Balog Zoltán lemondását követelte, nem hosszabbították meg a szerződését

A lelkész azt mondta, Balog Zoltán nem alkalmas az egyházkerület vezetésére.

2024. augusztus 20., 12:59

Szerző:

„Nem büntetés, következmény” – állítólag ezt mondta Balog Zoltán püspök Thoma László református lelkésznek, miután nem hosszabbították meg szerződését a Károli Egyetem Hittudományi Karán, ahol adjunktusként dolgozott. Erről a lelkész a gyülekezetének számolt be levélben.

A lelkész még februárban, a kegyelmi botrány kirobbanása után az egyik istentiszteleten arról beszélt, a püspök azzal segítené leginkább a közösséget, ha lemondana minden tisztségéről.

Nem alkalmas az egyházkerület vezetésére Balog Zoltán – erről beszélt a gazdagréti református lelkipásztor egy februári vasárnapi istentiszteleten. A Hvg azt írja, Thoma László, a Gazdagréti Református Gyülekezet vezető lelkipásztora a vasárnapi igehirdetése alkalmával fejtette ki, hogy Balog azzal, hogy a személyét ért támadást az egyház elleni támadásnak minősítette, bűnt követett el, és nemcsak a zsinat éléről, hanem püspöki címéről is le kellett volna mondania.

Thoma László gazdagréti református lelkipásztor szerint Balog Zoltán bűnös 

„Kifejezhetjük, hogy azt gondoljunk, egy politikus mindig az marad, így jelenlegi püspökünk nem alkalmas arra, hogy a református egyházunkat, egyházkerületünket vezesse. Kifejezhetjük, hogy ha valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt, és lemondana vezetői tisztségéről” – áll Thoma Lászlónak a Gazdagréti Református Gyülekezet vezető lelkipásztorának a vasárnapi istentisztelet alkalmával elmondott igehirdetésében.

Thoma a fentieket azzal vezette fel, hogy elmondta, vétkezett egyházuk egyik legfőbb vezetője, aki bár visszatért a politikai pályáról a lelkészi, püspöki szolgálatba, nem tud nem politikusként működni. Ugyan bocsánatot kért és a zsinat lelkészi elnökségéről is lemondott, ám megmaradt püspöknek, és ennek következtében semmi sem változott.

„Vétkezett egyházunk egyik legfőbb képviselője. Mert bár visszatért a politikai pályáról a lelkészi, püspöki szolgálatba, nem tud nem politikusként működni. Vétkezett s bár részben bocsánatot kért s lemondott a zsinat lelkészi elnökségéről, de nem mondott le a püspökségről, továbbra is ugyanúgy döntéshozó tagja a zsinatnak, az egyházkerületünk vezetője, azaz semmi változott, ugyanúgy mélyen meghatározza a közegyházi működést. Nem az egész egyházat támadták, hanem a személyét s ezt ő az egész egyházat érintő támadásnak minősítette. Ez bűn, ami az anyaszentegyház egész közösségét érinti. De nem csak most, hanem az elmúlt években folyamatosan vétkezett, mert nem lehet a politikát ennyire belekeverni az Isten népe működésébe.

De vétkeztek azoknak a gyülekezeti közösségeknek a presbitériumai is, akik egy politikust megválasztottak püspöknek ezelőtt 4 évvel. A felelősség az Övék is”– hangzott el a vasárnapi istentiszteleten.

A beszéd végén pedig feltette magának és gyülekezetének a kérdést, hogy miként lesz ebből megtérés, megújulás? Más helyett ugyan nem lehet megtérni, de több mindent kifejezhetnek. „Kifejezhetjük először is a mélységes együttérzésünket az érintett ügy áldozataival. Mindenkivel, akit gyermekként bántottak, akiket nem védtek meg, akiktől jó ideig nem kértek bocsánatot, akiknek a szenvedését, fájdalmát csak fokozta ez a mostani helyzet” – mondta Thoma László, majd ezt követően mondta el a Balog távozásának szükségességével kapcsolatos gondolatait.