Az Orbán-kormány elvette a magyar felsőoktatás függetlenségét, de már az egyetemeken sem nagy a felháborodás

A felsőoktatás az elmúlt években lényegében teljesen elveszítette az autonómiáját. A kormányzati irányító, Palkovics László szürke eminenciásként teljesíti azt a miniszterelnöki elvárást, hogy „balhémentes” legyen a rendszer. Államtitkári tevékenységére jellemző, hogy intézkedéseit minimális tervezés előzi meg (átlagosan öt-hathavonta módosítják a felsőoktatásról szóló törvényt), igaz, nem kell attól tartania, hogy az átgondolatlanságból adódó esetleges intézményi feszültségek nagy hullámokat kavarnának.

Ebbe a folyamatba illeszkednek a ponthatárok is: tovább folytatódik a csökkenő trend, a létszámok – a demográfiai csökkenést jóval meghaladó mértékben – a 2011 előttinél alacsonyabb szinten stabilizálódnak. Idén mindössze 105 868-an jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe, ez a szám 2010-ben még 140 ezer volt.

2011-ben az Orbán-kormány hadat üzent a társadalomtudományoknak, egyes bölcsészettudományi szakoknak, és a közgazdász-, illetve jogászképzésben alacsony keretszámra szűkítette az államilag támogatott helyeket. Ezzel szemben a műszaki és természettudományi területekre próbálta az amúgy szűkülő felsőoktatási helyeket koncentrálni. A preferált szakok a pozitív diszkrimináció ellenére is csak rövid ideig mutattak a kormány számára kedves átrendeződést. 2015-ben megkezdődött a visszarendeződés, és

az idei jelentkezésekben jól látszik, hogy hosszú távon az adott szak munkaerő-piaci értéke és az elérhető keresetek határozzák meg a fiatalok választását, nem pedig az, hogy az Orbán-kabinet újraiparosításról álmodik.

Mivel a kereseti rangsorokat a jogász, informatikus és közgazdász diplomával rendelkezők vezetik, ezek értelemszerűen népszerűbbek a műszaki és természettudományos képzéseknél.

Fotó: MTI / Varga György

A felvi.hu adatai szerint a legnépszerűbb szakok 2017-ben a gazdálkodási és menedzsment, a mérnökinformatikus, az óvodapedagógus, az ápolás és betegellátás, illetve a jogász volt. Még az osztatlan tanári mesterképzés is megelőzte a gépészmérnöki szakot, amit a pszichológia, a turizmus-vendéglátás, a gyógypedagógia, a kereskedelem és marketing és az általános orvos követ.

A felsőoktatásnak, illetve ezzel párhuzamosan az ország gazdaságának is jót tenne a minél több „kiművelt emberfő”. Ehhez persze

mély reformokra lenne szükség az ágazatban, olyanokra, melyek érintenék az oktatási, tanulásszervezési módszereket is

– ezek ugyanis a bolognai szerkezetváltás ellenére lényegében változatlanok maradtak. Az intézmények nem tették magukévá a tömegoktatásra való társadalmi igényt, az oktatók nagyobbik része még a kilencvenes évek közepe előtti időszak elitoktatásából maradt itt, ami viszont csak keveseknek nyújtotta a diploma megszerzésének lehetőségét. Ez az egyik oka annak, hogy – néhány kivételtől eltekintve – nem kíséri túl nagy felháborodás az egyetemi szférában az Orbán-kormány törekvéseit.

Palkovics László nem akar komplex reformokat. Elfogadta azt a kormánystruktúrát, amelyben a felsőoktatást a miniszterelnök és köre szinte kizárólag irányítási és finanszírozási kérdésként fogja fel. Emlékeztetőül: a 2011-es Széll Kálmán Terv brutális megszorításainak egyik legnagyobb áldozata ez az ágazat volt.

Palkovics fő feladata épp az, hogy az átgondolatlanul kivont pénzt visszacsorgassa olyan eszközök bevetésével, amelyek az intézményi autonómiát csökkentik, a kormánytól való függést viszont növelik.

Ebben az évben a szféra költségvetése – az oktatói béremelést bekalkulálva – 90 milliárd forinttal lesz több lesz a tavalyihoz képest, a GDP-hez viszonyított kiadások tekintetében mégis az látszik, hogy az ágazatra fordított állami kiadások még a 2009-2010-es szintet sem érik el.

Palkovics tevékenységének egyik fő eleme a finanszírozás struktúrájának kialakítása volt. A Széll Kálmán Terv ugyanis felrúgta a korábbi, még a 2000-es évek elején kialakított intézményfinanszírozási képletet, ami alapján az egyetemek-főiskolák objektív ismérvek alapján, kiszámítható, előre kalkulálható költségvetéssel számolhattak. 2011-től – miután az új nemzeti felsőoktatási törvényhez „elfelejtettek” finanszírozási rendeletet alkotni – lényegében voluntarista módon finanszírozta a kormány a felsőoktatási intézményeket. Ez a helyzet tavaly szűnt meg: hosszas vajúdás után a minisztérium megszülte a finanszírozási rendeletet, amelynek alapján az intézmények lényegében kizárólag a felvett hallgatók után kapják a költségvetési támogatást. Így az, hogy mennyien jelentkeznek, és aktuálisan hányan tanulnak a felsőoktatásban, kulcskérdés lesz az intézmények jövője szempontjából. Ha ilyen tempóban szűkül a felsőoktatáshoz férés, és a finanszírozás alapja a hallgatói létszám, akkor nem nehéz megjósolni, hogy az intézményrendszer is összehúzódik a jövőben.

 

Lesben áll a Matolcsy-egyetem

Érdekes fejlemény, hogy bár a kormány minden erejével a műszaki képzést propagálja, közben eltűri a magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Budapesti Műszaki Egyetem körüli balhék eszkalálódását. Egy éve negatív, az intézményi stabilitást megkérdőjelező hírek látnak napvilágot az egyetem körül. Ennek lényege, hogy a BME – állami segédlettel – elveszítette a legjövedelmezőbb karát, a gazdaság- és társadalomtudományi kart. A belső egyetemi konfliktusoknak áldozatul esett kar vezetőjét, Andor György dékánt már tavaly eltávolította a rektor, a kar oktatói viszont némi késéssel, idén nyáron hagyták el nagy tömegben az intézményt. Matolcsy György jegybankelnök megörülhetett, hogy az ország egyik legjobb gazdasági karán válság van, így a Magyar Nemzeti Bank által finanszírozott, „Matolcsy-egyetemként” is elhíresült kecskeméti Neumann János Egyetem nagy számban veszi át a BME-s oktatókat. Megbízható információink szerint György László, a Századvég Gazdaságpolitikai Műhely vezetője lesz Matolcsy egyetemén az új dékán.

 

Érdemes megnézni, mi sült ki Palkovics László másik nagy projektjéből, az úgynevezett „profiltisztításból” és a „regionális erőforrások egyesítéséből”. Az elmúlt két évben ugyanis nagyarányú átszervezés folyt le, összevonások, leválasztások, áthelyezések, új intézményi típusokat (alkalmazott tudományok egyeteme, közösségi főiskola) hoztak létre, követni is alig lehetett a változásokat. Kiépült a kancellári rendszer és az intézmények a nyakukba kapták a konzisztóriumokat is. A felvételi számokat elemezve nem látszik, mi értelme volt ezeknek az átszervezéseknek.

Az Állatorvos-tudományi Egyetemre (ATE) jelentkezés (amely korábban gödöllői Szent István Egyetemhez (SZIE) tartozott) érdemben nem változott, a SZIE karaként is 473 első helyes jelentkezést vonzott. Az integrációban érintett egri Eszterházy Károly Egyetem jelentkezői létszáma növekedett ugyan 378-cal, de ha korrigáljuk az eredményt az egyetembe olvasztott gyöngyösi főiskola jelentkezői létszámával, akkor már 237-tel kevesebb jelentkező választotta az új intézményt. A Testnevelési Egyetem és a Semmelweis Egyetem különválása működőképes konstrukciónak tűnik a jelentkezések tükrében: mindkét intézmény növekedni tudott önállóan is. A Szent István Egyetem 1000 fős csökkenése akkor is jelentős, ha ezt korrigáljuk az időközben önállóvá vált ATE adataival. Az egyetem összesen 600 jelentkezőt veszített, amiben az agrárképzési szerkezet átalakítása és a Budapesti Corvinus Egyetemről levált budai kampusz befogadása egyaránt szerepet játszott.

Ennél az esetnél lehet leginkább tetten érni az intézményi átalakítások koncepciótlanságát: a hallgatók ugyanis nem csak szakokat választanak, hanem egyetemet is, amikor a jelentkezésüket beadják. Attól, hogy a budapesti Corvinuson valami vonzó, nem válik azzá Gödöllőn.

Persze, ha egy ekkora átalakítást megelőzött volna egy hatástanulmány, akkor ez is időben kiderül. Bár Szeged nem volt érintett semmilyen integrációban, intézményalakításban, mégis elveszített 768 első helyes jelentkezőt. Különösen érdekes tendencia ez annak függvényében, hogy sem Debrecen, sem Pécs nem veszített ilyen mértékben érdeklődőket. Veszített a Budapesti Műszaki Egyetem, és a kormány kiemelten támogatott intézményének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek is csökkent a népszerűsége. Az NKE kivételezett helyzetét mi sem bizonyítja jobban: a 260 fővel csökkenő jelentkezés ellenére a tavalyihoz képest plusz 120 hallgatót vehettek fel, ebből csaknem száz államilag támogatott hely volt. A népszerűség-csökkenés a legnagyobb egyházi intézményeket (Pázmány, Károli) sem kerülte el.

Ha a növekedés felől közelítünk, azt látjuk, hogy az elmúlt három évben érdemben a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudomány Egyetem és a Miskolci Egyetem tudott jelentkezői létszámot növelni, mindenféle kormányzati integrációs beavatkozás nélkül.

Nyíregyháza és Dunaújváros esetében a kereslet növekedése mintha visszaigazolta volna az egyetemi rangot. (A felvettek számában már nincs nagy változás.) A győri Széchenyi István Egyetem viszont egyértelmű nyertese az integrációnak. Az elmúlt három évben 770 fővel több hallgatót vett fel. A Nyugat-magyarországi Egyetemről 2015 és 2017 között több mint 1250 jelentkező tűnt el, illetve 1083 fővel kevesebbet vett fel két év alatt, és az állami támogatott helyek száma is 935-tel csökkent.