelőre megjósolhatatlan, mi lesz. Kétségtelen, a populista nacionalizmus erői megnövekedtek Franciaországtól Lengyelországig, ami komoly fenyegetés. De az biztos: az EU felbomlása biztosan felerősítené a tagországok közti ellentéteket. Ne felejtsük el: Európa államai ezer éven át háborúztak. Az EU a békés együttélés egyik fontos szervezete.

– Egyre többen mondják: ha elkerülhető is a széthullás, a szorosabb integrációba nem férnek bele a kelet-európai országok. Ön szerint „visszabontható” a kezdeti állapotig az Európai Unió?

– A hat ország, amely létrehozta az Európai Uniót, lényegében azonos gazdasági szinten állt, és kulturális hátterük is hasonlított. Ezt az egységet lazította fel először a déli, majd a keleti bővítés. A különbözőség valóban már-már ellehetetleníti a politikai integrációt. Ugyanakkor a közös valuta zónája a 2008-as válság óta is tovább integrálódott a bankunió az „európai IMF” és más új integrációs lépések révén. A keleti országokat sem együttérzésből vették be a klubba. Ez döntő volt Európa békéje miatt, másrészt a Nyugatnak fontos gazdasági érdekei fűződtek az itteni százmilliós piacokhoz és még inkább az olcsó munkaerőhöz. Ma is rosszul járna mindenki – Keleten és Nyugaton egyaránt –, ha egyes országok kimaradnának az európaiak szövetségéből. Keleten ez technikai leszakadást és a beruházások, illetve a milliárdos uniós támogatások elmaradását jelentené. Lengyelország egyedül másfélszer annyi uniós segélyt kapott, mint együttesen a Marshall-terv 16 országa annak idején az USA-tól. Nyugaton a piacok szűkülését és a vállalati birodalmak leépülését hozná a változás, az állampolgárok szabad mozgásának korlátozását. A mai világban a maradéktalan nemzeti szuverenitás csak fikció. Bízom abban: felülkerekedik a józan ész, és Európa megőrzi közös előnyeit.