Hónapok óta szünetel Pottyondy Edina rendszeres keddi videósorozata, de ma, bár nem kedd van, Novák Katalin visszatérése miatt ő is visszatért.
Nem véletlen, hogy pont most emelkedik ilyen komolyan a benzinár.
Ma van a nyári napforduló napja, mondjuk, milyen időjárás várható vasárnap estig.
A baconszalonna önmagában sem egy túl egészséges étel, de ha ráadásul listeria monocytogenes baktérium is van benne, akkor végképp nem tanácsos a fogyasztása. Termékvisszahívás az egyik legnagyobb üzletláncnál!
A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
2014. augusztus 12., 05:31
Lényegében kész a megállapodás az önkormányzati választáson való indulásról a baloldali pártok között a fővárosban, összbudapesti szinten lezárták a tárgyalásokat, helyi szinten még egyeztetnek „egy-két önkormányzati hely sorsáról” – mondta az MSZP budapesti elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn. Kunhalmi Ágnes kijelentette: néhány önkormányzati hely sorsa miatt nem fog felbomlani a megállapodás.
2014. augusztus 11., 20:05
Alternatív valóság a közszolgálati tájékoztatásban: a kormany.hu-ra kikerült, a vasárnapi FTC-stadion avatásáról készült videóról levágták az Orbán Viktort fogadó füttykoncertet.
2014. augusztus 11., 19:51
Kikéri a 3-as metró felújításának pályázati anyagait az LMP – tájékoztatta a párt főpolgármester-jelöltje hétfőn az MTI-t.
2014. augusztus 11., 13:48
Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszéde „egy sötét zárványba tokosodó Magyarországot fest fel” – írta hétfői, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében a szocialisták alelnöke.
2014. augusztus 11., 12:36
Két magyarországi kirándulót szállított le hétfőn a Radnai havasokból a román csendőrség, miután a túrázók nem ehető erdei gyümölcsöt fogyasztottak, és rosszul lettek – közölte az Agerpres hírügynökség.
2014. augusztus 11., 10:48
Szabó Szabolcs, az Együtt-PM Szövetség országgyűlési képviselője írásbeli kérdést nyújtott be a Pintér Sándor belügyminiszterhez. A politikus arra kíváncsi, mi lett a biatorbágyi iskolaépítés projektmenedzsmentjére szánt 168 millió forint sorsa.
2014. augusztus 11., 07:33
A Fidesz-kormány számára kínos incidenssel vette kezdetét a 13,5 milliárd forintból épített FTC-stadion pályafutása. A szurkolók nem csak Kubatov Gábort, de Orbán Viktort is kifütyülték beszéde közben.
2014. augusztus 11., 05:26
Tizennégy megyére és Budapestre a heves zivatarok és a felhőszakadás, másutt a hőség miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre a meteorológiai szolgálat.
2014. augusztus 10., 21:03
„Közpénzből épült, nem tudjuk megmutatni„ – ezzel a címmel adott hírt az RTL Klub esti hírműsora a Fradi-stadion avatóünnepségről. A csatorna már pénteken bejelentkezett a Ferencváros sajtóosztályán, de arra hivatkozva, hogy „nincs elég hely”, elutasították a stáb akkreditációs kérelmét.
2014. augusztus 10., 19:24
A jövő héten is folytatódik a változékony idő. Sok napsütésre és 34 Celsius-fokos melegre, de heves zivatarra, jégesőre, felhőszakadásra is számítani lehet. A hét végére mérséklődik a nappali felmelegedés, néhol csak 20 fokig emelkedik majd a hőmérséklet.
2014. augusztus 10., 17:24
A magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.
2014. augusztus 10., 14:19
Magyarország nem moszkvai különalkukban, hanem brüsszeli megállapodásokban érdekelt – jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
2014. augusztus 10., 08:39
Talán létezik valahol szabadság nélküli demokrácia, úgy, mint az oxigén nélküli levegő, csak éppen megfulladunk benne!
2014. augusztus 10., 08:37
A Facebook – elvileg – a demokrácia eszményi közege: a közösségi oldalnak bárki tagja lehet, szabadon szólhat, szervezhet csoportokat. Ám a valóság azt mutatja: minél nagyobb a demokratikus deficit egy társadalomban, az internet annál veszélyesebb tereppé válhat. Magyarországon politikai törzsi háborúk csatatere a világháló. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2014. augusztus 10., 08:19
Tizenhárom megyére és a fővárosra a várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.