Bajnai: „Tudtam, hogy gátlástalanok és hazudnak”

Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével közölt interjút a Kurier című bécsi lap kedden, internetes oldalán. A volt kormányfő ebben egyebek között megerősítette, hogy elsősorban a ma még határozatlan választók szavazatában reménykedve szeretne választást nyerni jövőre, a majdani új kormánynak pedig szerinte új munkahelyek teremtésére kell törekednie.

2013. november 19., 13:50

Az interjú készítője feltette a kérdést, miből gondolja, hogy megnyerheti a választást, miközben minden felmérésben a Fidesz vezet. Válaszában Bajnai Gordon úgy fogalmazott, hogy a szavazók közel fele ma még nem határozta el, kire fog voksolni, és ők fogják eldönteni a választást. Hozzátette, hogy közvélemény-kutatások szerint a választók összesen több mint a fele elégedetlen a jelenlegi kormánnyal, és változást akar. Saját anyagi helyzetével pedig a lakosság 83 százaléka nem elégedett. Mint fogalmazott, „a legtöbb magyarnak elege van abból az egyfajta hideg polgárháborús stílusú politikából, amely az elmúlt években uralkodott”.

Arra a kérdésre, hogyan tudna „Orbán Viktor alkotmányával” kormányozni, Bajnai Gordon azt mondta, hogy a jelenlegi alkotmányt legalábbis korrigálni kell. Olyan alaptörvényre van szükség, amelyet a lakosság többsége elfogad – szögezte le. A módosításhoz „vagy kétharmados többségre van szükség, vagy a jobb- és a baloldali politikai centrum közötti értelmes kompromisszumra” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Orbán Viktorral ez nem lehetséges. A jelenlegi kormányfő választási vereségét követően szerinte megbékélésre lenne szükség, „nem csupán a pártok között, hanem társadalmunk közepén is”. A balközépnek és a jobbközépnek látnia kellene, hogy közelebb áll egymáshoz, mint a közép- és a szélsőjobb – fejtette ki.

Az Együtt-PM szövetség vezetője Orbán Viktor kormányáról úgy vélte, „rezsimről” van szó, amely „az életünk minden egyes területére megpróbál beszivárogni”. A kormányfő maga Bajnai Gordon szerint „folyamatosan harcol – mindenkivel, sok fantomháborút” vív. „Mi csak akkor háborúskodunk, ha tényleges nemzeti érdekről van szó” – tette hozzá.

Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy meglátása szerint a Fidesz propagandaháborút folytat ellene, és a negatív kampányra már eurómilliókat költött. A lap szerint azt mondta, hogy a Magyar Nemzet egyetlen év alatt 2600 cikket közölt róla. Hozzátette, hogy amikor visszatért a politikába, tudta, hogy mire vállalkozik. „Tudtam, hogy gátlástalanok és hazudnak” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a volt miniszterelnök beszélt a Magyarországon földdel rendelkező osztrákokkal kapcsolatos álláspontjáról is. Mint mondta, a legálisan kötött adásvételi szerződésekhez nem szabad hozzányúlni. Ahol viszont a szerződéseket érvénytelennek nyilvánítják, a vásárlónak vissza kell adnia a földet, és vissza kell kapnia a pénzét – idézi a cikket az MTI.

A bankokra kirótt különadókkal kapcsolatban ismét rövidlátónak nevezte a külföldi befektetők és bankok megcsapolását célzó politikát, mert annak eredményeképpen szerinte csökkent a befektetések és hitelek szintje. Egyúttal jelezte, hogy kormányváltás esetén a különadók csökkentésének lehetőségét kínálnák fel azoknak, akik több pénzt akarnak hozni az országba. „Vissza kell állítani a magyar gazdaságba vetett bizalmat” – szögezte le.