Bevetették a terrorelhárítókat Tolna megyében – Fotók

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ közös akciója során elfogtak több emberkereskedelemmel gyanúsítható személyt, akik feltehetően bűnszervezetben működtek együtt.

2011. július 20., 18:54

Egy hódmezővásárhelyi nő eltűnése ügyében indított nyomozást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. Az eljárás során olyan információk merültek fel, amelyek szerint a nőt szekszárdi lakosok egymás között több százezer forintért eladták, majd Németországba vitték és prostitúciós tevékenység elvégzésére kényszerítették.


A német hatóságokkal történő együttműködés során ellenőriztek egy bordélyházat, ahol az eltűnt nőt megtalálták, valamint további három magyar állampolgárságú sértettet is. A nőktől a szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt elvették és Magyarországon maradt családjuk elleni fenyegetéssel megfélemlítették őket.


2011. június 20-án a hajnali órákban a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és a Terrorelhárítási Központ kommandósai egy összehangolt és gondosan előkészített akció keretében két helyszínen több tolna megyei lakost állítottak elő. Az elfogás során azért volt szükség a Terrorelhárítási Központ közreműködésére, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az elkövetők esetleg ellenállást tanúsíthatnak, illetve fegyver van náluk.


Az őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatását bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem, valamint bűnszervezetben való részvétel miatt kezdeményezi a rendőrség.