Az öröklési rend is bünteti a gyermektelen párokat

Gyermektelen pároknál az új öröklési rend szerint az utolsó lakást és az ingóságokat örökli a házastárs, a további vagyon fele a szülőké.

2012. február 23., 06:26

Jelenleg ha nincs leszármazó, akkor a házastárs örököl mindent, ezen változtat az az új jogszabálytervezet, melyet várhatóan a nyáron fogadnak el, és hatálybalépése előtt egyéves felkészülési időt biztosít – jelentette ki Illés Blanka ügyvéd az m1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta, az új szabály szerint a törvényes öröklési rend a következő: a házastárs örökli az utolsó közösen lakott lakást, és a benne lévő ingóságokat, de az ezen felül lévő vagyon feleződik a szülők és a házastárs között - írja a

hirado.hu .

Megemlítette azt is, hogy jelenleg mindent a gyermek örököl, és a házastársnak halálig tartó haszonélvezeti joga van. Az új szabályok szerint ez már csak a lakáson, és a berendezési tárgyakon lesz, az összes többi vagyont megkapja a gyermek, és azt használhatja is, míg a házastársnak e rész felének állagörököse lesz.

Beszélt arról is, hogy immár arra a lakásra is vonatkoznak az ági öröklés szabályai, melyet az örökölt ingatlan árából vásárol az örökös.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.