Becstelen politika

- Nehéz Bokros Lajosnak lenni?

– ?

- Látom, meglepődik. „Valljuk be, nem könnyű Bokros Lajosnak lenni” – Deutsch Tamás írja az interneten. Abból gondolja, hogy önnek MSZMP-s, MSZP-s, MSZP–SZDSZ-es múltja van, most meg jobboldalinak mondja magát – hiszen ezt írta levelében 756 strasbourg-i kollégájának.

– Konzervatív kritikát mondtam el az unió parlamentjében. Ez tökéletesen megállja a helyét, mert a valódi – európai értelemben vett – konzervatív politika piacpárti, kapitalizmuspárti, befektetőpárti, és nem tesz különbséget a belföldi és a külföldi befektetők között. Ezzel szemben a Fidesz politikája szembemegy a piaccal, piacellenes, tőke- és kapitalizmusellenes, mindenekelőtt külfölditőke-ellenes. Ellentétben azzal, amit néhány német újságban írnak, a Fidesz nem konzervatív párt, hanem populista-nacionalista gyülekezet, amely inkább szocialista vagy legalábbis államkapitalizmusra hajazó politikát valósít meg, aminek semmi köze a modern konzervativizmushoz, amelyet én képviselek.

- Miért tartja ennyire fontosnak a szócikkszerkesztést? Korábban is hiába mondták a szakemberek, hogy a balliberális koalíció inkább jobbos, a Fidesz meg inkább balos elemekkel operál a gazdaságban – ez is meg a valóság is keveseket zavart.

– Kénytelen vagyok tisztába tenni a fogalmakat, mert Nyugat-Európában ennek van jelentősége. A magyar valóságot pontosan le kell fordítanunk a nyugati politikai közösség nyelvére az Európai Parlamentben. Másrészt fontos, hogy Fidesz-uraimék 1995–96-ban az én politikámat balról támadták, kőszívű kapitalistának neveztek, programomat thatcheri jellegű intézkedések halmazának titulálták. Pedig az sikeresen helyreállította a növekedést és az ország pénzügyi egyensúlyát. Nekik azonban ez nem sikerül – sőt!

- A háromórás strasbourg-i magyar napon a fogalmak kuszák maradtak, a terhünkre rótt szabályok szétcincálása helyett inkább ideológiai állóháború folyt, a pártcsaládok vállvetve védték mundérjuk megtépázott becsületét. Eldőlhetett ott bármi is?

– Ezzel nem értek egyet. Az Európai Parlamentben nincs kormánypárt meg ellenzék. Kénytelen-kelletlen mindenki arra összpontosított, ami miatt az Európai Bizottság elrendelte a kötelességszegési eljárásokat. Az igaz, hogy a többség nem ismeri alaposan az új magyar jogszabályokat, de ez nem adhat alapot arra, hogy a miniszterelnök valótlanságokat állítson. Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, hogy a kormány leváltotta a sztálinista alkotmányt. Pontosan tudja, hogy nem volt az, és azt is, hogy az itteni képviselők a régit éppúgy nem ismerik, mint az újat. A Fidesz egyrészt ostorozta az ismerethiányt, másrészt apellált rá és kihasználta. Ha a korábbi alkotmányt sztálinistának bélyegzi, akkor Orbán saját magát köpi szemen, saját korabeli szerepét az Ellenzéki Kerekasztalban, mert tudja, hogy az 1949-es alkotmánynak legfeljebb a címe maradt meg. Az Európai Parlament ülésén semmi nem dőlt el ugyan, de a vitának nem is ez volt a tétje. Európának fontos tudnia, hogy az unió szívében van most egy kormány, amely szétverte a fékek és ellensúlyok finom rendszerét, amely liberális helyett illiberális demokráciát épít, és hogy nem csupán a törvények betűjével, hanem – ahogyan a Der Spiegel írta múlt heti számában német kormánykörökre hivatkozva – az egész törvényalkotás szellemével, kultúrájával, az azt megtestesítő értékrenddel vannak problémák.

- Ezt ön angol nyelvű felszólalásában ugyancsak hangsúlyozta. Hogy eredménnyel, hatékonyan tette-e, abban kételkedem, mert úgy hadart, mintha pisztolyt tartottak volna a hátába.

– Szűk az időkeret, sok a mondanivaló, ezért sietni kell. De megnyugtatom, valamennyi képviselőtársam időben megkapta a teljes eredeti szöveget elektronikus formában, sőt, elhangzása előtt ott volt már az angol lapoknál is.

- Hoppá! Sikerült lelepleznem egy felbujtót! Ön halmozottan hazaáruló, mert Magyarország ellen hangolja a nemzetközi közvéleményt, ráadásul nem magyarul beszél a strasbourgi parlamentben!

– Menjünk tovább! Komoly kérdései is vannak?

- Igyekszem. Ön szerint miért és meddig tart a kormány szabadságharca? Ha Orbán Viktorból indulok ki, akkor még nincs vége, hiszen azt mondta, „a szabadságharcosok hazája vagyunk”, és ezt a hagyományt ő is ápolja. Kérdés: meddig?

– Ez a politika ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen, ráadásul rengeteg kárt okoz az országnak, amit igazolni is tudok...

- A kárt vagy a becstelenséget?

– A kárt az élet igazolja. Drámai sebességgel romlanak az életfeltételek, nehezebb a hitelfelvétel, gyengül a forint. A becstelenség legkézenfekvőbb példája az egy évvel ezelőtti kormányzati zsarolás: ha valaki nem lép vissza az állami rendszerbe, akkor végleg elveszíti társadalombiztosítási nyugdíjjogosultságát. Majd, miután az emberek „kiszervezték magukat a társadalmi szolidaritásból” – így mondta Matolcsy –, kiderült, hogy mégsem veszítik el állami nyugdíjvárományukat.

- Konrád György azt írta a The New York Timesban, hogy az alkotmány célja: Orbán uralma legalább annyi ideig tartson, mint Horthy Miklós kvázifasiszta vagy Kádár János kommunista uralma. Egyetért vele?

– Az Európai Parlamentben idéztem Orbán Viktort, aki tavaly a Neue Kronen Zeitungban maga állította, hogy meg akarja kötni a következő tíz kormány kezét. Vegyük még hozzá kötcsei beszédét a centrális erőtérről, és máris ott vagyunk az egységes pártnál, ami a Horthy-korszakot jellemezte. És ne feledjük: noha a rendszer képviselői közül sokan ellenálltak, maga a rendszer végső soron szálláscsinálója volt a fasizmusnak. Bármit állít is a Fidesz arról, hogy ő az egyetlen és igazi védelem a szélsőjobb ellen, a mindennapi életben sajnos ennek éppen az ellenkezője igaz.

- A miniszterelnök politikai vágyálma nem módosítható akkor sem, ha – bár Matolcsy miniszter gazdaságtörténeti sikerekről vizionál – anyagi alapjai éppen szétporladóban vannak?

– Ez populista-nacionalista berendezkedés, amely egy törzsi jellegű alkotmányt erőszakolt rá az országra. Ez nem gazdasági-társadalmi, hanem valamiféle „metafizikai ésszerűségből” táplálkozik. Az ország könnyen kormányozhatatlanná válhat, ha a sarkalatos törvények megkötik a következő kormányok, sőt a választók kezét: még gazdasági szükséghelyzetben sem lesz mód növelni a személyi jövedelemadóból származó bevételeket, és progresszívvé tenni az adórendszert.

- A gazdasági szükséghelyzettől galaktikus messzeségben vagyunk, hiszen „nekünk nem pénz kell az IMF-től, hanem biztonság”, és „nem fogunk félreugrani, ha az IMF pénzt akar adni”, márpedig Orbán úr azt állította szolid fanyarsággal, hogy akar.

– Ez a mondat nem pusztán roppant ízléstelen és méltatlan egy kormányfőhöz, hanem kifejezetten ártalmas. Nem izzítja magasabb hőfokra a hazánk iránti bizalmat Washingtonban. Nem mintha az IMF érzelemmel átitatott intézmény lenne, de a kormány kiszámíthatósága, hitelessége, sőt, stílusa mindig számít azoknál a tisztviselőknél, akik egy hitelmegállapodás követelményeiről és teljesítéséről döntenek. Ez a folyamat könnyen elhúzódhat, és akkor további értelmetlen szenvedés zúdulhat a magyar dolgozók, adófizetők, nyugdíjasok, betétesek, befektetők, vállalkozók nyakába. A miniszterelnök igen rossz szolgálatot tesz a magyar nemzetnek az ilyen arrogáns, kérkedő és teljesen fölöslegesen kuruckodó kijelentésekkel. Nagyobb szerénység bizony több méltósággal, és kár helyett talán több eredménnyel járna.

- „Csapdában vagyunk”, állította három éve a Reformszövetség és ön is. Visszaesés vagy államcsőd – riogattak akkor. Szigorú gazdálkodást és reformokat sürgettek. Gyurcsány mondta a javaslataikról, hogy gazdaságilag imponálóak, társadalmilag dermesztőek. Nem is lett belőlük semmi. Jó egy hete ön ismét előállt egy „csomaggal”, benne kötelező vizit- és tandíj, kötelező magán-egészségbiztosítók, progresszív adózás, ötven százalék alatti állami újraelosztás és a többi. Ez nem dermesztő?

– A helyzethez képest egyáltalán nem az. A magyar társadalom kezdi megérteni, hogy kétféle megszorítás létezik, az egyiknek semmi eredménye, a másiknak meg van. A kétségtelenül kemény ’95-96-os intézkedések után helyreállt a költségvetési egyensúly, és ami még fontosabb, elindult egy ma már aranykorinak tetsző, négy-öt százalékos növekedés az ezredfordulóig, amiből az első Fidesz-kormány hallatlan mértékben profitált. Akkor Magyarország – történetében először – befektetési kategóriába került mindhárom nagy minősítőnél! És most? Mindegyik a bóvliba sorolta az országot, növekedés pedig nincs. Ezért persze a szocialista–szabaddemokrata kormányok is felelősek, erőteljesen bíráltam is őket felelőtlen és jövőfelélő gazdaságpolitikájukért 2002 és 2009 között. Viszont a mostani kormány nemcsak a gazdaságot, hanem a demokráciát is szétveri. Ez nemcsak önmagában tragédia, hanem azért is fontos, mert demokráciában könnyebb stabilizálni a gazdaságot. Saját kárunkon fogjuk megtanulni, hogy szabadság nélkül kenyér sincs.

- Nem látok olyan politikai erőt, amely félrelökné vetélytársait, hogy magáénak tudhassa az ön programját. Sejtik, mire mennének vele 2014-ben: mint mások annak idején a háromszáz forintos vizitdíjjal...

– A programom nem radikális, hanem ésszerű és szakszerű. Nevén nevezi, amiről beszél. Őszinte és becsületes. Most nincs vizitdíj, de romlik az egészségügyi szolgáltatások minősége, hozzáférhetősége. A felsőoktatásban a fiatalok kétharmada költségtérítéses lesz, de a kormány tagadja, hogy lenne tandíj. A valóság eltagadása legutoljára az ötvenes években, a sztálinista akarnoki gazdálkodás idején öltött ilyen méreteket, mint most .

- Majd elválik, kinek van szüksége Bokros Lajosra. Ön most kit választana? Milyen pozíciót?

– Ebben a gyászos helyzetben, az ellenzék szétforgácsolt állapotában dőreség lenne délibábos álmokat szövögetni tisztségről, beosztásról. Most az a legfontosabb, hogy létrejöjjön a legszélesebb ellenzéki összefogás, a demokratikus erők jobbról – persze a Jobbikról szó sem lehet – és balról állapodjanak meg egy minimális politikai-társadalmi programban még a választás előtt. A negatív program, hogy le kell váltani a Fideszt, kevés. Egyelőre tehát nem arról kell beszélnünk, hogy ki kormányozzon, hanem arról, miképpen fogjunk össze, mert enélkül nincs esélyünk nyerni.

- Részt venne egy ellenzéki kerekasztal munkájában?

– Nagyon szívesen. Magam is kezdeményezem a létrehozását. Még egyszer ugyanis nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, mint 2010-ben, hogy egyetlen párt érdemi program és előzetes vita nélkül szerezzen kétharmadot vagy akár csak győzelmet. Magyarország nem bír ki több populista-nacionalista, tekintélyuralmi rendszert, ha növekedni, felzárkózni akar, és a fiatalok nagyobb szabadságban kívánnak élni.

(Az írást a 168 Óra hetilap holnap megjelenő száma közli nyomtatásban)