Berki Krisztián szerint Széchenyi István és Deák Ferenc után ő maga a harmadik legnagyobb magyar

2019. szeptember 6., 18:11

Szerző:

Elég erős kijelentéssel sikerült kezdenie a pénteket Berki Krisztián valóságshow-sztárnak és budapesti főpolgármester-jelöltnek, aki az Instagramra feltett videó tanúsága szerint a következő szöveggel állt ki a pódiumra a Fővárosi Közgyűlés üres padsorai elé:

– Jó reggelt Magyarország, Jó reggelt Budapest! A két legnagyobb magyar, Deák és Széchenyi van mögöttem. A harmadik legnagyobb magyar viszont itt áll előttetek. Mivel fizikai mivoltomban csak én vagyok képes ma tenni, így őket itt hagyom és veletek közösen megindulok a megkezdett úton. Berki Budapestért!

Az október 13-i önkormányzati választás előtti utolsó közgyűlési ülést augusztus 28-án tartották, sikítófrász helyett most inkább csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nemréhg mi írtuk meg elsőként, Berki Krisztián a főpolgármesteri ambícióihoz képest méltatlanul kevéssé van tisztában a közlekedés szabályaival. 

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.