2010. május 8., 14:00

A Fidesz-KDNP frakciószövetség már az első parlamenti napon beadja a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke - aki az újonnan megalakuló kormányban általános miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikai kérdésekért is felel - a Hír TV Péntek 8 című műsorában erről szólva azt is elmondta, hogy az állampolgárság szabályozása mindenben megfelel majd az európai jognak.

2010. május 8., 10:51

Szándéka a nagy múltú, sok szakosztályos egyesület fejlesztése – magyarázta Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, az MTK leendő elnöke.

2010. május 8., 09:27

A távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből a Fidesz szerint.

2010. május 8., 07:15

Megtámadta a Bors újságíróját és elvette fényképezőgépét az almamelléki iskola igazgatója, annak az intézménynek a vezetője, ahol egy pedagógust folyamatosan terrorizált egy 11 éves gyerek, amiről a tanár felettese is tudott - értesült az MTI.

2010. május 7., 21:34

Egyetértenek a szocialisták. Legalábbis abban, hogy meg kell újítaniuk politikájukat, szervezetüket, különben elvesznek. Csakhogy a megújulást egyesek Mesterházyval, mások meg Gyurcsánnyal képzelik el. Vannak, akik gyűjtőpárttá alakítanák át az MSZP-t, a többiek pedig szövetségi rendszerben gondolkodnak. Egy részük a rapid tisztújítás híve, mások viszont őszre halasztanák a személyi döntéseket. Az MSZP prominenseivel PUNGOR ANDRÁS beszélgetett.

2010. május 7., 20:04

Átlagosan 51 óra a pedagógusok heti munkaterhelése egy friss felmérés szerint. Lannert Judit, a vizsgálatot végző TÁRKI-TUDOK Zrt. vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: ez a szám nemzetközi összehasonlításban a középmezőnybe tartozik, ugyanakkor más országokban több segítő is dolgozik a tanárok mellett. Szüdi János közoktatási szakállamtitkár szerint az óraszám-szabályozás rendben van, a Pedagógusok Demokratikus Szervezete viszont azonnali csökkentést kezdeményez.

2010. május 7., 17:51

E-mailben búcsúzott az MSZP polgármestereitől, megyei közgyűlési és önkormányzati, valamint országgyűlési képviselőitől Bajnai Gordon - értesült kormányközeli forrásból a Független Hírügynökség.

2010. május 7., 16:16

A Jobbik értetlenséggel szemléli, hogy az egészségügyért, az oktatásért, a kultúráért, a szociális és munkaügyért felelős minisztériumok vezetését államtitkári szintre csökkenti a második Orbán-kormány - közölte lapunkkal a párt.

2010. május 7., 14:51

A Budapesten a szocialista vezetők nem szerepeltek valami fényesen. Ráadásul a botrányok miatt jelentősen hozzájárultak a párt megítélésének romlásához. Ezt nem lehet sokáig megtorlatlanul hagyni - írta a .

2010. május 7., 13:45

Martonyi János, Matolcsy György és Pintér Sándor - a második Orbán-kormányban három olyan miniszter lesz, akik valaha tagja voltak az MSZMP-nek is a rendszerváltás előtt.

2010. május 7., 12:58

Czira Szabolcs, a Fidesz képviselőjének önéletrajzában nem szerepel az MSZMP-s párttagsága - hívta fel a szerkesztőségünk figyelmét a Piroslap blog.

2010. május 7., 12:34

Több európai nagyvárosban közel egy évtizede működik a dugódíj "intézménye", de ennek megvannak az alapfeltételei, amik Budapesten ma nem adottak - mondta a Duna Televízió háttérműsorában Tarlós István.

2010. május 7., 11:51

A muréna dupla állkapoccsal rendelkezik, harapása halálos is lehet. A Sió-csatornában fogtak egyet a tengeri halból - számolt be a .

2010. május 7., 11:39

Két embert életveszélyes helyzetből mentettek ki a tűzoltók Miskolcon, akik a három szomszédos parancsnokság mellett már egri kollégáik segítségét is kérték a mentéshez. A civilek feltartóztattak egy szivattyúkat szállító tűzoltósági járművet, amelyet csak a rendőrök beavatkozása után engedtek tovább. Az eső továbbra is esik, így az áradás folyamatos utánpótlást kap a hegyekből. A Tolcsva-patak völgyében a Zempléni-hegységben, négy településen több mint száz házat öntött el a hegyekből lefolyó esővíz, valamint a megduzzadt vízfolyások . Tolcsván négy családot kellett kitelepíteni, vélhetően Vámosújfalun is szükség lesz hasonló intézkedésekre.