„Gyarmat óta viszolygok a fegyverektől” – Egy lövész emlékei az 1973-as balassagyarmati túszdrámáról
„Gyarmat óta viszolygok a fegyverektől” – mondja már az elején Czeba József az egyszerű kérdésre, hogy tart-e otthon lőfegyvert. Hófehér körszakálla mögül csibészes mosollyal – túl a hetvenen –, szinte kisfiús, ragyogó tekintettel magyaráz. Még valamit fontosnak tart mindjárt az elején megosztani balassagyarmati emlékeiből: „Soha életemben olyan pocsolyaízű halászlevet nem ettem még, mint akkor.”
1973. január 7-én, vasárnap este a határőrségi párttitkár két fia, a 19 éves – ahogy az MTI akkoriban leírta –, foglalkozás nélküli Pintye András és 18 éves öccse, Pintye László ipari tanuló az apjuk irodájából ellopott fegyverekkel beszökött a kollégiumba, és foglyul ejtette a téli szünet utolsó napján éppen visszatért lányokat. A fivérek nyugatra akartak szökni, temérdek pénzt, szabad utat biztosító buszt és repülőt követeltek. Teljesen biztosak voltak benne, hogy a követeléseiket teljesíteni fogják. Nem így lett. Hat ügyes lány kijutott az épületből, kettő még az első este, és szóltak a rendőröknek. A dráma öt kilátástalan napig tartott odabent, a 14-es szobában.
A túszdráma első napján József ugyanúgy ment be a készenléti ezred telephelyére, a budapesti Kerepesi úti laktanyába, mint máskor, csakhogy ezúttal reggel 8-kor azzal fogadták, hogy fogjon géppisztolyt, gázálarcot. Fogalma sem volt arról, mi történt az éjjel Balassagyarmaton. Már a városi tanácsházán voltak, amikor a belügyminiszter (Benkei András – a szerk.) helyettese, Ladvánszky Károly közölte velük: két fegyveres túszul ejtette a Geisler Eta Leánykollégium huszonöt lakóját, és a feladat az, hogy meg kell őket semmisíteni.
Mindenre szinte fotografikus memóriával emlékszik. Mondják, akit komoly sokk ér, az agya képes abban a pillanatban fényképbe sűríteni a történéseket, az arcokat, a hangokat, az illatokat.
Akik a résztvevői voltak Magyarország első túszdrámájának – amely Európában is csak a második volt –, azokra ez fokozottan igaz. Már azokra, akik még élnek a szereplők közül, mert egyre kevesebben vannak.
Egy PA-pisztoly és egy géppisztoly 150 darab lőszerrel – ennyijük volt a túszejtőknek, ami nem is kevés. A kollégium első emeletének ablakát másnap már képzett lövészek vették célba a szemközti tanácsházáról, ennek a csapatnak volt tagja az ifjú hadnagy, Czeba József is. A fiúknál alig idősebb, csak huszonöt éves volt. Három lövész az ablakokban posztolt, egy negyedik a hivatal melletti fonó, ma szakközépiskola tetején. Négyóránként váltották egymást, kivéve a tetőn lévő J.-t, akit „hétfőn felvittek, és péntekig le sem jött onnan”. Czeba József kiváló lövészi képességei ellenére egyetlen dologért drukkolt, miközben az AMD–65-ösét a radiátornak dőlve szorongatta: ne neki kelljen tüzelnie. Csak ne ő legyen ott, amikor ölni kell!
Czeba JózsefPedig hadseregbajnokságot is nyert, ezért is válogatták be a tizenkettes csapatba. Most azt mondja, mint afféle Kádár-kori Piszkos tizenkettő, olyanok voltak. Egy terroristák likvidálására létrehozott, szervezett fegyveres osztag. Czeba József könnyedén beszél erről is, amikor a 168 Óra kérésére meglátogatja a helyszínt, az öt napon át kéretlen lakhelyéül szolgáló hivatali dísztermet. „Amíg András nem lőtt ránk, elég lazára vettük a figurát, nevetgéltünk, viccelődtünk egymással. De utána csak laposkúszásban mertünk közlekedni” – meséli abban az ablakban, ahonnan negyvenhét éve végül mégsem ő lőtte le Andrást. Talán a sors akarta úgy, hogy ne tapadjon vér a kezéhez.
„Csütörtök délután lőni kezdett ránk az ablakból. Egy lövedék tíz centire húzott el a fejem mellett, súrolva az egyik szekrényt. Akkor kiadták rá a tűzparancsot. Olyan szépen lőtt, hogy a golyónyomokat egy egyenes vonallal simán össze lehetett volna kötni” – ismeri el az idősebb Pintye fiú lövőtehetségét Czeba József.
A válaszakcióba belerondított a rendőrségi magazin újságírója, aki a rendkívül szigorú hírzárlat ellenére egyedüliként engedélyt kapott a helyszíni riportra. „A tűzparancs úgy szólt, hogy ha tiszta a cél, lőni kell. Az ablakban felbukkant András egy géppisztollyal, tehát készülhettünk a kilövésére. De az újságíró elkiáltotta magát, »ne lőjenek, az egy lány, csak sapka van a fején!« Erre a parancsnok lefújta az egészet” – eleveníti fel. De a lövészek tudták, amit az újságíró nem: András azért volt sapkában, mert az egyik lány egy óvatlan pillanatban leütötte a géppuskájával, vérzett a feje, a kötést pedig a lány sapkájával próbálta leszorítani. Ennek a lánynak egyébként ugyanaz volt a vezetékneve, mint Józsefnek, és ugyanabban a kis nógrádi községben élt, amitől a felettesei azt hitték, a húga is a túszok között van.
Öt napig posztolt itt a lövészPénteken, a kilövés napján már sem ételt, sem italt nem küldtek be a kollégiumba. A bent lévők a radiátorból engedtek maguknak vizet, amit az ablakban hűtöttek. Mivel Pintye András nem bízott meg a lányokban, ő maga ment a vízért.
Ahogy 10 óra 55-kor az ablakhoz ért, akkor érte a három halálos lövés: a szívébe, a kezére, a gyomrába kapott egy-egy golyót. 11 órakor Czeba József érkezett volna váltásként a két társával – öt percen múlt, hogy ne az ő lelkén száradjon a 19 éves fiú halála. Este mindenki berúgott – meséli – pedig csak egy pohár konyakot ittak.
Hétfőn már mentek újra dolgozni. Bár öt napra elszakították őket a családjuktól, és sikerült ártalmatlanná tenniük két kiszámíthatatlan fegyverest, egy szabadnapot sem kaptak cserébe. Sőt, puszta formalitásból emberölés miatt eljárás indult ellenük. Igaz, azt a négy embert, aki részt vett a Pintye fiú kilövésében, Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel és tízezer forinttal jutalmazták. Czeba József Haza Szolgálatáért Érdemérmet kapott, ami háromezer forinttal járt. A belügy különben az akcióban részt vevő összes rendőr családjának megüzente, egyelőre ne várják haza szerettüket. Ezt József feleségének is megmondták. Amikor az akció után a férfi hazafelé tartott, teljesen véletlenül összetalálkozott a feleségével a 14-es villamos peronján. „Az asszony Vácról érkezett, ahol esti iskolán tanult, én pedig ötödik napja viseltem ugyanazt a ruhát, mosdatlan, borotválatlan voltam. Az első kérdése az volt, én is lőttem-e. Nem hitt nekem. Azt mondta, ha kiderül, hogy én is lőttem, elválik. Akkor három éve voltunk házasok, én pedig soha többé nem akartam ilyen helyzetbe kerülni.” A néhány éve megözvegyült Józsefnek máig ez a legfájdalmasabb emléke.
Az eltévedt golyó nyomaA történtek után József még huszonhárom évig maradt egyenruhás. Egy időben álmodott is a balassagyarmati eseményekkel. Idegkimerültség miatt fél évre betegállományba került, de aztán fel tudta dolgozni a történteket. És soha többé nem volt nála töltött fegyver. „Persze ott volt mindig mellettem a pisztoly, csak éppen lőszer nem volt benne” – mondja.
Józsefnek el kellett mennie a fiatalabb Pintye tárgyalásaira. A halálra rémült Lászlót az elfogásakor a szekrény mögül rángatta ki a rendőrkutya, de a bíróságon jóval cinikusabb volt. Mintha a bátyjáért állt volna bosszút. „A tárgyaláson azt kiabáltam neki, dögölj meg. A kissrác azt találta mondani, hogy »érted nem lett volna kár«, amikor arról beszéltem, hogy majdnem meghaltam.”
Az egész túsztörténet megoldását a mesterlövészek bravúros akciójaként raktározta el az utókor, de a kifejezés hallatán Czeba József ma csak legyint. Más kérdés, hogy az események után valóban beindult a mesterlövészosztagok szervezése – jól látták a belügyben, hogy a jövőben sokkal felkészültebbnek kell lenniük. A tizenkét „lövőt” is megpróbálták továbbképezni, de nem sok sikerrel. „Izbégre küldtek lőni egy láda lőszerrel. Mi meg lőttük a domboldalt, a faágakat, csak épp a céltáblát nem találta el egyikünk sem. Nem akartunk bekerülni az elit csapatba.”
József később a VIII. kerületi rendőrségen szolgált, alezredesként vonult nyugdíjba. Most ugyanabban a nógrádi községben él, ahol született, alig harminc kilométerre Balassagyarmattól.
Élete végéig cipeli az emléket
A balassagyarmati születésű Hatala Csenge 17 éves diákként ásta bele magát a túsztörténetbe. A túszdrámát feldolgozó, Hírzárlat című könyve öt éve jelent meg. Az egykori túszok nehezen nyíltak meg, volt, aki korábban a családja előtt is csak alapinformációkat fedett fel. Pintye László élete végéig hordozza a történtek terhét. Balassagyarmatra sosem tért vissza. Minden odafűződő kapcsolatát lezárta. Ahogy ő fogalmazott, neki elég volt azzal megküzdeni, hogy a szeme láttára lőtték szitává a bátyját. Tisztában volt azzal, hogy bűncselekményt követtek el, sosem akarta felmenteni magukat. Próbált megbékélni a múltjával, és igyekezett hétköznapi életet élni. Felesége lett, családot alapított, és soha többé nem követett el bűncselekményt.
