Az Emmi szerint nem vesznek el 90 milliót a szociális területtől a versenysport kedvéért
A minisztérium közleménye szerint a jövő évi költségvetésben több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, a szociális ágazatban a magasabb iskolai végzettségűeknek és a régebben pályán lévőknek 9 milliárd forintos forrásból biztosítják a béremelést. A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem 15 ezer embert érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményez - írta az Emmi. Kiemelik: a következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek. A kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat és ehhez a szükséges költségvetési forrásokat biztosította és biztosítani fogja a jövőben is - áll a tárca közleményében.
Szerdán a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is azt kifogásolta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a tavalyi költségvetésben bennragadt 90 millió forintot elveszik a szociális területtől, és azt versenysport támogatására csoportosítják át.
Sneider Tamás és Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselője közleményükben felháborítónak és elkeserítőnek nevezi, hogy Orbán Viktornak és a kormányának meg sem fordult a fejében, hogy ezt a pénzt ágazaton belüli jutalomként, vagy béren kívüli juttatásként adják oda azoknak, akik kemény munkával, ilyen keserves körülmények között is napról-napra fenntartják a szociális rendszert. A jobbikos politikusok ezért arra szólítják fel a kormányfőt, hogy bírálja felül a döntését, és adja azoknak ezt a pénzt, akik megérdemlik és akiknek jogosan jár. Gúr Nándor, az MSZP alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján szintén azt követelte, hogy rakják vissza eredeti helyére azt a 90 millió forintot, amit a kormány a szociális humánszolgáltatók bértámogatásából csoportosított át „Orbán hóbortjára”, a versenysportra. Szabó Tímea a Párbeszéd társelnöke pedig közleményében Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vár magyarázatot arra, hogy miért nem lehet ezt a 90 millió forintot a rászorulóknak odaadni.