Az északír meccs kapcsán
Nagy a meglepődés az újabb vereség után; én magam is meglepődtem, azt gondoltam ugyanis, hogy sokkal simábban fognak nyerni az északírek; én a sorsolás után kötöttem fogadásokat, hogy az északír válogatott a csoportban is előttünk fog végezni.
Nem azért, mert idegenszívű áruló vagyok, csak – a magyar „szakértőkkel” szemben – szeretem és ismerem is az angol focit. Nemcsak a Premier League küzdelmeit figyelem régóta, hanem a másod- harmad- negyedosztályt is. A szerencsének is köszönhetően jó néhány meccsre, stadionba is eljutottam, többek között a Wembley-be, az Emirates-be, legtöbbször egyébként a nagy kedvenc, a Queens Park Rangers Loftus Road-i stadionjába.
(A magyar „szakértőkről” ide kell szúrnom, hogy az emlékezetes holland-magyar előtt két nappal a Képes Sport „szaklap”, ami a Nemzeti Sport melléklete, „Narancsfacsarók” című cikkben írta meg, miért is fogjuk legyőzni a hollandokat, az eredmény ismert, 8-1, és nem ide).
Az északír keretben nyolc Premier League-ben szereplő játékos van, és hatan-hatan jöttek az angol másodosztályból és a skót első ligából. A Premier League-et nem kell bemutatni, belátható, hogy nem ugyanaz a szint, amikor a válogatott meccset megelőző fordulóban például Steven Davis, a Southampton játékosa, 34.900 néző előtt a West Ham ellen játszik, mint amikor Gyurcsó Ádám egy szinte üres stadionban a Puskás Akadémia ellen remekel. Nem véletlenül említettem Gyurcsót: az 58. percben fáradtság miatt cserélték le...
De hiba lenne, ha az angol másodosztályt lebecsülnénk! A Championship – így nevezik a másodosztályt – az angol-spanyol-német-olasz elsőosztályú bajnokságok után Európa ötödik legerősebb bajnoksága! A magyar bajnok Debrecen teljesen simán esne ki ebből a bajnokságból! Kőkemény meccsek, negyvenhat forduló, és a miheztartás végett: az előző forduló átlagnézőszáma 18.331 volt, a magyar bajnokságban 3.000 alatt.
Egyébként három honfitársunk játszik itt: Tőzsér a Watford, Bogdán a Bolton játékosa, és pár hete – igaz, bevallottan a kispadra – a Fulham igazolta le Király Gábort. De még a harmadik vonalban is olyan patinás csapatok játszanak, mint a Coventry City vagy a Sheffield United; de itt játszik az a Milton Keynes is, amelyik pár napja a Liga kupában 4-0-ra (!) verte a híres-nevezetes Manchester United csapatát.
A teljes északír keret tehát ezekből a bajnokságokból kerül ki.
A magyar játékosok pedig – nyilván nem véletlenül – semmilyen jegyzett bajnokságban nem játszanak immár. Ausztriában, Oroszországban, Lengyelországban néha feltűnik egy-egy játékos, de semmi egyéb. A topligák környékén sem találunk már magyart. Illetve, legyünk igazságosak: a Bundesligában játszik két honfitársunk, de – igaz, más-más okokból, sem Szalai, sem Stieber nem válogatott.
Mindezt csak azért érdemes tudni, hogy megértsük: aki azt gondolta-írta-mondta, hogy a szerencsétlen magyar bajnokságban játszóknak bármi esélyük is van, az egész egyszerűen nem érti a „szakmát”, vagy ami rosszabb: érti, de hazudik.
Persze lehet, hogy készül már az új óriásplakát: „Üzenjük Belfastnak: több tiszteletet a magyaroknak!”
Ráczkevy Miklós
