Az örökkévalóságra készülnek a levéltárakban

A napokban megkezdődött egy hárommilliárd forintos projekt megvalósítása a fővárosi és az országos levéltárakban. A sokszereplős elképzelést hétfőn mutatták be a szakemberek. A főpolgármester helyettes víziója szerint, ha az e-levéltár megvalósul vége lesz annak, hogy „kis szobákban dugdosnak iratokat ”

2009. szeptember 8., 17:03

2011-re Magyarországon létrejön a XXI század korszerű levéltári rendszere, az e-Levéltár - jelentették be a szakemberek hétfőn az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektet. A sajtótájékoztatón Gecsényi Lajos a Magyar Országos Levéltár főigazgatója kiemelte: a korszerűsítés célja, hogy olyan rendszer hozzanak létre, ami az idők végezetéig megőrzi a tárolásra átvett dokumentumokat.

Mikor lesz az idők végezte? Nem tudhatjuk, de a dokumentumoknak, addig fenn kell maradniuk – fogalmazta meg a szakember, aki elmondta továbbá, hogy a legkorábbi keltezésű történeti dokumentum a gyűjteményükben 1108-ból való.

Robbanásszerű fejlődés

Baja Ferenc a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációs kormánybiztosa felidézte, azokban az országokban, ahol a köz-és magán okiratok elektronikusan is hozzáférhetővé váltak, robbanásszerű ugrás következett az elektronikus kormányzati szolgáltatások igénybevételében. Mérföldkő lesz a magyarországi használat során is az e-Levéltár elérhetővé válása – hangsúlyozta a kormánybiztos.

A 2011-re befejeződő projektben egy robusztus, erős rendszer fejlesztenek, amelyhez bármely intézmény csatlakozhat, szabványosított eljárásokkal, senkit nem zárnak ki a hozzáférésből. Az indoklás szerint ezzel elkerülik a drágább, szigetszerű fejlesztéseket.

A levéltári anyagok a kormányzati gerinchálón keresztül lesznek elérhetőek, mindenkinek a megfelelő hozzáférési engedélyezéssel. Nem utópisztikus, hogy néhány év múlva az Elektronikus Ügyfélkapu bármely felhasználója a Magyarország.hu-n keresztül lekérheti a családfájára vonatkozó adatokat.

A főpolgármester- helyettes optimista megközelítése

A Fővárosi Levéltár fenntartójának képviseletében Ikvai-Szabó Imre főpolgármester helyettes meghökkentő felütéssel kezdte.

- Vége lesz annak világnak, amikor ki szobákban dugdosnak iratokat – utalt kimondatlanul is a botrányos BKV ügyekre, majd hozzátette – Találkozzunk néhány év múlva, és kérjék számon!

A két év alatt megvalósuló rendszer beruházási költsége közel hátrom milliárd forint lesz. A fejlesztés folyamatábrája szerint a levéltári intézmények továbbra is őrizni fogják a hagyományos és a vegyes iratokat.

A budapesti és az országos levéltárhoz is csatlakozik egy Elektronikus Levéltári Technológiai Központ, és egy levéltári archiváló laboratórium. A rendszer agya a Központi Elektronikus Archívum Szolgáltatás lesz.

Új képzés a levéltárosoknak

A 168ora.hu megkérdezte Á Varga Lászlót, a Budapest Főváros Levéltárának főigazgatóját arról, hogy egy magánszemély számára mi lehet érdekes a levéltári anyagokból?

A főigazgató meglepően sok privát érdeklődési területet felsorolt. Érdekesek lehetnek a nyilvántartások kezdete óta vezetett összes felekezet anyakönyvei, majd 1895-től az állami születési anyakönyvi kivonatok – ha családfát szeretnénk kutatni.

Az archívumban megtalálhatóak a kórházak orvosi kartonjai, beteglapjai, amelyeket természetesen csak a megfelelő jogosultságok birtokában lehet megtekinteni. Hozzáférhetőek 1873-tól 1960-ig az 1 méternél magasabb budapesti építmények építési engedélyei, a közelmúltig.

A főigazgató a sajtótájékoztató nyilvánossága előtt azonban kritikát is gyakorolt. Már el kellett volna kezdődnie a levéltárosok új típusú képzésének. Hiszen a jövőben magas szintű informatikai tudásnak is birtokában kell lenniük. Szeptemberben új hallgatók kerültek be felsőoktatásba, de egyelőre ugyanazt tanulják, mint a korábbi generációk.

Az e -Levéltár projekt résztvevői az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal elektronikus kormánybiztossága, a Magyar Országos Levéltár, a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt, Budapest Főváros Levéltára valamint Budapest Főváros Önkormányzata.