Az idős generáció kizsákmányolása
A középgeneráció kizsákmányolása címmel jelent meg egy írás a 168 Órában. A cikk idézi Orbán Viktort, aki az Idősügyi Tanács ülésén állítólag a következőket mondta: „Meg kell próbálnunk úgy tekinteni az idősekre, mint társadalmi erőforrásra, és nem úgy, mint teherre.”
Szerintem nem is kell annyira próbálkozni: az idősek nélkül a mai fiatal generációk egy lépést sem tudnának tenni. Az óvodákban, iskolákban több nagymama és nagypapa látható délutánonként, mint anyuka és apuka, a játszótereken ez az arány legalább ötven-ötven százalék, nem beszélve a nyári (tavaszi, őszi, téli) szünidőről, amikor mit tehetnek a dolgozó szülők, beadják a csemetéket a nagyinapközibe. (Ha éppen nincs főállású bébiszitter, de ez azért a magyar családok igen kis százalékára jellemző.)
A mai gyerekeket sokkal inkább a nagyszülők nevelik, mint a holtfáradt, családellenes munkaidőben (reggel 8-tól este 8-ig) dolgozó szülők. Szerencsés esetben persze, ha a nagyszülők már nyugdíjasok, de még élnek, és viszonylag jó egészségi állapotban vannak. Tudják ezt a vállalati HR-esek (gyengébbek kedvéért személyzetisek) is: a múltkoriban, amikor egy kisgyermekes anyuka jelentkezett egy állásra, a cég megbízottja megkérdezte tőle: tekintve, hogy a kisgyerekek gyakran betegek, és gyerekbetegség címén ma már nem lehet szabadnapot (napokat) kivenni, van-e nagymama? Igen, válaszolta az anyuka, mire a HR-es: „És milyen egészségi állapotban van a nagymama? Tudna erről az anyuka orvosi igazolást hozni?”
A mai nyugdíjas korosztály nemcsak bébiszitterként, hanem néha anyagilag is kénytelen támogatni családos gyerekeit. Ez a korosztály a háború után nőtt fel, megtanult takarékoskodni. A kádári konszolidáció révén, szerencsés esetben van egy kis tőkéje, balatoni vityillója, ha más nem, panellakása, amit pénzzé lehet tenni, ha kell. Ki lehet belőle fizetni a gyerekek devizakölcsönének részleteit (ha tehetősebb, talán az egészet is), az unoka egyetemi tanulmányait vagy a pesti albérletet – erre is, arra is van példa közvetlen környezetemben, nem is egy. A múltkoriban, egy ötvenéves érettségi találkozón a csaknem hetvenévesek között már nem a karrierről és nem is az öregkori nyavalyákról esett szó, hanem hogy ki hogyan segít a fiataloknak. Ki a házépítésben, ki a kiskertben, ki „csak” az unokázásban, de az összes (még élő) osztálytárs igencsak aktívan kiveszi a részét a családi munkamegosztásból. És még valami: ez a generáció még olvas, ha teheti, színházba, hangversenyre jár, csepegteti a kultúrát a legifjabb generációkba is. És még a modern technikával is megbarátkozott. Egy nyolcvanon felüli barátnőm például tanárképzős unokájának gyűjt anyagot a szakdolgozatához, mert éppen erre van szükség. Lehet, hogy a jövőben, a növekvő nyugdíjköltségek miatt, „a középgenerációt a történelemben még soha nem látott módon kizsákmányolják”, de ettől még nagyon messze vagyunk. Egyelőre az idős generációt zsákmányolják ki, s ők önként és dalolva még élvezik is.
Bonifert Mária
