Hazafelé tartott a vízimentő, amikor belefulladt a Balatonba a barátnőjét mentő férfi

Egy szemtanú azt mondja, nem voltak vízimentők a parton, amikor elmerült a barátnőjét mentő fiatal férfi a Balatonban. 

2024. augusztus 7., 10:16

Szerző:

Ahogyan arról lapunk is beszámolt július 27-én, szombaton este megfulladt egy fiatal férfi a Balatonban, azt követően, hogy a barátnőjét sikerült kimentenie a mély vízből. A 26 éves férfi életéért úgy 45 percen keresztül küzdöttek a parton, ám az életét már sajnos nem lehetett megmenteni. Az eset a balatonlellei Napfény strandon történt, egy szemtanú pedig most azt mondja, nem tartózkodtak vízimentők a parton a tragédia idején. 

A vízből jöttek kifele  

sonline.hu tájékoztatása szerint egy orvos és a felesége, valamit két kisfiuk is a strandon tartózkodott a tragédia idején. A család éppen a vízből jött kifelé, amikor segélykiálltásokra lettek figyelmesek. 

Jöjjön már valaki! Baj van!

– kiáltották a vízből. A család ekkor látta, hogy gumicsónakban hoznak ki valakit a partra. A háziorvos felesége korábban mentőorvosként dolgozott, így azonnal megkezdte a fiatal férfi újraélesztését. Az újraélesztésben egy ápolónő és egy tűzoltó is részt vett, akik szintén vendégként voltak a strandon.  

Túl messzire úsztak be 

A mentésben résztvevők azt mondták, hogy a fiatal pár annyira beúszott a Balatonba, hogy már nem ért le a lábuk. A lány fuldoklani kezdett, a barátja pedig ki tudta őt húzni, de közben nagy mennyiségű vízet nyelt a tüdejére. 

A férfi még eszméleténél volt, mikor hozzájuk ért három jó erőben lévő, fiatal  strandvendég, még beszélt is hozzájuk. Egy úszógumira tették és kivitték őket, közben a férfi elájult a tüdőre ment sok víz miatt, és így kezdte meg az újjáélesztést a feleségem

– mondta az orvos, majd hozzátette, a kiérkező mentősök még közel 40 percig küzdöttek a fiatal életéért, de már nem tudták megmenteni. 

Amikor a barátnője hangosan felsírt, hogy az ő életét megmentő barátja meghalt, az volt a legborzalmasabb, és azt sajnos, az egyébként sokkal távolabb álló gyerekeink is hallották. Emiatt még napokkal később is nehezen tudott elaludni a nagyobbik fiam, mert még éjfélkor is azt a hangot hallotta, és volt, hogy felriadt rá az éjszaka közepén

– tette hozzá a férfi, aki úgy véli az említett időpontban nem voltak vízimentők a strandon, ezért siófoki vízi a rendőrséghez és a somogyi katasztrófavédelemhez fordult a tragédia után. Mint mondja a mentőcsónak személyzet nélkül volt a parton kikötve, ha azonban a bójáknál tartózkodtak volna, elkerülhető lett volna a haláleset. 

Nem volt víziementő 

A szemtanú azt állítja, hogy már javában folyt az életmentés a parton, amikor a vízimentő előkerült. Az eset kapcsán a polgármester a portálnak azt mondta, hogy a tragédia este 8 óra előtt 10 perccel történt, a vízimentő pedig már hazafelé készülődött, mert 8-kor lejárt a munkaideje. A vásorvezető úgy tudja, hogy bár nem a vízmentő húzta a partra a férfit, a mentésben már részt vett, továbá kiemelte, a hatóságok semmilyen szabálytalanságot nem találtak az elvégzett vizsgálatok során. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: police.hu) 

Tegnap 17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.

Tegnap 15:29

Magyarország 2020 óta nem változtatta meg az uniós joggal szembenálló menekültügyi törvényeit, amelyek az Európai Bíróság 80 milliárd forintos bírságot szabott ki rá. Az Európai Bizottság nem egyezkedik tovább, így 80 milliárd forintnyi összeget kell az országnak kifizetni.