Bige László cégcsoportja nem ért egyet a 14 milliárdos gigabüntetéssel

Szerintük nem hibáztak. 

2021. október 22., 17:20

Szerző:

A Nitrogénművek Zrt./Bige Csoport 2021. október 22-én értesült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntéséről. A határozat 250 oldal terjedelmű, ezért annak értékelése még folyamatban van. Az viszont már most is elmondható, hogy a döntés érdemével nem értünk egyet – jelentette ki a cégcsoport az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Korábban írtunk róla, hogy  a Versenytanács összesen 14,1 milliárd forintos pénzbírsággal büntette a Nitrogénművek hat érintett vállalkozását, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-t és a Cargill Magyarország Zrt.-t. A Gazdasági Versenyhivatal azzal indokolta a döntését, hogy a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt. A megállapodások célja az volt, hogy korlátozza a Nitrogénművek termékeinek szabad árazását, valamint a helyettesítő termékek beszerzését és értékesítését. A cég és forgalmazói továbbá a vevők egymás közötti felosztására is törekedtek.

Most egy közleményt tettek közé, miszerint „a Nitrogénművek Zrt./Bige Csoport ellen 6 éve folyamatban lévő GVH-eljárások során már többször kifejtettük részletes érveinket, kifogásainkat, ellenbizonyítékainkat, például az eljárást a bírság elkerülése érdekében kezdeményező és a hatóságot segítő KITE Zrt. nyilatkozataival, valamint számos hivatkozott irattal szemben. Azt is bemutattuk, hogy semmilyen hatásvizsgálat nem készült, amely a piaci folyamatokat feltárta és érdemben értékelte volna objektíven és gazdasági alapon. A GVH határozatának tartalmát ezért alaposan elemeznünk kell, de azt mindenképpen megtámadjuk bíróság előtt. A végzés időzítése, amikor a jelenlegei európai energiakrízisnek legjobban kitett iparágat ilyen mértékű, eddig Magyarországon nem látott bírsággal sújtanak, számos kérdést felvet bennünk. A jelenlegi hazai politikai helyzetben társaságunk a nem várt eseményekre jelentős likviditási tartalékot halmozott fel az elmúlt időszakban, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy ügyfeleink ellátását még a jelenlegi piaci folyamatok mellett is biztosítani tudjuk” – áll a cégcsoport közleményében. 

(Kiemelt képünk : Bige László, a Bige Holding Csoport elnök-vezérigazgatója, a Vidor Fesztivál főszponzora beszédet mond a fesztivál megnyitóján a nyíregyházi Kossuth téren 2018. augusztus 24-én.MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.