Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2011. augusztus 27., 10:16

Több mint húszezer forinttal kevesebbet vihetnek haza a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások, mint a minimálbérért dolgozók.

2011. augusztus 27., 06:06

Szombat késő délutántól egy nyugat felől érkező hidegfront véget vet a kánikulának, mely éjfélig várhatóan eléri a Duna vonalát. Érkezését a Dunántúlon minden jel szerint komoly szélvihar kíséri.

2011. augusztus 26., 22:25

Sólyom László és a Védegylet vezetésével alakuljon egy olyan testület, mely megvizsgálja, hogy miképp számították ki a kamatokat és egyéb költségeket a bankok a devizahiteleknek – Róna Péter közgazdász ezt a Klubrádió című műsorban javasolta, hozzátéve, mindegyik kormány, a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank is felelős a kialakult katasztrofális helyzetért.

2011. augusztus 26., 21:49

Még ebben az évben elfogadja a parlament a már elkészült és rövidesen előterjesztendő, a köznevelési rendszert szabályozó törvényt, de a változások csak jövő szeptembertől lépnek életbe - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Zalaegerszegen.

2011. augusztus 26., 18:58

A Budai Központi Kerületi bíróság pénteken elrendelte a csepeli gyilkosságokkal vádolt férfi előzetes letartóztatását. A végzés jogerős – értesült a .

2011. augusztus 26., 18:49

Giró-Szász András, a Századvég Alapítván ügyvezetője lehet az új kormányszóvivő – értesült a Népszabadság. Nagy Anna visszatérése után Schmitt Pál köztársasági elnök szóvivője lehet.

2011. augusztus 26., 16:18

A helyszínen meghalt annak a kisteherautónak a vezetője, amelyik a kolontári hídról a Torna-patakba zuhant pénteken - közölte a rendőrség az MTI-vel.

2011. augusztus 26., 14:31

Az Egymillióan a Demokráciáért egyesület tiltakozik az ellen, hogy a kormány a legkülönbözőbb területeken tudomást sem vesz az adott „szakma” véleményéről, vakon cselekszik hatalmi érdekei mentén, vagy sodródik, miközben a Magyarországon felhalmozódott sokrétű tudást hagyja parlagon heverni.

2011. augusztus 26., 13:30

A közgazdászprofesszor szerint az Orbán–Matolcsy-féle gazdaságpolitikával Magyarország kelepcébe került, kiút pedig nem látszik. Elemzi azt is, milyen újabb intézkedések, megszorítások várhatók, és mindez hogyan hat majd társadalmunkra. A Békesi Lászlóval készült interjú teljes szövegét elolvashatja a legfrissebb 168 Órában.