Ennyit kapnak a közmunkások

Több mint húszezer forinttal kevesebbet vihetnek haza a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások, mint a minimálbérért dolgozók.

2011. augusztus 27., 10:16

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint szeptembertől a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére – attól függően, hogy igényel-e szakképesítést a munkakör betöltése – bruttó 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta, a havibér 57 000, a hetibér 13 120, a napibér 2624 forint. A minimálbér bruttó 78 ezer, vagyis a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások 21 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza, mint a minimálbérért dolgozók – írja a

Világgazdaság.

Teljesítménybérezésnél a követelmények száz százalék feletti teljesítésénél a bér növelhető. Csökkenthető is azonban abban az esetben, ha a követelményeket nem teljesíti a közfoglalkoztatott. Részmunkaidőnél a havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve kell figyelembe venni, azzal, hogy az egy hónapra folyósított havi, illetve az egy hónapra vetített heti és napi nettó bértétel nem lehet kevesebb a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegénél. A rendeletből kiderül az is: a havi közfoglalkoztatási bért heti részletekben fizetik ki.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.