Balog Zoltánra cserélte Farkas Flóriánt a kormányfő, többi bizalmasát viszont megtartotta magának
Orbán Viktor miniszterelnöki biztossá nevezi ki Balog Zoltánt – derült ki a pénteki Hivatalos Értesítőből, amelyet a 444.hu szemlézett elsőként. A volt emberi erőforrás-miniszter feladata lesz, hogy
- koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést irányító tevékenységet;
- ellássa a roma felzárkózás kormányzati koordinációját;
- és részt vegyen a roma kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését, oktatását szolgáló tevékenységekkel fejlesztésekkel kapcsolatos feladatok ellátásában.
Balog tehát lényegében átvette Farkas Flórián LungoDrom, s volt Országos Roma Önkormányzat-elnök feladatköreit, noha ő kormánybiztos volt idáig. Balog Zoltán mindehhez egy ötfős titkárságot is kap a Miniszterelnökségen, munkáját Orbán Viktor kormányfő közvetlen irányításával végezheti.
A döntés pikantériája, hogy a Balog vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) súlyos hiányosságokkal küszködött akkor, amikor a romaintegrációs projektek és programok elszámolását, s az ezekért több esetben felelős Farkas Flórián elszámoltatásokat kellett volna végrehajtani.
Emlékezetes: 2016-ban az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt. Az oktatási elkülönítés miatt még idén is komoly bírálatok érkeztek Brüsszelből. A Farkas Flórián-féle Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) több mint egymilliárd forintot bukott a gyanús költéseik miatt, Balog tárcája ugyanis leállította a súlyos korrupciógyanút felvető támogatás kifizetését, csakhogy később az Emmi mégsem hagyta veszni a szervezetet: 1,3 milliárd forintos támogatást adott a jelentős költségvetési csalással gyanúsított ORÖ-nek.
Sokáig úgy tűnt, Farkas annak ellenére érinthetetlen, hogy a kormánynak egyre kínosabb a Híd a munka világába programban eltűnt 1,6 milliárd forint ügye, ahogyan az is, hogy lopott pénzből alapította a szervezetét, a Lungo Dromot. Roma politikai körökben nyílt titoknak és kész ténynek számít, hogy megkérdőjelezhető módszerekkel ugyan, de Farkas Flórián és a Lungo Drom több százezer szavazatot szerez a Fidesznek a parlamenti választásokon. Ezeknek a szavazatoknak a jelentőségére Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője szerint vet némi fényt, hogy ha a Fidesz 2014-ben nem kapta volna meg ezt a hozzávetőlegesen félmillió voksot, a kormánypárt nyilvánvalóan elesett volna a kétharmados többségtől az Országgyűlésben.
Csakhogy a választásokat követően valami történhetett, hiszen a korábbi hűségeskük sora után Farkas ismét eltűnt a nyilvánosság elől, míg Balog az Emmi-miniszteri lant letétele után azonnal azzal állt elő: soha nem állt olyan jól a romák integrációja, mint most. Balog egyébként – konkrétumok említése nélkül – már akkor bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a tárcavezetői székben őt követő Kásler Miklós támogatásával továbbra is részt vesz a romák felzárkózását célzó szakpolitika irányításában.
Pedig Balog hatévnyi csúcsminiszterkedés után nem a romaintegrációs ügyekre, hanem nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására a legbüszkébb. Nagy kérdés, megtörténik-e az elszámolás és az elszámoltatás az új miniszteri biztossal az eltűnt romaintegrációs pénzek, a magyar cigány-társadalom totális átverése ügyében. Balognak mindenesetre sajátos elképzelései vannak a romák problémáiról, a cigány gyerekek elkülönített oktatásáról, valamint integráció és asszimiláció kifejezésekről.
Eközben a kormány honlapjára feltöltötték, hogy kik lesznek miniszterelnöki megbízottak vagy kormánybiztosok a negyedik Orbán-kormányban. Az előző ciklusban öt miniszterelnöki biztos, tizennyolc miniszterelnöki megbízott és tizenkét kormánybiztos dolgozott. A Miniszterelnökség a hvg.hu idevágó kérdéseire nem válaszolt, ám a kormányzati honlap nyomán látható, kik folytathatják, kik kapnak új pozíciót.
Egyelőre 11 miniszterelnöki megbízott szerepel a kormányzati listán:
- Dr. Bakondi György – Feladata: belbiztonsági kérdésekben történő személyes szaktanácsadás nyújtása.
- Dr. Félegyházy-Megyesy Jenő József – Feladata: a nyugati magyarság, NGO/jótékonysági szervezetek nemzetközi kapcsolatai és működései, az észak-amerikai kapcsolatok és az ezekre vonatkozó média/PR kérdések körében szaktanácsadás nyújtása.
- Dr. Klinghammer István – Feladata: a Magyar Corvin-lánc Iroda vezetése.
- Dr. Szili Katalin (volt MSZP-s házelnök) – Feladata: személyes közreműködés a határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban.
- Hegedüs Zsuzsanna Gabriella – Feladata: a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kérdéskörökben szaktanácsadás nyújtása.
- Kerényi Imre – Feladata: a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok elvégzése.
- Kovács Miklós – Feladata: az ukrán helyzettel összefüggő magyar külpolitikai stratégiát érintő kérdéskörben személyes tanácsadás nyújtása.
- Nagy István – a hazai gazdaság mozgásterének bővítése és versenyképességének erősítése témakörben szaktanácsadás.
- Nyitrai Zsolt – Feladata: stratégiai társadalmi kapcsolatok összehangolása érdekében nyújtandó személyes szaktanácsadás.
- Szőcs Géza – Feladata: személyes szaktanácsadás kulturális kérdések körében.
- Tellér Gyula – Feladata: szaktanácsadás a kormánypolitika társadalomelméleti hátterével, valamint a hazai és nemzetközi politikai folyamatok történeti és aktuálpolitikai vetületével kapcsolatos kérdéskörökben.
Kormánybiztosi kinevezést eközben öten kaptak eddig az új ciklusban:
- Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos
- dr. Fürjes Balázs kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos (ő a Miniszterelnökség államtitkára is)
- dr. Seszták Miklós - az egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos
- Gyopáros Alpár Ádám - a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos (ő a Miniszterelnökség államtitkára is)
- Révész Máriusz - az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos
Ebből a körből került tehát ki Farkas Flórián, akit tehát nem kormánybiztosként, hanem közvetlenül Orbán Viktor keze alá dolgozó, elszámolással csakis neki tartozó miniszterelnöki megbízottként foglalkoztat.