Billegők? – Jelenleg 30 egyéni körzetet sem nyerne az ellenzék

– Billegő körzet? Hát, nem is tudom. 2006-ig a magyar politikai rendszerben is gyakran használt fogalom volt, ma viszont már nehezen értelmezhető – mondja Tóth Csaba politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. – A Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrejöttéig kétpólusú volt a hazai politikai élet, ami leképeződött az országos egyéni választókerületekben (oevk) is: a korábbi 176 oevk-ban 50-50 helyen általában mindig ugyanaz a párt győzött, a fennmaradó választókerületekben felváltva diadalmaskodott a bal- vagy a jobboldali jelölt. Ezek voltak a szavazást alapvetően befolyásoló, olykor eldöntő billegő körzetek. Ma háromosztatú a magyar belpolitika, a domináns kormányzó párttal két gyengébb, egymással azonos súlyú ellenzéki erő áll szemben. Át kell fogalmazni a billegő körzet definícióját.

A fogalom amerikai import. A tengerentúlon a választások a republikánusok és a demokraták között dőlnek el, általában mindkét párt támogatottsága 40–60 százalék között ingadozik. A több évszázados küzdelem során kialakultak a hagyományosan azonos oldalra szavazó államok, valamint a választások sorsát ténylegesen eldöntő, ide-oda billegő „csatatér” államok. Magyarországon 2010-ben tűn­­tek el a billegő körzetek. Az el­­len­­zék akkor mindössze Budapest XIII. kerületében jutott két egyéni mandátumhoz (Szanyi Tibor és Tóth József révén), ezek az oevk-k azonban korábban sem voltak billegők: az azóta már összevont két körzet hagyományosan baloldali fellegvárnak számít. 2014-ben az ellenzék tízre tornázta föl egyéni képviselői számát, ám nehéz összehasonlítani ezt az eredményt a négy évvel korábbival, hiszen a legutóbbi voksolást már a Fidesz által átírt választási törvény alapján bonyolították le, 176 helyett csupán 106 egyéni mandátumot osztottak ki. Komoly aránytalanságokra utal, hogy a hárompólusúvá vált politikai erőtérben a húszszázalékos listás eredményt produkáló Jobbiknak egyetlen egyéni képviselői hely sem jutott.

– Célszerűbb lenne a billegő körzetek helyett az ellenzék által nyerhető választókerületekről beszélni – mondja László Róbert, a Political Capital választási szakértője. – Akármelyik választást nézzük is az elmúlt két évtizedben, az derül ki, hogy a pártok erősorrendje az egyéni körzetekben bizonyos értelemben rendkívül stabil: az adott párt jelöltjeinek támogatottsága általában mindig ugyanolyan arányban tér el a pártjuk országos népszerűségétől. Egyes körzetekben rendre erősebbek, másokban mindig gyengébbek. Ám ha egy bizonyos körzetben a baloldali jelölt 10-15 százalékkal jobb eredményt ér is el, mint pártja országos átlaga, ez még nem jelenti azt, hogy biztosan meg is szerzi a mandátumot. Az a kérdés, mekkora a hátránya saját pártjának a legerősebb párttal szemben. Húszszázalékos különbséget például már csak nagyon ritkán képes ledolgozni egy egyéni jelölt.

2014-ben csupán egyetlen ilyen extrém eset akadt: Angyalföld-Lipótvárosban Hiszékeny Dezső (MSZP) 25 százalékkal múlta felül az Összefogás országos eredményét, ugyanitt a fideszes jelölt pedig 15 százalékkal múlta alul a kormánypártét.

Máshonnan közelíti meg a kérdést Bánovics Attila, az Elektor.hu választási szakportál szerkesztője. Szerinte jelenleg azt nevezhetjük billegő körzetnek, ahol a kormánypárti jelölt és legerősebb kihívója között olyan kicsi a különbség, hogy előre nem jósolható meg, melyikük fog nyerni.

– Épp a kis különbség miatt gyakran nüanszok kapnak jelentőséget. Ilyen például a jelöltek ismertsége, vonzereje, a választói népesség átalakulása, a részvételi hajlandóság vagy épp a kampánystábok teljesítménye – sorolja Bánovics. Ő is úgy látja, alapvetően a pártok országos támogatottságától függ az egyéni körzetek eredménye. Szerinte az is matematikailag igazolható, hogy a pártok között fennálló 5-6 százaléknál nagyobb különbséget csak kivételes esetben fordíthat át a kisebb támogatottságú párt jelöltje egy egyéni kerületben. Bánovics azokat a körzeteket tekinti aktuálisan billegőknek, amelyekben 2014-ben (és az azóta megtartott időközi választásokon) a győztes és a második helyezett között kétezer voksnál kevesebb volt a különbség. Csupán 15 ilyen körzet akad – hívja fel a figyelmet. Ezek bármelyik irányba eldőlhetnek, nem reális, hogy 2018-ban mindegyik ugyanannak a politikai erőnek jusson.

Tóth Csaba

Tóth Csaba szerint is alapvetően a pártok országos támogatottságától függ, melyek lesznek aktuálisan a billegő körzetek. Ha a Fidesz jelentősen gyengülne, akkor az a 30-40 kerület válna billegővé, amelyek az erősorrendben a kormánypárt szempontjából a lista végén állnak, ha viszont a Fidesz tovább erősödik, akkor legfeljebb a kormánypárt leggyengébb 5-10 körzete lesz billegő.

De vajon hány egyéni mandátumot billenthet saját oldalára az ellenzék, és az mire lehet elég?

Ezzel a kérdéssel elsőként Róna Dániel politikai elemző foglalkozott saját blogján, valamint a 168 Órának márciusban adott interjújában. Akkor kifejtette: az általa kidolgozott mandátumkalkulátor szerint 2018 tavaszán az ellenzéknek nincs ugyan esélye a győzelemre, ám bizonyos feltételek esetén nemcsak a Fidesz újabb kétharmadát, hanem abszolút többségét is megakadályozhatják. Ehhez elég lenne elhódítani a kormánypártoktól az általa bil­­le­­gőnek tartott 35-40 körzetet. Az ellenzéki pártoknál azonban mintha csak eddig olvasták volna Róna előrejelzését. Azt már elmulasztották figyelembe venni, hogy a politikai elemző szerint a szóban forgó 35-40 körzet megszerzésének komoly feltételei vannak. Így például az, hogy a jellemzően 5-6 százalékponttal fölülmért Fidesz (a biztos pártválasztók körében most nagyjából 48 százalékon áll) tényleges támogatottságához képest is legalább 5-6 százalékkal visszaessen, tehát 36-38 százalék környékére süllyedjen. Miközben az ellenzéki pártoknak (MSZP–DK–Együtt–Párbeszéd összesen: 22, Jobbik: 16, LMP: 4 százalék) ugyanekkora emelkedést kell produkálniuk. Vagyis a billegő körzetek begyűjtése csak akkor képzelhető el, ha a jelenlegi erőviszonyok jelentősen megváltoznak az ellenzék javára.

Róna szerint az általa megjelölt 40 körzet megszerzése elég lenne a Fidesz abszolút többségének megakadályozásra, ám ezt László Róbert és Bánovics Attila is vitatja.

– Tizenöt egyéni körzet megszerzésével az ellenzék biztosan megakadályozhatja a Fidesz kétharmadát, ám az abszolút többség kivédésére 40 körzet nem elég – állítja László Róbert. – Ebben az esetben ugyanis a Fidesz 66 egyéni mandátumot gyűjtene be, márpedig ennyivel nehezen képzelhető el, hogy ne kerüljön többségbe az Országgyűlésben.

Bánovics Attila

Bánovics Attila úgy számol, az aktuális támogatottsági adatok alapján a Fidesz legalább 80, legfeljebb 100 egyéni mandátumhoz jutna.

A politikai elemzők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a sikeres szereplés érdekében az ellenzéki pártoknak optimalizálniuk kell az esélyeiket. Minél kevesebb jelölt indul egy körzetben a kormánypárti delegálttal szemben, minél kevésbé oszlanak meg az ellenzéki voksok, annál könnyebb elhalászni az egyéni mandátumot. Ez viszont csak együttműködéssel képzelhető el. Ami nehéz ügy.

– Nincs új a nap alatt. A Fidesz által végtelenül bonyolulttá, követhetetlenné tett választási rendszerben valójában csak két formája létezik az együttműködésnek: a koordinált jelöltállítás és a közös lista – mondja László Róbert.

Az egyéni választókerületekre a koordinált indulás vonatkozik, amelynek lényege, hogy az együttműködő pártok a lehető legtöbb oevk-ban közösen indí­­ta­­nak jelöltet, pontosabban csak egyikük aspiránsa szerepel a szavazólapon. Ez nem vonatkozhat az összes kerületre, hiszen mindegyik párt hajt az önálló országos listára, ahhoz pedig legalább 27 egyéni körzetben saját jelölttel kell rendelkezniük. Logikusnak tűnik, hogy a koor­­dinációban részt vevő pártok a legreménytelenebbnek tartott 27 kerületet eleve feladják, ezekben egymásra engedik saját jelöltjeiket, az összes többit pedig felosztják egymás között. Így 79 körzetben kell megállapodniuk a jelölt személyében. Bánovics Attila szerint azonban nem működik az a taktika, hogy a pártok visszafogják a kampányukat a reménytelennek tartott, illetve a szövetségesüknek átengedett körzetekben. Így ugyanis ezekben a kerületekben veszíthetnek listás szavazataikból is, amivel egy kisebb párt azt kockáztatja, hogy nem jut be a parlamentbe, egy nagyobb pedig azt, hogy más lesz az ellenzék vezető ereje.

– A baloldali pártok számára a koordinált jelöltállítás valójában kényszer, amivel plusz szavazót aligha szereznek, csupán minimalizálhatják a máskülönben elvesző (a parlamentbe be nem jutó pártokra adott egyéni) voksok számát – mondja Tóth Csaba. Szerinte akárhány országos listát is állítanak az ellenzéki pártok (egy nagy közöset, egy MSZP–DK-t, egy új pólust vagy bármely egyéb variációt), az egyéni körzetekben mindenképp meg kell egyezniük a közös jelöltek személyében.

László Róbert

Sem Tóth Csaba, sem László Róbert nem zárja ki, hogy a választásokig hátralévő időben a most még egymástól igen távol álló MSZP és LMP egymásra talál. Más kérdés, hogy egy LMP-vel „korrigált” baloldali ellenzék is még mindig sok százezer voksra lenne a Fidesztől. László Róbert még egy szempontra felhívja a figyelmet: azok a pártok, amelyek valójában nem a kormányváltásra, csupán a parlamentbe kerülésre játszanak, abban érdekeltek, hogy mind a 106 körzetben legyen indulójuk, az ugyanis 600 millió forintos állami támogatást jelent, míg 27 egyéni jelöltért csak 150 millió forint jár. Ami tovább nehezítheti a koordinált jelöltállítást.

Sokan tartanak attól is, hogy a választók nem mennek el voksolni, ha kedvenc pártjuk egyéni jelöltje nem szerepel a szavazólapon. Tóth Csaba szerint azonban a Republikon felmérései azt mutatják, egy ideje jóval nagyobb az átszavazási hajlandóság, mint régebben, és szinte minden irányba működik. László Róbert is úgy látja, korábban valószínűleg túlértékelték a különböző fóbiákat, ma már úgy tűnik, az egyéni körzetekben egy-egy erős kihívó – pártállástól függetlenül – képes lehet az ellenzéki szavazatok integrálására.

Az ellenzéki pártok közötti együttműködést az is nehezíti, hogy nem könnyű kommunikálni. Ahogy Róna Dániel írja a blogján: a politika iránt nem érdeklődő szavazókat taszítja az ellenzéki összefogás témája. Az összes ilyen témájú Facebook-bejegyzés számos kommentet vált ki a politikakedvelő értelmiségből, az apolitikusabb választó számára viszont azt az érzetet kelti, hogy a politikusok az ország sorsa helyett inkább saját magukkal – a képviselői helyekkel, a hatalommal – törődnek. „Elviekben szinte minden politikus érti, hogy a kolbászkészítésnek nem a folyamatát, csak az eredményét kellene megmutatni, a gyakorlatban viszont mégis mintha épp azok a pártok feledkeznének meg erről elég gyakran, amelyek részt vettek a 2014-es Összefogásban. Minél előbb zárja le ezt a kérdést a baloldal, minél kevesebbet beszél róla a nyilvánosság előtt, annál kisebb kárt tesz önmagában” – írja Róna Dániel.

Annál is inkább jegelni kellene egyelőre ezt a témát, mert az igazán látványos mozgások csak a választás előtti egy-két hónapban várhatók. Ezt jósolja László Róbert, aki szerint az akkor érvényes közvélemény-kutatási adatok a legrosszabbul álló ellenzéki pártokat megegyezésre fogják sarkallni.

– A legkisebb formációknak önállóan sem egyéni, sem listás mandátumra nem lesz esélye, így az a lehetőség marad számukra, hogy az egyéni jelöltjeik visszaléptetéséért cserébe néhány prominensük felkéredzkedik a nagyobb pártok listájára – véli a vá­­lasztási szakértő. – Mivel a jelöltek listája számos helyen az utolsó pillanatokban is jelentősen változhat, korrekt mandátumbecslés jelenleg még nem készíthető.

A 168 Óra is inkább csak esélylatolgatásnak szánja az egyé­­ni körzetek várható mandátumeloszlásáról szóló térképét. A mandátumok kiosztásánál a 2014-es választási eredményeket és a Republikon Intézet választókerületi párt­erősorrendjét vettük alapul, illetve azt feltételeztük, hogy jövő tavasszal a Fidesz 5-6 százalékponttal rosszabbul, az el­­lenzéki pártok pedig ugyanennyivel jobban állnak majd. Így 29 olyan körzetet találtunk, ahol egyáltalán esély mutatkozik a Fidesz legyőzésére. Tegyük hozzá: ha most vasárnap lennének a választások, ennél jóval kevesebb helyen szerezne mandátumot az ellenzék. Talán még 15 körzetben sem. Ami alighanem újabb Fidesz-kétharmadot jelentene.

UPDATE:  A cikk megjelenését követően László Róbert jelezte, hogy néhány megállapítása pontosításra szorul. „Természetesen lehet módszertanilag korrekt mandátumbecslést készíteni – Róna Dánielé is ilyen –, az ezzel ellentétes tartalmú fenti félmondat két tényezőre utal. Az egyik, hogy bár az egyéni jelöltek személye korábban valóban csak néhány százalékponttal javított vagy gyengített a jelölő párt eredményén, ma már jóval többet jelenthet egy helyben erős jelölt, akinek a pártkötődése már-már másodlagos. A 2015-ös két időközi választás, ha mást nem is, azt bebizonyította, hogy ha van olyan jelölt, akiből kinézik, hogy legyőzi a kormánypárti jelöltet, sokan hajlandók a pártszimpátiájukat félretéve átszavazni rá. A másik, hogy a korábbinál is fragmentáltabb ellenzéki térfélen teljességgel kiszámíthatatlan az együttműködés módjának végkimenetele. Következésképp nemcsak a jelöltek személye homályos még, hanem az is, hogy mely pártok jelöltjei maradnak egyáltalán állva a választás napjáig. A Fidesz parlamenti többségét megakadályozni képes 40 egyéni mandátumot keveslő megjegyzés is részben erre a bizonytalanságra utalt. Ráadásul, ha a sok lista miatt több párt is a küszöb alatt végez, akkor rengeteg szavazat megy a kukába, ami még 40 ellenzéki egyéni győzelem esetén is jelentősen kevesebb mandátumhoz juttatja az ellenzéket az egyébként becsületes modellek által feltételezetthez képest – legyen szó Róna Dánieléről vagy akár a miénkről. Az ellenzéki együttműködési tárgyalások előrehaladtával már csak emiatt is szükség lesz a kalkulátorok frissítésére” – írta a politológus.