Bajnai: elő kell állítani azokat, akik pofozkodnak

Bajnai Gordon szerint a Sajóbábonyban történtek azt a veszélyt mutatták meg, hogy a gyűlöletkeltés és a provokáció egyre nagyobb veszélybe sodorja a hétköznapok biztonságát.

2009. november 21., 12:37

A miniszterelnök erről újságíróknak nyilatkozott az MSZP Baloldali Tömörülésének rendezvénye előtt Budapesten. Hangsúlyozta: Magyarországon rendnek kell lenni, és a kormány mindent megtesz azért, hogy a rendet szavatolja és biztosítsa – írta az MTI.

Ezt várom el a rendőrségtől is - hangsúlyozta a kormányfő. Bajnai azt mondta, hogy a rendőrségnek elő kellett, és elő kell állítani azokat, akik pofozkodnak, de azok ellen is fel kell lépni, akik önbíráskodásra bíztatnak, provokálnak és tetteikkel veszélyeztetik az ország biztonságát, növelik a feszültséget.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.