Tarlós: egy éven belül nem lesznek hajléktalanok
Több európai nagyvárosban közel egy évtizede működik a dugódíj "intézménye", de ennek megvannak az alapfeltételei, amik Budapesten ma nem adottak - mondta a Duna Televízió háttérműsorában Tarlós István.
Bizonyos jelek szerint elindult a főpolgármester-választási kampány, de ennek még nincs itt az ideje - mondta Tarlós István fővárosi szakpolitikus
Duna TelevízióKözbeszéd című műsorában csütörtök este. A Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt által nemrég felvetett dugódíj és annak feltételei már 2009 óta szerepelnek a Tarlós-féle programban. Ezért is tartja nevetségesnek a szocialisták állítását, miszerint ő "lopkodna" Horváth Csaba elképzeléseiből - nyilatkozta a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője.Horváth Csaba ötletét, miszerint a dugódíj bevételeiből ki lehetne váltani a BKV finanszírozásának egy részét és ingyenessé lehetne tenni a fővárosi tömegközlekedést, Tarlós István egyszerűen csak "blődségnek" nevezte.
" A világon nincs olyan, százezer lakosnál többet számláló város, ahol ingyenes a tömegközlekedés, ez blődség. Erre nem lehet mást mondani" - szögezte le a politikus. Ráadásul a budapesti tömegközlekedési cég egy félig, vagy tán egészen tönkrement, eladósodott cég, a buszparkja lerobbant, százmilliárdos nagyságrendű a belső adósságállománya, alig vannak P+R parkolók - tette hozzá.
A dugódíj rendszerének működtetése egyébként rendkívül költséges is, a kiadások a bevételeknek a felét elviszik. "De nem is ez a lényeg: ez egy nonszensz. Ennyi erővel meg lehetne hirdetni az ingyen sört, az ingyen kenyeret. Ingyen cirkusz már van, hiszen ez az" - érvelt Tarlós István.
Egy éven belül megoldani a hajléktalanságot
Bár a polgári erők volt főpolgármester-jelöltjét idén még nem nevezte meg hivatalosan jelöltként erre a posztra a Fidesz-KDNP pártszövetség, ám jelöltsége esetére néhány főbb vonalat vázolt leendő programjából. "Racionális gondolkodást szeretnék vinni a főváros életébe, számolni fogok, a legegyszerűbb összefüggéseket nem hagyom figyelmen kívül. A működést és a pénzügyi helyzetet szeretném stabilizálni, odáig nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. És bevezetni egy világos kommunikációt, ami nem vezeti félre folyton az embereket - röviden szólva magyarul szeretnék beszélni" - mondta Tarlós István a Duna Televízióban.
Ami az önkormányzati választások "eltolását" illeti a mindenkori országgyűlési választások félidejére, ez nem a 2010-es önkormányzati választásra vonatkozik "Ez csak a szocialisták lázálma, de be kéne végre látniuk, hogy sehová sem vezet ez az ügyeskedő fogalmazás" - szögezte le. Idén őszig nem várható több annál, mint hogy kisebb közgyűlések, kisebb képviselő-testületek alakulnak, és minimális feladat-átcsoportosításról lehet szó" - szögezte le a fővárosi szakpolitikus.
"Elő kell készíteni - és ebbe az ellenzéket is be kell majd vonni - azt az átalakítást, aminek következtében működőképesebb közigazgatás lehet az országban, különösen Budapesten, de csak a négy év múlva kezdődő önkormányzati ciklustól" -mondta Tarlós.
Az Európai Parlament 2015-ig fel akarja számolni a hajléktalanságot, ehhez Budapestnek csatlakoznia kell. Reális ez a cél? - kérdezte a Közbeszéd. "Abszolút reális cél, biztos, hogy meg lehet oldani egy éven belül" - válaszolt a volt főpolgármester-jelölt.
Ehhez szerinte néhány hiányzó elemet kell pótolni a hajléktalan-ellátásban: koedukált szállókat létesíteni a párok számára, gondoskodni a hajléktalanok biztonságukról akár hatósági úton is, a munkaképesek számára pedig - elősegítve a visszailleszkedésüket a normál életbe - közmunkákat szervezni.
"Akik ezek után is folytatják azt az életmódot, amivel zaklatják az embereket a város funkcionális pontjain, nincs mese, azokat hatósági erővel el kell távolítani. Egy nemzet fővárosa nem arra való, hogy a konszolidált többség egész egyszerűen ne tudja használni" - szögezte le Tarlós István a Duna Televízióban.