Balatoni ingatlanokra igénylik a legtöbben a falusi csokot, a gazdagok hajolhattak le az ingyen pénzért

2019. szeptember 18., 10:24

Szerző:

Két és fél hónap alatt országszerte már több mint háromezren kérelmezték a vissza nem térítendő támogatást, a legtöbben közülük nagycsaládosként a tíz- vagy ötmillió forintos lehetőséggel élnek – írja a kormánypárti Magyar Nemzet szerdai száma.

Az OTP tájékoztatása szerint az átlagos igénylők 5,5 millió forintot tudtak igényelni az elvileg rendelkezésre álló 10 millió forintból. A falusi csok konstrukciója szerint legfeljebb 5 millió forintot lehet az ingatlan vásárlására, 5 milliót pedig a felújítására költeni. A bank adatai szerint többen vásárlásra használják az összeget, kevesebben felújításra.

  • az OTP-hez a legtöbb igénylés a Balaton északi partján elterülő Veszprém megyéből, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett.
  • az Ingatlan.com elemzése szerint a legtöbb igénylés Pest, Somogy, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településekre futott be

Települési bontásban a legtöbb igénylés fonyódi és és badacsonytomaji ingatlanokkal kapcsolatban érkezett, valamint népszerű a Budapest-Kecskemét távon az M5-ös autópálya melletti Örkény is.

 

„A húsz legkeresettebb helység között további öt Pest megyei, három somogyi – közelebbről dél-balatoni – és öt Veszprém megyei – szintén Balaton-parti – település található meg” – írja a lap.

A kormánypárti lap arról nem tesz említést, hogy pontosan mekkora eltérések vannak a módosabbak által preferált környékekre beadott igénylések, és a szegényebb településekre beadott igénylések között.

Ahogy arról a Magyar Nemzeti Bank pár hete beszámolt, a kormányzati családtámogatási csomag első "rohamának" a legfőbb haszonélvezői a módosabb családok, akik a babaváró hitel mellett a csokra is pályáznak. Jellemzően ők voltak olyan anyagi helyzetben, hogy a meglévő tőkéjükhöz igénybe vették a szinte ingyenpénznek számító támogatást. Tekintettel arra, hogy a Balaton környéki ingatlanpiacon az országos átlag feletti négyzetméterárak vannak, nagy eséllyel ott sem a szerényebb jövedelmű családok vásárolnak.

 

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.