Nem fogok sorbaállni, hogy a mindenkori hatalomnak kinyalhassam a fenekét – Bige László a 168 Órának

2020. május 13., 15:40

Szerző: Árpási Bence

Egy régóta folyó ügyről van szó, amely teljesen alaptalan

– így reagált az ügyészség vádemelésére Bige László a 168 Órának. Az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót a vádhatóság vesztegetéssel gyanúsítja.

Bige László elmondta,

„pontosan be tudom bizonyítani, hogy teljesen megalapozatlan és törvénytelen a vád.”

Ugyanakkor szerinte a rendőrség és az ügyészség nem tudta és nem is akarta ezeket a szempontokat mérlegelni.”

„Nem érdekelte őket az igazság és amikor figyelmeztettem őket erre, akkor azt mondták, ez az igazságszolgáltatás és a bíróság dolga, őket ez nem érdekli.” – fogalmazott Bige László és kérni fogja a tárgyalás megtartását az ügyben.

Hangsúlyozta, még véletlenül sem tett keresztbe senkinek.

„El akarnak lehetetleníteni azért, mert

nem vagyok az a típusú ember, hogy sorbaálljak azért, hogy a mindenkori hatalomnak kinyalhassam a fenekét. Ilyet nem tettem és soha nem is fogok.”

– fogalmazott.

Bige László. (MTI/ Bodnár Boglárka)

Bige László hozzátette, több rendőrségi eljárás folyik cégei ellen és ezek alaptalanok. Szerinte karaktergyilkosságot folytatnak vele szemben, hogy lejárassák és meghurcolják. Úgy ítélte meg, a hatóságok is pontosan tisztában vannak a vádak alaptalanságával, de parancsot teljesítenek.

Ugyanakkor nem gondolja, hogy a politika felől érkezne nyomás hatóságokra.

Szerinte Csányi Sándor OTP-vezér áll a támadás mögött

,mivel az „ő strómanjai írták a feljelentéseket. Még a feljelentők is ugyanazok, akik a korábbi ügyekben.” – jelentette ki Bige László.

A teljes interjút itt meghallgathatja: