Bajnai dicsért is, bírált is
A hat új jogszabály és a versenyképességi paktum elfogadásáért dicséret illeti a keményen dolgozó Van Rompuy-bizottságot és a magyar elnökségi munkában ezzel foglalkozó szakembereket is – mondta Bajnai Gordon volt kormányfő kedden Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és a német Bertelsmann Alapítvány konferenciáján. Ugyanakkor a volt miniszterelnök kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a paktumból való kimaradás a magyar nemzeti érdekek szempontjából káros.
Bajnai Gordon az Európai Unió (EU) gazdasági kormányzásáról szóló előadásában kiemelte: a világméretű válság "korábban elképzelhetetlen intézkedésekre kényszerítette" a huszonheteket, mert a krízis felerősítette az unió szerkezeti fogyatékosságait és gazdasági versenyképességi problémáit. Bajnai szerint a válság három problémát minden korábbinál láthatóbbá tett.