Az sem világos, hogy Magyarország tulajdonképpen micsoda – Huszár Tibor: Nekem Orbán Viktor már nem tud meglepetést okozni

– Hosszú élete során két rendszerváltás részese lehetett. Szerintem, amit 2010 óta látunk, immár a harmadik. Nem érzi úgy, hogy hullámvasúton ülünk, s néha a feje tetejére áll a világ?

– A két rendszer, Orbán és Kádár világa közötti egyezéseket első látásra nehéz felfedezni. Alaposabban nézve bizonyos azonosságok mégis szembetűnnek. Az Orbán-rendszerről persze nem tudjuk, emelkedő szakaszában tart-e, vagy bekövetkezett már a „nagy átesés”. Minden rendszernek van expanzív és konszolidációs szakasza. Kádárék esetében a konszolidáció a megtorlások korszakát követi, 1963 után váratlanul indul, s a rendszer szinte átmenet nélkül csusszan bele a reformokba. Ekkor kerül előtérbe Nyers Rezső, a korábban PB-taggá, majd KB-titkárrá emelkedő Aczél György vagy az agrárkérdéssel foglalkozó Fehér Lajos. Ezek eléggé egy irányba mutató folyamatok, miközben nem szabad elfelejteni, hogy maga a rendszer egy nemzetközi, hidegháborús struktúra részeként működik. Kádár uralkodását folyamatosan fenyegető mozzanatok kísérik. Előbb a nagy támogató, Kádár barátja és felemelője, Hruscsov bukik el, és már akkor is rezeg a léc. Ez persze csak egy röpke mozzanat a több évtizedes történetben. Kádárt hazai opponensei Moszkvában, ha megtehetik, áztatják. Az örök egyensúlykeresés bonyolult, sebészi pontosságot igénylő folyamat. Brezsnyev szürke garnitúrájának kiszámíthatatlansága önmagában feszültségforrás. Kádár reformjait kezdettől átszövi az álcázás, a rejtőzködés, az alkudozás kényszere, míg a rendszer bele nem olvad a fehérnél is halványabb árnyalatba.

Fotó: Hernád Géza

– Alkalmazkodnia, alakoskodnia Orbánnak is kell.

– Még szerencse, mondhatnánk erre. Orbán is gyakran szaladgál Moszkvába, de rendszerének nem ez az egyetlen vonatkoztatási pontja. Az a nemzetközi közösség, amelyhez tartozik, az Európai Unió, rendszere számára folyamatos veszélyforrás. Hogy ne menjünk messzebb, a közelmúltban nagy szavazataránnyal, 448 igennel, 197 nem ellenében szenvedett súlyos vereséget. Ez nyilván csak a bajok kezdete, uralma ettől nem rendül meg, de ezt a szavazást nem ajánlatos figyelmen kívül hagynia.

– Ami a Fidesz rendszerének stabilitását illeti, vitatkoznék. A struktúra láthatóan kezd megmerevedni, ami Orbánnak azért jelent gondot, mert lételeme az örök mozgás, a támadás.

– Ha valóban így van, ennek következménye lesz. Lehet, hogy maga a szerkezet elhibázott. Lehet, hogy bogaras öregúr vagyok, de számomra az sem világos, hogy Magyarország tulajdonképpen micsoda. Nekem fura, hogy létezik egy ország, amely nem köztársaság, hiszen nincs államformája, de köztársasági elnöke van. Nyolc évig Orbán hatalmas tempót diktált törvényalkotásban, Alaptörvény-módosításokban, az elképesztő mértékű állami központosításban. Most itt állunk egy államszerkezettel, amelyről csak azt nem tudjuk, micsoda.

– Ez is magyar hagyomány, a Horthy-rezsim is működhetett király nélküli királyságként. El tudja képzelni, hogy Orbán a csúcsra érve, dominanciája egy pontján, államfőként kívánja hatalmát kiterjeszteni?

– Mindent el tudok képzelni. Nekem már nem tud meglepetést okozni.

– Harminc év után ismét központi kérdés Magyarország politikai orientációja. A Kádár-rendszer mennyiben volt Nyugat-ellenes? Mert Orbán rendszere gyakran annak látszik.

– A kérdés indokolt. Más értelemben volt Nyugat-ellenes a Kádár-rendszer, és más értelemben Orbán. Kádáré kényszer volt, a rendszer súlyos tehertétele. Mindvégig ezzel kellett küzdenie. Orbán viszont, amikor főfoglalkozású politikus lett, a Nyugat barátjaként határozhatta meg magát. Amit most gyakorol, az nem más, mint a szokásos magyar hintapolitika: az Európai Unió tagjai vagyunk, de jó emberünk Putyin, barátunk Erdogan, és mindent megérne, ha Trump is az lenne.

– Már ha tudomást venne Magyarországról. Ha tudná, merre keresse a térképen.

– Láthatjuk, Orbán környezetében milyen szomjasan várják, hogy az amerikai elnök fogadja végre a kedves vezetőt. Még a katonai kiadások összegét is hajlandók voltak a NATO által elvárt szintre emelni. Most, hogy a lengyel vezetést meghívták Washingtonba, Orbán külpolitikai törekvéseinek ez lett a centrális pontja.

– Orbán a kampányt a bevándorlásellenességre hangszerelte. Kivándorlásról nem esett szó. Romániából két évtized alatt ötmillió ember távozott. Lettországból a népesség fele vándorolt ki. Ehhez képest a migránsok száma elenyésző. Furcsa, hogy egy magát nacionalistának tartó rendszert ez a legkevésbé sem izgatja.

– A rendszertől a nacionalizmust nehezen tudnám elvitatni. Ez az ideológiai szósz – bevándorlás, migránsozás, népszaporulat – a rendszer örök színjátszása. A hangsúly most a bevándorlásellenességen van, politikai szempontból láthatóan nagy üzlet, hiszen nem is akarnak belőle kiszállni, miközben a határon embert nem találni, aki Magyarországon akarna letelepedni. A rendszer máig legnagyobb sikere a kerítés, a határon felhúzott dekoráció. Hogy milyen mértékű a fiatal, progresszív értelmiség elvándorlása, legbántóbban az egyetemek légköre demonstrálja. Nálunk ez ma már-már családi veszteség. A fiam ugyan hazajött az idén, de két unokám Angliában él. Az egyik befejezte tanulmányait, a másik hamarosan befejezi. Úgy mennek el a gyerekek, hogy abban sem lehetünk biztosak, vissza fognak-e nyaranta járni. Mi lesz ebből? A József Attila által megénekelt másfél milliós kitántorgás?

– A Bibó-életmű egyik gondozója, szerkesztője volt. Az a háromkötetes válogatás 1986-ban, szándéka ellenére, a Kádár-rendszer koporsójába vert szög volt. Mára Bibó is elsüllyedt a múltban. Hatályon kívül helyezték.

– Ahogy ’56-ot is. Mintha mindez nem is lett volna. A Fidesz nem kedveli, nem is tűri a forradalmakat. Nem tud velük mit kezdeni, ezt a Nagy Imre-szobor kálváriája is bizonyítja. Nagy Imre és Bibó egy gyászos évszázad magyar hősei. A rendszerváltás idején még a Fidesz is így tartotta őket számon. Maguk is Bibó-kollégisták voltak. Hol vannak ma Bibótól? Mintha nem is magyar politikus lett volna, mintha nem húzott volna le hat évet Kádár börtönében. Még számos tényt sorolhatnék, ami ennek az emlékezetpolitikának az inkonzisztenciáját bizonyítja. Az ember sajnos hajlik arra, hogy ifjúkori önképüket, őszinteségüket is kétségbe vonja.

– Mit ért Orbán az új vesszőparipája, a kultúrharc alatt?

– Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, nem érdekel. Nem tulajdonítok jelentőséget ennek. Tudnék rá válaszolni, de nem teszem, mert ismétlem, nem érdekel. Értelmetlenség bármit színlelni.

Fotó: Hernád Géza

– Egyelőre csak annyit látunk, hogy néhány értelmiségit kiszemeltek, hogy az újságban meghurcolják a nevüket.

– Persze. De nem ez a lényege?

– Ellenzéknek tekinthető-e a mai magyar ellenzék? Vagy tekintsük őket Orbán lába kapcájának?

– Ez vitatható kifejezés, kifejtem azt is, hogy miért. Én megbocsátóbb vagyok az ellenzékkel. A baloldali gondolatkör válságban van, a világban éppúgy, mint Magyarországon. De a fiatalokban akkor is bízom. Nem tehetek róla, de tehetségesnek tartom Karácsony Gergelyt, Kunhalmi Ágnest, és még mondhatnék néhány nevet. S hogy miért helytelen lekezelően beszélni róluk? Mert a pesszimizmus bekerít, lehúz, depresszióba taszít. Ezért újra elmondom – kínos, hogy nekem kell ezt öreg fejjel mondanom –, a helyzet nem reménytelen. Orbán most felszálló ágban van, de nem lesz ez így mindig. A baloldal átrétegződése, a baloldal fogalmának újraértelmezése új esélyt hoz majd. A gettósodás politizálásra nem alkalmas. Helytelen a becsmérlő lekezelés, ahogy a baloldal politikusairól saját közönségének egy része beszél. „Orbán lába kapcái”, mondta ön. Tisztában vagyok vele, hogy csalódást okoztak. Tudom, de nem kunszt azokat bántani, akik a nehéz helyzet ellenére megpróbálnak valamit tenni.

– Végül is láttunk már ilyet. A leválthatatlan kormánypárt évtizedekre uralomra jutott.

– Kádári vonásokkal felvértezve. A betokosodott magyar rendszerek kemény politizálással indulnak, s egészen meghunyászkodnak, mire a bukás közelébe jutnak. Orbánról viszont ezt nem tudom elképzelni. Ez a leválthatatlan Fidesz voltaképpen nem is párt, gyakorlatilag Orbánnal azonos. Ha a játékból őt kivesszük, összezuhan a félelmetes apparátus, amely a közhittel ellentétben nem is olyan erős. Persze ebben a pillanatban ennek semmi jele.

– Az 1990-es rendszerváltás legnagyobb áldozata a haldokló magyar vidék. Ön a nyarakat Szentantalfán tölti, így a saját szemével láthatja, hogy a magyar falu gazdasági egységként megszűnik.

– Ezt mondhatjuk múlt időben is. De ez természetes folyamat, életem egyik nagy idolja, Erdei Ferenc prófétai erővel látta és láttatta. A magyar falu a szocializmus idején rendkívüli áldozatokat hozott, a folyamatot a rendszerváltás, a téeszek eltűnése zárta le. Helyesen mondta valaki, hogy a magyar modernizáció nem az ipar, hanem a mezőgazdaság forradalma volt. Én örömmel megyek nyáron vidékre, de ha bárhol az országban talál olyan falut, ahol érdemi mezőgazdasági tevékenység folyik, igencsak elcsodálkoznék.

– Magányosan, egy kicsit szomorkásan él, lényegében egy házi könyvtár mélyén. Megunhatatlan könyvek, örök olvasmányok szerencsére vannak.

– A nyolcvankilencedik évemet taposom. Nem érzem sem megkeseredettnek, sem megsavanyodottnak az életet. Persze feleségem halála sok mindent megváltoztatott. Eljárok az akadémiai ülésekre, igaz, az egyetemen ritkábban fordulok meg, viszont a barátaim látogatnak. Sajnos sok értékes, jó emberünk ment el, akik közel álltak hozzám. Pataki Ferenc, Poszler György és mások. Ezt megérzi az ember. Mit mondjak? Élünk és gondolkodunk. Amíg tehetjük, emlékezünk.