2015. március 31., 10:30

Lefoglalta a nyomozó hatóság a győri ETO Parkot és a stadiont. A lépésre a Quaestor-üggyel kapcsolatos vagyon-visszaszerzési eljárásban biztosítási intézkedésként volt szükség – nyilatkozta Ibolya Tibor fővárosi főügyész az M1-nek. Az ingatlanok mellett gépkocsikat, üzletrészeket, készpénzt is lefoglaltak.

2015. március 31., 09:26

Január elején Kukorelly Endre író megelégelte, hogy a politika és a társadalom évtizedek óta átlép a hajléktalanokon, átnéz a lakhatási gondokon. Facebook-csoportot hozott létre Nyugodt Szív. Béreljünk lakásokat rászorulóknak elnevezéssel. Azt kérte, „adakozzon, aki tud, béreljünk néhány lakást a hajléktalanok számára”. Pár hónap alatt több millió forint gyűlt össze, az adományoknak köszönhetően tucatnyi ember nem került utcára, más pedig ma már nem a Boráros téri aluljáróból indul dolgozni.

2015. március 31., 08:57

Orgován, a nyolc általánost végzett munkanélküli közmunkás, aki gyilkossági kísérletért ült börtönben, jelenleg is a Quaestor vezetője – állítja Juhász Péter. Az Együtt lipótvárosi önkormányzati képviselője szerint Tarsoly ugyan bejelentette, hogy visszaveszi a cégvezetést, de nem tette.

2015. március 31., 06:50

Legelő birkák közé hajtott egy terepjáró a múlt héten. Az állatok gazdája és az autó vezetője az incidens után összeverekedett. A negyven éve állatokat tartó juhász földbérleti pályázatát tavaly kétszer is elutasították. Kedden a Független Kisgazdapárt szervez tüntetést – birkákkal – a Vidékfejlesztési Minisztérium elé a hajdú-bihari gazdák kilátástalan helyzete miatt.

2015. március 30., 21:35

Hét „rendszerbontó” civil népszavazási kezdeményezés hitelesítését utasította el hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ez azt jelenti, hogy egyelőre csak abban a két kérdésben – a tankötelezettségről és a gazdasági kamarai hozzájárulási díj fizetéséről – lehet népszavazást tartani, amelyet a testület a legutóbbi ülésén fogadott el.

2015. március 30., 12:18

2015. március 30., 12:09

2015. március 30., 12:09

2015. március 30., 12:09

2015. március 30., 11:00

2015. március 30., 10:42

2015. március 30., 10:39

Az Együtt szerint Habony Árpádnak és Andy Vajnának tisztáznia kell, állami tulajdonú gépjárművel száguldoztak-e, megfeledkezve a KRESZ néhány alapvető előírásról. Amennyiben igen, azt is tisztázni szükséges, milyen jogcímen.