Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2010. december 2., 11:32
Megalakítása óta a legnehezebb döntés előtt áll az Alkotmánybíróság. Forduljon-e szembe nyíltan a jogkörét megnyirbáló parlamenttel? Próbálja-e a jogállamot menteni, maradék jogosítványai között lavírozva? Nyelje le a békát, s reálpolitikai érvek alapján alkalmazkodjon a nyers erővel kicsikart helyzethez abban a reményben, hogy az új alkotmány megszövegezőitől az ország így több belátásra számíthat? Vagy ellenkezőleg: tagjai nyilvánítsák ki, hogy méltóságukon aluli asszisztálni ahhoz, ami megkezdődött? Az Alkotmánybíróság helyzetéről szóló állásfoglalásokat BARÁT JÓZSEF összegzi.
2010. december 2., 10:20
Ismét indokolatlanul felpörgött annak a Mercedesnek a motorja, amelyik Pécs-Kertvárosban csaknem három éve halálra gázolt egy asszonyt - értesült az Új Dunántúli Napló.
2010. december 2., 08:43
"Mi vagyunk a magyar jogállamban felnőtt első generáció. Ne mi legyünk az utolsó!" – olvasható a csoport felhívásában; a csoport Budapest fontosabb campusait érintő diákfelvonulást szervezett csütörtök estére, tiltakozásul az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása ellen.
2010. december 2., 07:31
A zsidóság félelem nélkül, teljes biztonságban, szabadságban, igazságban kell, hogy éljen - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán, hanuka első napján, a budapesti Nyugati téren felállított nyolcágú gyertyatartó első lángjának ünnepélyes meggyújtásakor. A külügyminiszter úgy fogalmazott: a hanuka a zsidó közösség ünnepe, azé a közösségé, "amely nagyon fontos nekünk". Hozzátette: "mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy a zsidóság megőrizze hagyományait, identitását, vallását, értékeit".
2010. december 2., 06:30
15 éve 2011 az első olyan év, amikor januártól nem emelkednek a BKV jegy- és bérletárai – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2010. december 2., 04:40
Időjárás-előrejelzés 2010 december 2-ra.
2010. december 1., 20:42
Hibás a Századvég számítása, rossz adatokból téves következtetést von le - így reagált a Stabilitás Pénztárszövetség szerdán a gazdaságkutató intézet napokban közzétett megállapításaira. A Stabilitás Pénztárszövetség megütközéssel fogadta a kormányhoz közelállónak tartott Századvég által sajtóközlemény és újságcikk formájában nyilvánosságra hozott állításokat, amelyek a közvélemény félretájékoztatására alkalmas, szakmailag hibás információkat tartalmaztak - közölte a szervezet.
2010. december 1., 18:42
A kormány több, közlekedéssel összefüggő jogszabályt is módosítana; a parlamentnek benyújtott javaslat szerint határozat nélkül kiszabható lenne bizonyos esetekben a bírság, engedélyeznék a kamerás megfigyelést a közösségi közlekedés járművein és megállókban, valamint csökkentenék az utak mentén elhelyezett reklámtáblák számát is. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkára expozéjában elmondta, több, meghatározó ágazati módosítást is végrehajtanának, de több javaslat az európai uniós jogharmonizáció miatt szükséges.
2010. december 1., 18:38
Nincs szükség öngondoskodásra. Ez azonban csak az egyik üzenete annak a kormánydöntésnek, amely szerint aki a nyugdíjpénztárakból nem viszi át megtakarított pénzét a költségvetésbe, elveszíti nyugdíjának állami részét. A magánpénztárakat tömörítő Stabilitás szövetség elnökével készült interjú teljes szövegét a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.
2010. december 1., 17:39
Csütörtökön sokfelé erősen felhős vagy borult égboltra ébredhetünk, elszórtan várható északon hószállingózás, máshol gyenge eső, záporeső előfordulása, sőt néhol ónos eső sem kizárt.
2010. december 1., 16:44
Szilveszteri bulival indul a soros magyar EU-elnökségi félév - mondta el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tisztviselője egy szerdai budapesti tanácskozáson.
2010. december 1., 16:16
Már az egész országra kiadták a narancssárga riasztást az ónos eső miatt - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2010. december 1., 16:11
Megúszhatjuk-e következmények nélkül az Orbán-kormányzat külgazdasági, politikai ámokfutását? Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének elnökével készített interjú teljes szövegét a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.
2010. december 1., 15:29
Mentőhelikopterrel vitték kórházba a hétvégén Suchman Tamás szocialista politikust, a kaposvári hírportál szerint stroke gyanújával. A Népszabadság úgy tudja, az egykori képviselőt jelenleg is "mélyaltatásban" tartják.
2010. december 1., 15:17
Elkezdődött a Baptista Szeretetszolgálat 2010-es Cipősdoboz Akciója, az ajándékokat az árvíz- és vörösiszap-károsult, valamint nehéz sorsú gyermekeknek juttatják el.
2010. december 1., 14:47
Karácsony Gergely szerint ha jelenlegi formájában szavazza meg a Ház a médiatörvény-javaslatot, akkor az bizonyos szempontból a sajtószabadság végét is jelentheti.
2010. december 1., 14:02
A következő napokban többnyire borult lesz az ég, számíthatunk esőre, záporra. A hétvégén viszont több órás napsütés várható, általában csapadék nélkül.
2010. december 1., 13:05
A szakszervezeti konföderációk a munkavállalókat érintő kérdésekben egyeztetést, "igazmondást" és az eddig meghozott intézkedések egy részének felülvizsgálatát várják a kormánytól, és szombaton demonstrációval adnak nyomatékot a kormány jogalkotási módszerei, a 16 százalékos szja, a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése és a 98 százalékos különadó elleni tiltakozásuknak - hangzott el a három szervező konföderáció sajtótájékoztatóján.