Az eltérített tankhajó

– Nincsenek szerződések, amelyek világosan rögzítik, kinek mi a feladata: ki üzemelteti a fénymásolót az iskolában, ki fizeti a postaköltséget? Hoffmann Rózsa szerint sikertörténet az, ami az oktatásban zajlik. De kinek lesz jó, ha az üzemeltetési feladatok tisztázása végett bíróságra mennek az önkormányzatok? – kérdezi Gémesi György, Gödöllő polgármestere.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint beigazolódott, amit korábban is mondtak: előkészítetlen volt a közigazgatási és az oktatási rendszer átalakítása. A központosítás gyengíti az önkormányzati rendszert, emellett nemcsak az állam által átvett feladatokra vontak el pénzt a településektől, visszatartottak mintegy plusz kétszázmilliárd forintot is.

Mint ismert, januártól egy mamutintézmény, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) alá kerültek az eddig önkormányzati tulajdonban lévő iskolák. A pedagógusok számára érthetetlen a rendszer: az iskola a központé lett, de az önkormányzat működteti. Nem tisztázott – és erre utalt Gödöllő polgármestere is –, ki fizeti a működéshez szükséges költségeket: az állam vagy az önkormányzat?

Gémesi már tavaly júniusban, egy lapunknak adott interjúban úgy fogalmazott: „Az önkormányzatokat kifosztják, aztán azt mondják, nem tudják ellátni a feladataikat. Ezután állami kézbe veszik az oktatást, és végül kifizetik rá azt a pénzt, amit korábban nem akartak odaadni a településeknek.” Szerinte így nem lesz olcsóbb semmi.

A jóslat beigazolódott, nagy a zűrzavar.

Felháborodtak a pedagógusok. Néhány napja a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium oktatói nyílt levélben tiltakoztak a kormány központosítása ellen. A gimnázium 49 tanára szerint „a KIK alá rendelt és az iskolákat irányítani hivatott tankerületek hivatali szervezete nem épült ki, sok helyen a tankerületi igazgató egymagában – infrastruktúra és munkatársak nélkül – próbál megküzdeni a feladatával, nem készültek el a működési szabályzatok, nincsenek kialakítva a feladat- és hatáskörök, a felmerülő problémákat nem tudják megoldani, a kérdésekre nem tudnak válaszolni”.

Az iskolákat távoli központban ülő hivatalnok – helyismeret nélkül – irányítja, aki jelentéseket kér, így igazgat. Az iskolaigazgatónak sem munkáltatói, sem gazdálkodási joga nincs, a pedagógusok szerint „a központi akarat végrehajtó bábjaivá degradálták őket, és naponta alázzák meg őket újabb és újabb jelentések, listák és kimutatások bekérésével, teljesíthetetlen határidőkkel”. Figyelmeztetnek a tanárok: mindez a tanév kellős közepén, a félévzárás időszakában történik.

Hoffmannék így védekeztek: az évtized legnagyobb léptékű átalakítása zajlik, ők sokféle szempontot mérlegeltek, feszített volt a tempó, de minden feladat megfelelő ütemben teljesült, és így tovább, és így tovább. Természetes, hogy az átállásban lehetnek hibák, de Hoffmann szerint a működtető, vagyis általában az önkormányzatok feladata például a kréta- és a vécépapír-vásárlás, vagyis a dologi kiadások fedezése. Az államtitkárság állítja: az állami fenntartásba vétel a biztonságosabb, igazságosabb, jobb, kiszámíthatóbb iskolarendszer megteremtése érdekében történt. A tankerületi vezetők nemcsak a központban, a járásokban is ott vannak, az iskolaigazgató változatlanul az iskola szakmai munkájának a vezetője.

Tehát semmi baj!

A Hoffmann-államtitkárság szerint a mindennapi gyakorlatban csupán annyi változást érzékelnek az intézmények vezetői és pedagógusai, hogy az új rendszerben nem az önkormányzathoz, hanem a tankerület vezetőjéhez kell fordulni szakmai ügyekben, a működtetéssel kapcsolatos kérdésekben pedig – attól függően, hogy ezt a feladatot ki látja el – az önkormányzat vagy a tankerület segít.

Biztos, hogy csak ennyi történt?

Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára emlékeztet arra, hogy az elmúlt húsz évben az önkormányzatok folytonos harcot vívtak iskoláik megőrzésért. Szerinte a mostani rendszerrel csorbulhat az oktatási intézmények helyiidentitás-képző szerepe.
– Nem értem, hogy ezt a konfliktust miért húzta magára a kormány.

A központosítás ezzel még nem zárult le. Januártól már működnek a járások, amelyek – mint Navracsics Tibor szakminiszter fogalmazott – valójában csak háttérintézmények, amelyek az ügyintéző kormányablakokat szolgálják ki. A járások – a mindenkori kormány helyi karjaiként – elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, a szociális, a környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási feladatok intézését veszik át az önkormányzatoktól.

Hogy miért volt szükség az önkormányzati rendszer átalakítására?

A kormány bevallott célja a költséghatékonyság, a szolgáltatási színvonal emelése, az egyszerűbb ügyintézés és a szigorúbb felügyelet.

Zongor Gábor szerint az 1990-ben létrejött önkormányzati rendszer lényegében a dél-európai szisztémát (szétaprózódott önkormányzatok kevés feladattal) és a skandináv modellt (nagy önkormányzati közösségek sok feladattal) mosta össze.

– 2000-re nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer nem működtethető tovább. Az önkormányzatokra jelentős kötelezettségeket pakoltak. A közszolgáltatás színvonala igazságtalanul egyenetlenné vált. A működésképtelenség megakadályozása érdekében Pintér Sándor belügyminisztersége alatt hozták létre azt a támogatási alapot, amely egyedi döntésekkel segítette a „rászorult” önkormányzatokat. Ezt az alapot a későbbi miniszterek is fenntartották, mivel a finanszírozási probléma nem oldódott meg – magyarázza a főtitkár.

Sőt, az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint 2007–2010 között romlott az önkormányzatok helyzete. Apadtak a központi források, eladósodott a lakosság, a helyi adók mértéke elérte a kiszabható határ kilencven százalékát, így már aligha volt tovább emelhető. A települések mozgástere beszűkült.

Az orbáni kétharmad aztán megváltoztatott mindent, feje tetejére állította a rendszert.

– Az 1990-es törvény indoklásában még szerepelt az a passzus, hogy a helyi önkormányzatok a kormányzat ellensúlyai, ám az Orbán-kormány felrúgta a közmegegyezést, amely szerint erős önkormányzatokra van szükség – emlékeztet Lamperth Mónika (MSZP) volt belügyminiszter.

És az új jogszabályt idézi, amely szerint a települések már nem önálló egységek: „A helyi önkormányzatok az egységes állami szervezetrendszer részeként hozzájárulnak az alaptörvényben foglalt államcélok megvalósításához, elősegítik a jogszabályi kötelezettségek teljesítését.”

Lamperth Mónika úgy véli: a központosítást bizonyítja, hogy az új munkamegosztásban gyengülnek a pénzügyi korlátok közé szorított önkormányzatok, felettük törvényességi felügyeletet gyakorolnak a kormányhivatalok. Utóbbiak vezetői a települések helyett rendeletet alkothatnak. Az új rendszer kiüresíti a megyei önkormányzatokat is.

– A közigazgatás olyan, mint egy tankhajó, nem lehet hirtelen irányváltoztatásra kényszeríteni, ide-oda rángatni – mondja Lamperth Mónika.

Szerinte az MSZP kormányra jutva sem térne vissza a régi rendszerhez, hanem a politikai kézi vezérlés helyett szakmai irányítást szeretnének.

– 1983 decemberében szűntek meg a járások, amelyek akkor a helyi kisközösségek igazgatási támaszai voltak. Most viszont a járási rendszer a városokat is magában foglalja. De biztos, hogy olcsóbb és hatékonyabb ez a szisztéma? Ugyanis léteznek olyan járások is, amelyekhez csupán két város tartozik: egyikben van a központ, a másikban pedig a kirendeltség – magyarázza a TÖOSZ főtitkára.

Zongor Gábor szerint az államnak az lenne a dolga, hogy a szolgáltatók működését biztosítsa és szabályozza, nem pedig az, hogy maga legyen a szolgáltató.

– Magyarán: az állam ne evezzen, hanem irányítsa a csónakot.