Négy autó ütközött az M1-esen, torlódásra lehet számítani

2019. november 24., 11:09

Szerző:

A rendőrség írja a honlapján, hogy az  M1-es autópályán, a főváros felé vezető oldalon baleset történt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. november 24-én 9 óra 13 perc körül az M1-es autópálya 17-es kilométerszelvényénél, Budaörs térségében négy autó ütközött össze a Budapest irányába vezető oldalon. A balestben az elsődleges információk alapján nem sérült meg senki. 

​A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek, ezért az érintett útszakaszon a járművezetőknek a baleset helyszínén torlódásra kell számítani.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.