Hónapok óta szünetel Pottyondy Edina rendszeres keddi videósorozata, de ma, bár nem kedd van, Novák Katalin visszatérése miatt ő is visszatért.
Nem véletlen, hogy pont most emelkedik ilyen komolyan a benzinár.
Ma van a nyári napforduló napja, mondjuk, milyen időjárás várható vasárnap estig.
A baconszalonna önmagában sem egy túl egészséges étel, de ha ráadásul listeria monocytogenes baktérium is van benne, akkor végképp nem tanácsos a fogyasztása. Termékvisszahívás az egyik legnagyobb üzletláncnál!
A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
2010. november 6., 17:34
A Mal Zrt. nem akar szembemenni a kormánybiztos álláspontjával, és ezért nem fizette ki október végéig a vörösiszap-katasztrófa áldozatai hozzátartozóinak a cég által felajánlott több millió forintos támogatást - mondta el az MTI tudósítójának érdeklődésére az újjáépítésre és helytállásra vonatkozó kormányhatározatban károkozóként megnevezett cég jogi képviselője szombaton.
2010. november 6., 16:05
Az ajkai timföldgyár megsérült X-es zagytározójából folyamatos a szennyeződés utánpótlása, mivel a teljes zárást és fedést az elmúlt öt hétben nem tudták megvalósítani. A helyzetet így most azzal kezelik, hogy lecsapoló árkokat építenek a Torna-patak és a Marcal további védelme érdekében.
2010. november 6., 15:09
Az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa 17 sérültje áll még fekvőbeteg-ellátást igénylő kórházi kezelés alatt.
2010. november 6., 12:31
Hirdetések jelentek meg nagyatádi sírhelyek értékesítésére. Hozzátartozók maradványaival, az eredeti ár sokszorosáért árulják a nyughelyeket – írja a Sonline.hu.
2010. november 6., 11:28
A kormány átrendezi az országot, úgy, ahogy azt "mi nem akarjuk", és amihez az emberek sem adtak felhatalmazást - mondta Kiss Péter szombaton a fővárosban az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának országos értekezletének kezdete előtt. A Baloldali Tömörülés elnöke az Új helyzet, új feladatok a választások után, a "nemzeti együttműködés rendszerében" című értekezlet előtt azt mondta: a kormány nemcsak az alkotmányozás kapcsán, hanem az emberek zsebeit érintően is átrendezi az országot. Az a felhatalmazás, ami tavasszal született, legitim és erős felhatalmazás, de nem erősebb hivatkozás, mint a 2006-os MSZP-SZDSZ felhatalmazás - tette hozzá.
2010. november 6., 10:45
A múlt héten jelentette be Orbán Viktor: a kormány a Mal Zrt.-t állami irányítás és vagyonzár alá vonja. Az Országgyűlés a Magyar Honvédségről szóló törvény módosításával biztosította a megfelelő jogi hátteret a vészhelyzetre vonatkozó szabályok alkalmazásához. Ennek megfelelően Bakondi György személyében kormánybiztost jelölt ki a kormány. Az ő feladata a Mal Zrt. vagyoni helyzetének áttekintése, anyagi jellegű kötelezettségvállalásainak jóváhagyása, azok ellenjegyzése. A parlament 336 igen szavazattal – az LMP-frakció 13 tagjának tartózkodása mellett – fogadta el a törvényt. A másik két ellenzéki párt támogatta a kormány javaslatát. A lapunk által megkérdezett szakemberek azonban nem ennyire egységesek a döntést illetően. HERSKOVITS ESZTER írása.
2010. november 6., 10:29
Egy pályázat révén a község több családja is komfortos házba költözhetett az embertelen lakhatási körülmények közül.
2010. november 6., 09:40
Elkezdődtek a kihallgatások a rendőrségen a hétfőn este szülés után elvérzett kecskeméti kismama ügyében. Kirendelték az igazságügyi orvosszakértőt, aki soron kívül elvégzi a fiatalasszony boncolását.
2010. november 6., 09:23
Szombaton sokfelé zavartalan napsütésre számíthatunk. Vasárnaptól megnövekszik a felhőzet, de folytatódik az átlagosnál enyhébb idő.
2010. november 6., 08:28
Nm oldották fel péntek este 8 órától az útzárat Devecserben. Bár a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság pénteken délelőtt úgy döntött, hogy estétől megszüntetik a forgalomkorlátozást, ezt a Devecserben péntektől működő Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ felülbírálta.
2010. november 6., 07:42
Kínos másodperceket okozott a fideszes Mikola Istvánnak Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy csütörtöki szakmai konferencián.
2010. november 6., 06:17
„Vége a Máért nélküli korszaknak” – jelentette ki Orbán Viktor a hat év szünet után összehívott IX. Magyar Állandó értekezlet budapesti testület ülésén a Parlamentben. Hozzátette: a tanácskozásnak rengeteg feladatot kell elvégeznie, beleértve az elmúlt hat év munkáját is.
2010. november 6., 05:25
Végső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét.
2010. november 6., 05:03
Szombaton sokfelé zavartalan napsütésre számíthatunk. Vasárnaptól megnövekszik a felhőzet, de folytatódik az átlagosnál enyhébb idő.
2010. november 5., 21:04
Az elmondások szerint a Titanic elsüllyedését túlélő Veress házaspár az 1950-es évek elejétől élt a községben. A tragédiáról alig-alig beszélnek a cibakháziak, sokan manapság sem tudják, hogy anno igazi hősök éltek közöttük - írja a .
2010. november 5., 18:55
Hiába érkezett péntek délelőtt az Izsáki úti szülészetre a hétfőn tragikusan elhunyt kismama férje, a kórház egyelőre benntartja a négynapos kisbabát. Csabi Péter a -nak elmondta, a kislány egészséges, jól van.
2010. november 5., 17:52
Az MSZP pénteken levélben fordult az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), amelyben a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztéséről szóló, általuk kezdeményezett ügydöntő népszavazás támogatását kérik a testülettől - írja az MTI.
2010. november 5., 16:58
Véső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét - írja az MTI.