Bajnai: Létre kell hozni a remény koalícióját
Évértékelőt tartott az Együtt 2014. A nemsokára párttá alakuló választói mozgalom színeiben Juhász Péter, Kónya Péter és Bajnai Gordon tartott beszédet a Millenárison.
16:30 A szpíker szerint a ruhatár felé vezető úton dugó van, ajánlja, addig mindenki szerezzen be egy sárga csekket, amelyen a „rezsimváltás programját” támogathatják a résztvevők. Közvetítésünknek vége.
16:24 „A sokféle akaratot választási programmá, jó kormányprogrammá kell formálni. Nem elég nemet mondani arra, ami van, igent kell mondani arra, ami legyen. Gyertek velem, csatlakozzatok a remény koalíciójához! Mondjátok el: újra van remény, ami szembeszáll a reménytelenséggel. Csatlakozzatok az Együtt 2014-hez, hozzatok nem egy, még tíz embert. Elindítjuk a csatlakozási kampányt, interneten, telefonon, a médián keresztül, személyesen. Háztól házig, embertől emberig megyünk, én magam is százezreket fogok megszólítani, milliókat bevonni az összefogásba. Hogy elegen legyünk. Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk” – zárja Bajnai, akit felállva, vastapssal köszöntenek a szimpatizánsok.
16:19 Bajnai azt mondja, fórumainak fontos tapasztalata a félelem. „De az emberek értékelik az őszinte szót, kaptam tőlük sok elismerést, biztatást. Nem fogom cserben hagyni őket, tudom, mit várnak tőlem, végig fogom csinálni. A bizalom kötelez, tisztában vagyok a saját felelősségemmel. Nem engedek elterelő hadműveletnek, kisszerű játszmáknak, a cél az Orbán-kormány leváltása. A rezsim károsultjait egyetlen nagy erővé kell szerveznem.”
16:17 „Az Együtt 2014 az út a kormányváltáshoz, a korszakváltáshoz, a nyugalom megteremtéséhez, a szakszerű kormányzáshoz. Ezért kell párttá alakulnunk és ezért fogunk párttá alakulni. Egyetlen nyitott párttá. Március 15-re alkalmasak leszünk bevonni mindenkit, aki támogatni akar minket. Sokan leszünk és jobbak leszünk 2014-re.”
16:14 „Az LMP azt ígérte, lehet más a politika. Kettétört a felelősség súlya alatt, de egyik fele vállalta a párbeszédet a kormányváltásért. Tisztelet ezért, köszöntöm azokat, eljöttek. Az MSZP dilemmáját értem: a 2010-es vereség után eltökéltek, hogy megújulnak. De még mindig sok terhet cipelnek, ezért sokan élnek olyanok, akik sose szavaznának az MSZP-re. A választási rendszer eldönti ezeket a dilemmákat. Az MSZP-nek nincs elég szavazója a kormányváltáshoz, elég hitele a korszakváltásra és nincs elég szakértelme a jó kormányzásárhoz, Mindegyikből van sok, de egyikből sem elég.”
16:07 „A nemzet legnagyobb kincse a gyermek. Márpedig a nők akkor vállalnak gyermeket, ha megbecsülik őket. Nem kényszerítik őket választásra: lehetnek a szakmájukban megbecsült emberek és jó anyák egyszerre. Hiszek a modernitásban, a fejlődésben, amely nem bezárja az iskolák kapuit, hanem megnyitja. Hiszek Európában, az európai Magyarországban, érdekeinket az unióban érvényesíthetjük, szövetségkötéssel, nem gerillaháborúval. Az a nemzeti érdek, hogy ugyanannyit elhozzunk Brüsszelből, mint eddig. Örülök, hogy legalább tegnap sikerült csökkenteni a veszteségeket, már csak azért is, mert ezeket a pénzeket 2014-től már egy másik kormánynak kell begyűjtenie. És hiszek a szolidaritásban, Magyarország nem lehet olyan hely, ahol mindenki annyit ér, amennyije van. A magyarok többsége sokkal többet ér, mint amennyije van.”
16:02 Bajnai arra szólítja Orbánt, mutassa be, az ő nemzedékének miből fizetik az államosítással elvett nyugdíjat. „Jöjjön el, akár saját tévéjébe is, beszéljünk meg a tényeket, szívesen szembesítem a másik Magyarországgal.”
„Tudom, sokan mondják, technokrata vagyok. Aki a való életben lett vezető a politika világán kívül? Aki nem gyűlöli az ellenfelet? Nem azt nézi, ki honnan jött? Igaz. Nekem minden ígéret mögé fedezet kell, kiszámított terv, hogyan jutunk A-ból B-be. Nem szakpolitikai program valami, csak mert egy párt ráírta. Hiszek a tényekben, a szakértelemben. Nem jobboldalban, baloldalban hiszek, hanem abban, ami működik, ami megoldásokat hoz. A józan észben hiszek, de az álmokban is. És az az álmom, hogy Magyarországon újraéled a remény. Ahova érdemes gyereket szülni, ahol van jövő.”
15:58 „Azt mondtam a gyerekeimnek, egy darabig kevesebbet látnak. Nem így lett. A gyerekeim busszal járnak, és én ott vagyok a buszok hátulján. Többet látnak, mint korábban. Megtisztelő, hogy az Orbán-Simicska kettős több mint több 200 milliót költött az ismertségem növelésére. De ezt közpénzből, a ti pénzetekből teszik. Van, akinek még a lejárató kampány is extra profitot hoz. De nem vicces ez, mert olyanokat sosem tettem, mint amit mondanak. Olyanokat Orbán tett. Ha Orbán engem tekint kihívójának, megértem. Adok rá okot.”
15:55 „Az emberek olyan országban akarnak élni, ahol szombat délután nem politikai rendezvényre, hanem meccsre, színházba járhatnak, mondjuk a Nemzetibe. Magyarország ma nem ilyen ország. Tudják ezt a pedagógusok, a munkanélküliek, a családok, a minimálbérből élők, akik ma 11 ezer forinttal több adót fizetnek, mint 2010-ben. Tudják a vállalkozók, akik kénytelenek elbocsátani a növekvő terhek miatt, a devizahitelesek, akik ma már 300-zal szorozzák meg az adósságukat. Az egyetemisták, akiket a kormányfő már az alkotmányban kíván röghöz kötni. Innen üzenjük, mi is szolidárisak vagyunk velük. És üzenjünk tapssal az éhségmenetekben a város felé közeledőknek is.”
15:51 „Az élet feltétele, a remény. Hogy a változás jót is hozhat, hogy a gyermek többre viheti, mint a szülei. Hiszek az elveszett remény visszaadásában, ezért vagyunk ma itt, visszaszerezni a reményt Magyarországnak.”
„Ez nagy felelősség, az emberek reménye nem játék. A Fidesz 2010-ben egy jobb élet reményével nyert. De nem tudta kihasználni a remény erejét, eltékozolta. Reményt kínált, reménytelenséget hozott Orbán Viktor. Az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya. A feladatunk megépíteni a remény koalícióját.”
15:48 „Azért jöttünk össze, mert normális országban akarunk élni. Ha egy kormány rosszul végzi a dolgát, leváltjuk. Ez pedig rosszul végzik, tehát leváltjuk. Hogy mi maradjunk és milliók boldogulhassanak ebben az országban” – kezdi Bajnai Gordon. Félmillió ember, akik elmentek, 25 évnyi népességfogyásnak felel meg, emlékeztet. „2014 után fontos üzenetet küldünk, gyere haza, maradj itthon, itt van a jövőd.”
15:43 A Haza és Haladás rövidfilmjében Bajnai október 23-i fellépését idézik.
15:41 „Ez a hógolyó már elindult és nincs az az erő, amely megállítja.Hiszem, hogy 2014-ig annyi demokrata fog hozzánk csatlakozni, hogy lavinaként fogjuk elsodorni Orbánt és rezsimét. Együtt 2014-ben győzni fogunk” – fejezi be Kónya.
15:40 A rendvédelmi dolgozók rehabilitálását ígéri, amelyet megtesz az új kormányt. „Nem büntető, pénzbehajtó, hanem szolgáltató rendőrséget szeretnénk. A háziorvosok mintájára szeretnénk elérni, mindenki tudhassa, ki az a rendőr, akihez fordulhat, ha bajban van. Még a hóvirágok elhervadása előtt olyan választási pártot hozzunk létre, amely stratégiai szövetségese lehet a Szolidaritásnak.”
15:37 Kónya munkajogi változtatásokat sorol, a romák felzárkóztatását sürgeti, a sztrájkjog módosítását, érdemi érdekegyeztetést, az OÉT újraszervezését, a szociális háló újraszövését, a devizacsőd megoldását, a forint erősítését, stabilitását, ehhez kiszámítható gazdaságpolitikát akar.
15:33 „Semmi sem az, aminek látszik. Ha azt mondják közbeszerzés, Simicska Lajos. Ha csökkentik a rezsit, biztosan növelik az adót. Vagy sarcolnak.Mert azt hiszik, rezsicsökkentéssel tudnak szavazatot vásárolni. Ne higgyük el, nincs más kiút. Mi, az Együtt 2014 alapítói az esély Magyarországát ígérjük. Nem többet, nem kevesebbet. A Szolidaritás a jogaitól megfosztott munkavállalólat, a reménytől fosztott fiatalokat, a nyugdíjasokat képviseli.”
„Többkulcsos adórendszert akarunk, ami biztosítja, a magasabb jövedelműek több terhet vállaljanak. Meg kell kezdeni a nettó minimálbért felzárkóztatni a létminimumhoz, legyen új Munkatörvénykönyv. A teljes időben foglalkoztatott közmunkás bére érje el a minimálbért.”
15:29 Kónya Péter jön, aki szerint nem stadionokra, hanem munkára és kenyérre van szükség. „Orbán társadalma a kirekesztésről szól. Mi viszont együtt akarunk gyarapodni, nem egymás kárára, hanem együtt. A Fidesz gőzerővel építi hűbéri rendszerét, élén Orbán Viktorral. Szerintük a társadalom selejtje vagy behódol, vagy önkéntes száműzetésbe vonul, elhagyja az országot. Modern Taigetoszt építenek.”
15:25 Kisfilm jön a Szolidaritás tüntetéses fotóiból: Bohóc forradalom, D-day, vidéki demonstrációk képei peregnek.
15:23 „Mindannyian szívesebben töltjük az időt a családunkkal, barátainkkal, de áldozatot kell vállalni, ilyen időket élünk. Álljatok ki a meggyőződésetek mellett, győzzük le együtt a hétfejű sárkányt és boldogan élhetünk, amíg meg nem halunk. Álljunk ki magunkért, az elesettekért, egymásért. Találkozzunk a mindennapokban és március 15-én a Szabad sajtó útján” – zárja Juhász Péter.
15:20 Juhász arról beszél, a Milla indításakor megrendelőként állt a politikához. A Milla színpada a civil véleménynyilvánítás helye lett, ezért március 15-én újra állni fog ez a színpad. De ez kevés, mondja. Ez a kormány Hoffmann Rózsa iskolájában megbukott volna, de nekünk kell tenni azért, hogy ne ismételjen évet – így Juhász. „Szembesültünk vele, a politika nehéz dolog, szakítani akarunk a sunyi, mindenkit hülyére vevő politizálással. Nem engedjük, hogy elvegyék a jogainkat. Ma ehhez pártot kell alapítani, hamarosan eljön az ideje. A szocialisták szívesen vezetnék ezt az összefogást, de ennél több alázatra lesz szükség, ha győzni akarunk. A szocialisták önmagukban kevesek, hogy elküldjék a kormányt, mi is azok vagyunk. Az egész társadalmat meg kell szólítani. Ezért arra törekszünk, hogy a 106 körzetben megtaláljuk a jelölteket, akik szembeállhatnak a Fidesszel. De most nem az egyezkedés ideje van. Fel kell rázni a csalódottakat. A felmérések szerint erre képesek vagyunk. További egymillió szavazót kell megnyernünk.”
15:09 Az értékelés önmagában kevés, igazságtalan volna – kezdi Juhász Péter, a Milla elnöke. – A mai nap nemcsak Orbán rendszeréről szól, hanem arról, hogy a pártérdekek alá rendelt döntéshozatal nem a Fidesz 2. kormányával kezdődött, csak új minőséget adott annak, amit nem szeretünk. Juhász szerint a mai nap azokról is szól, akiket a hatalom nem érzett magáénak, akik nem voltak részesei a szekértáborok harcának. Akik el akarják küldeni Orbánt és társait, de nem akarnak visszatérni az elmúlt húsz évbe sem. A Milla szerint a civil nem laikus, kívülálló, hanem polgár. Öntudatos állampolgárok népmozgalma a Milla. A politikát szerinte nem lehet megélhetési politikusokra bízni.
15:06 Ezt is elviszem magammal, ezzel a Kistehén-dallal indul az értékelés, jeltolmácsolva, videóról.
14:41 Megérkezett Balázs Péter, Ungvári Tamás, Bozóki András, Pataki Ágnes, Heller Ágnes is. Az Együtt Facebook-os toborzókampánya, Bajnai videója sikeresnek tűnik, a terem tele. Úgy tudjuk, a három megszólaló összesen sem fog másfél óránál többet beszélni.
14:38 A Nem tetszik a rendszer millás dallamára és – egy szakértőnk szerint – duft punkra gyülekeznek a támogatók a Millenárison. Az első sorokban Kuncze Gábor, Mécs Imre, Lakos Imre már itt van. Hátrébb a szociális kártya bevezetését szorgalmazó monoki polgármester, Szepesi Zsolt.