Orbán egyik „politikai barátja” az ukrán gyerekeket elhurcoló tatárföldi elnök

A hazánkba látogató tatárföldi, török és katari vezetők vasárnap Budapesten jártak, ahol tárgyalhattak arról is, hogy miként segítik Moszkvát az Afrikába irányuló gabonaszállításban.

2023. augusztus 21., 14:41

Szerző:

Az augusztus 20-i ünnepségek előtt beszélt arról Orbán Viktor, hogy több „politikai barát” is Magyarországra látogat az államalapítás ünnepén. Az egyik ilyen barát Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság nevű orosz tagállam vezetője. A politikust idén januárban feketelistára tette az Egyesült Államok, majd májusban benne volt abban a 71 főben, akire az Európai Unió akarta kiterjeszteni a szankciókat. A 71-ből három ember, köztük az ukrán gyerekek erőszakos elhurcolásának támogatásával vádolt Minnyihanov szankciós listára vétele ellen egyedüliként tiltakozott Magyarország – emlékeztet a 444.

A tatár vezető a nyugati sajtóértesülések szerint nemcsak Orbánnal találkozott vasárnap Budapesten, hanem tárgyalt Erdoğan török elnökkel és Tamím bin Hamad ál-Száni katari emírrel is. Méghozzá arról, hogy Katarral és Törökországgal olyan megállapodást írjanak alá, amely felgyorsítja az Afrikába irányuló gabonaexportot, és abból kizárja Ukrajnát – írja a Telegraph.

A lap felidézi, hogy miután júliusban meghiúsult az ENSZ által megtárgyalt megállapodás, amely lehetővé tette az ukrajnai gabonaexportot, Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta: Oroszország fedezni tudja az Afrikába irányuló export kiesését. A potenciális budapesti megállapodás a Telegraph szerint úgy szólna, hogy Törökországot használná Moszkva a teherhajók fő üzemeltetőjeként, Katart pedig pénzügyi kezesként. A felvetésre, hogy Ukrajna nélkül valósuljon meg a gabonaexport, Zelenszkij felháborodva úgy reagált: egy ilyen szerződés csak arra ösztönözné Moszkvát, hogy még több ukrán gabonát lopjon el.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor kormányfő fogadja Rusztam Minnyihanovot, a Tatár Köztársaság vezetőjét a Karmelita kolostorban 2023. augusztus 19-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)