Beijedtek Németh Szilárdtól (vagy épp Orbán Viktortól), máris visszakoznak a kritikus konzervatívok

Orbán Viktort és kormányzását nem lehet a rendszeren belülről kritizálni. Ezt realizálhatta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre, azonnal vissza is vonták saját gondolataikat.

2018. április 29., 17:24

Szerző:

„Szomorúan olvastuk azokat a cikkeket, amelyek Az idők jelei elnevezésű társadalmi kezdeményezés Újra néven nevezzük című kötetével kapcsolatban láttak napvilágot – ezzel a kezdettel adott ki közleményt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre, miután az általuk összeállított vitairat súlyos, rendszeren belülről érkező kritikái nyilvánosságra kerültek.

A 168 Óra is beszámolt arról, hogy Németh Szilárd nekiment az általa „rendszerkritikus konzervatív értelmiségnek” nevezett csoportoknak, s a Fidesz-alelnöke arra hívta fel a figyelmüket, hogy „Soros György fia már nyíltan támadja azt a magyar miniszterelnököt, aki még le sem tette az esküt”. Orbán Viktor öklétől ez nem is számíthatott másnak, mint súlyos figyelmeztetésnek, amit a rendszerkritikusnak tán nehezen nevezhető értelmiségiek hamar fel is fogtak.

Orbán Viktor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének parlamenti ülésén felszólalt, ott tapsot, nem kritikát kapott

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre közös közleménye szerint:

„A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi Kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna.

Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni.

A kötet általános hazai és nemzetközi politikai, társadalmi, illetve közéleti jelenségekre reflektál, azokat vizsgálja meg a keresztény erkölcs szemszögéből. Az ókori világtól napjainkig érvényesnek tartott, az emberi természetből fakadó pozitív emberi tulajdonságok (erények) – okosság, igazságosság, mértékletesség és erősség –szükségességét vagy hiányának következményeit elemzi.

A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.

A kritikus szolidaritás hangvétele nem aktuálpolitikai jellegű, tehát azok az értelmezések, melyek kiragadva egy-egy állítást manipulálják olvasóikat, elfogadhatatlanok. Mivel az írást gondolatébresztőnek szánjuk, ezért tisztelettel kérjük az érdeklődőket, hogy a teljes szöveget www.keesz.hu weboldalon olvasva kapcsolódjanak be a párbeszédbe.”

Az eredeti Index-cikk, mely a szöveget ismertette, üdvözlően adott hírt arról, hogy három kormánypárti szervezet feltette a kérdést:

– Meddig vállalható fel a kormány egy-egy akciója?

A szöveg, amely Balog Zoltán leköszönő miniszter szerint hiánypótlóan valóságos kritikát fogalmaz meg a Fidesszel és személyen Orbán Viktorral szemben is, a NER-lovagok megmagyarázhatatlan vagyonosodásáról, a konszolidáció igényéről, az állandó harc mögötti bizonytalanságról, de még a közmédiában elhangzó lebutított üzenetekről is szól.

„Manapság nincsenek szabadon elfoglalható földek, mint a római korban, azonban vannak uniós források. Azt tapasztaljuk, hogy az uniós pénzek egyesek számára úgy állnak rendelkezésre, mint a rómaiaknak a frissen hódított földek. Ez olyan mértékben vállalhatatlan része a mai magyar közéletnek, amit a keresztény értelmiség nem tud, és nem is akar tovább magyarázni.” Ilyen és ehhez hasonló kijelentések sorjáznak abban a vitairatban, amely az Idők Jelei nevű kiadványsorozatnak az idei a harmadik kötete. Balog Zoltán leköszönő emberminiszter pedig a bemutatón arról beszélt, hogy végre ez egy olyan kritika, amit nem „rosszindulatú” vagy „szolgalelkű” emberek jegyeznek.

Fotó: Merész Márton

Ugyan a százoldalas iratban egyszer sem írják a miniszterelnök, a kormányközeli oligarchák vagy a Fidesz nevét, egyértelmű utalások és kijelentések segítenek eligazodni az olvasónak abban, hogy a szöveg a kormánypártoknak szól, nem az ellenzéknek.

Ahogy Balog is fogalmazott a bemutatón, ezekből a bírálatokból érzik, hogy „érted haragszom, nem ellened”.

Érthetetlen tehát, miért is volt most olyan fontos az egészből visszakozni. Talán Orbán Viktor nem értük haragudott meg?