Az Orbán-kormány minden felelősséget hárít

Mi az oka annak a szenvedélyes konfliktusnak, amely a magyar kormány nyilvános vita nélkül meghozott döntése körül robbant ki; hogy ugyanis a kormány Budapest szívében hatalmas emlékművet állít a Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának áldozatai számára. Hiszen a napokban még Magyarország New York-i ENSZ-nagykövete is elismerte a magyar állam felelősségét a holokausztban, és bocsánatot kért a túlélőktől. Miért tiltakozik huszonöt nagy tekintélyű magyar történész a „minden áldozatra emlékeztető” emlékmű ellen, történelemhamisításnak, a tettesek és áldozatok összemosásának minősítve az emlékművet, és miért követelik a zsidókkal együtt a költséges projekt mellőzését?

Valójában egyáltalán nem volt semmiféle ellenállás 1944-ben, ismerteti a

Galamusaz osztrák lap írását. A lakosság nagy többsége barátsággal fogadta a német csapatokat. Nem a kicsi SS különleges kommandó szervezte meg hét hét leforgása alatt 437 ezer ember deportálását Auschwitzba, hanem a Horthy-rezsim súrlódásmentesen működő csendőrei és rendőrei. Az Orbán-kormány az emlékművel a felelősséget az összesen közel hatszázezer zsidó vallású polgár megsemmisítéséért kizárólag a németekre és a „nyilaskeresztesekre” hárítja. Az utóbbiaknak azonban a deportálásokban nem volt szerepük.

A vagyon újraelosztásából 1944-ben sok magyar húzott hasznot. Mindezt sokszor leírták, így Márai Sándor, a nagy író is, naplójában: „Az ország fuldoklik a bűnben. Egy generációba kerül majd, míg helyreáll a jó híre, becsülete, és még csak arra sem hivatkozhatunk, hogy mindez szélsőséges, idegen kényszer alatt történt; volt kényszer, de a nép készséggel és spontán módon hozzátette a magáét, hogy a szégyent történelmi felelősséggé tegye.”

Az egésznek a lefolyása elolvasható Randolph L. Braham nagy tekintélyű New York-i történész alapművében (1486 oldal). A holokausztkutatás doyenje most nyilvánosan visszaküldte az Orbán-kormánytól kapott magas kitüntetést, tiltakozásul „a történelemhamisítás szégyentelen kurzusa ellen, az ellen, hogy az emlékművel gyáva kísérletet tesznek arra, hogy eltereljék a figyelmet a Horthy-rezsim szerepéről a zsidók megsemmisítésében”. Deák István, a Columbia Egyetem ismert történésze szintén elítéli a tervezett emlékművet mint annak a korábbi kommunista propagandának a folytatását, amely Magyarországot kizárólag a német bevonulás áldozataként ábrázolja. Ungváry Krisztián fiatal magyar történész is úgy látja: az, hogy a Fidesz-politikusok néha hangsúlyozzák a magyar felelősséget, mindössze „a külföldnek szánt porhintés”, hiszen közben százmilliókat osztanak ki új kutatóintézeteknek, amelyeknek a célja a nemzeti hazugság ápolása és a Horthy-rezsim tisztára mosása. Ezeknek kell terjeszteni a „nemzet mint áldozat”-elméletet, nem utolsósorban azért, hogy a következő választások előtt kihúzzák a szőnyeget a szélsőjobboldali párt, a Jobbik lába alól.