Azok a boldog szép napok

A nyár sok mindenre alkalmas, a politikával kapcsolatban leginkább arra, hogy egy kicsit kevésbé érezzük fontosnak és lényegesnek. Ha a politikusok ilyenkor jó érzékkel megkímélnek minket a rendszeres jelenlétüktől, akkor még a velük kapcsolatos erős (leginkább erősen negatív) érzések is csökkennek valamelyest. Nos, bár a meleg egyelőre marad, ennek a világnak meglepően hamar, napokon belül vége lesz.

Van egy kollégám, aki az elmúlt években minden nyáron jó sokszor elmondta, hogy most aztán „forró ősz” jön Gyurcsányékra. Bár kétségtelenül a vágyai is vezérelték, amikor ezt állította, valójában többé-kevésbé mindig talált: szeptemberben rendre intenzívebb lett a politika. Nem lesz ez most sem másképp, ám én ennél többet állítok: a második Orbán-kormány számára vízválasztó lehet az idei ősz.

Politikai értelemben – és csak a jelenre tekintve – a kormány első éve alapvetően sikeresnek volt nevezhető. Minden konfliktus ellenére a Fidesz sokat megőrzött támogatottságából, s ami legalább ennyire fontos lehetett számára: az ellenzék alig-alig erősödött. A kormányzati kommunikáció szabadon szárnyalhatott: a problémák mind a múltban gyökereztek, a reményt pedig kizárólag az új kabinet jelentette. Hiába jöttek a nehéz ügyek, zsákmányszerzés, magánnyugdíjpénztárak, médiatörvény, alkotmányozás, kiadáscsökkentések, a választások utáni, a kormány számára kifejezetten kedvező politikai klíma miatt (amelynek csak egyik eleme az ellenzék bénultsága) politikai fordulatot egyik sem eredményezett.

Igazodnunk kell a valósághoz – mondta pár napja a nyáron szinte alig látható Orbán Viktor, s azt hiszem, hogy ennél találóbban nem lehetne megfogalmazni a megváltozott körülményeket. Ami az első évben elment, mostantól nem fog. Részben azért, mert a visszamutogatás tere egyre csökken, az ügyek egy jelentős részének már van mostani előzménye, a választók egyre inkább ezt a kabinetet érzik felelősnek mindazért, ami történt, ami történik. Másrészt – s most ez a fontosabb – számos ügyben nehéz döntések várnak a kormányra, olyanok, amelyek esetében szinte csak rossz és rosszabb alternatívák léteznek.

1. A kedvezőtlen gazdasági mutatók miatt egyre kevésbé lehet tartható az eddig is gyenge lábakon álló, de a Fidesz politikájában fontos szerepet betöltő kijelentés, a „nincs megszorítás”. A valósághoz igazított világos beszéd beismeréssel érne fel, megkérdőjelezné a korábbi állítás hitelességét, miközben a mindennapi tapasztalatokkal ellenkező további retorikai bűvészmutatványok hatásfoka egyre kétségesebb.

2. A zászlóshajónak álmodott egykulcsos adó sorsa is bizonytalan: a hozzá fűzött reményeket egyelőre nem váltotta be, a költségvetést jelentősen megterheli, miközben az ellenzék egyre inkább itt látja a céltáblát, benne (vagyis ellene) véli megtalálni gazdaságpolitikai identitását. Az egykulcsos adó megtartása további költségvetési és esetleg politikai gondokat feltételez, elvetése, módosítása viszont az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai döntés helyességét kérdőjelezné meg – pontosabban helytelenségét ismerné el.

3. Ha igazak a hírek, hamarosan döntést hozhat az alkotmánybíróság a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítása ügyében. Amennyiben a kiszivárogtatott verzió kap többséget, a kabinet – bár kétségtelenül marad mozgástere - itt is nehéz helyzetbe kerül. Ha tudomásul veszi az AB álláspontját, magára haragítja mindazokat, akik kizárólag az erős kormányzati nyomás miatt választották az állami rendszert, s most úgy érzik majd, hogy mégis okosabb lett volna maradni. Ha trükköket vet be a döntés elszabotálására, újabb hazai és nemzetközi felháborodással kalkulálhat, csak most már a korábbiaknál lényegesen terheltebb, kedvezőtlenebb, idegesebb légkörben.

Három példa, messze nem a teljesség igényével, de nem is egymástól függetlenül. Részben a kormány korábbi döntései okán, de jelentős részben a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt is, 2011 őszén már valóban a Fidesz-KDNP eddigi teljesítménye kerülhet a választók asztalára. Mielőtt bárki félreértené: nem azt állítom, hogy ősszel megroppan a második Orbán-kormány. Azt azonban igen, hogy a korábbiaknál lényegesen nagyobb teher alá kerül. Ha sikeresen megoldja, miközben az ellenzék még egy ilyen kritikus helyzetben sem képes fogást találni és növekedni, az eddigieknél sokkal közelebb kerülhet ahhoz, hogy ne csak négy évre szóljon a mandátuma. De azt is látni kell, hogy ebben a konstellációban – ha már vízválasztóról volt szó – kétségtelenül benne van a politikai gátszakadás (értsd: a mostani versenyhelyzet alapvető változásának) lehetősége is.