Kemény követelést fogalmazott meg az ellenzék

Úgy gondolják: a házelnöknek nincs helye a magyar közéletben. 

2021. november 27., 15:05

Szerző:

A legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít Kövér László az ellenzék ellen, és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre – így reagáltak az ellenzéki pártok a Direkt36 szombat délelőtt nyilvánosságra hozott információra.

Korábban írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy tavaly áprilisi zárt ajtók mögött történő beszélgetés, amelyen Kövér László titkosszolgálati vezetők előtt nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről. 

Az ellenzéki pártok szerint megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnöke a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt a törvényes rend, a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdít, amikor a legsúlyosabb nemzetbiztonsági veszélyként azonosítja az ellenzéket, tőlük várva annak „elhárítását”. Szavai a „Pegasus-ügy” közvetett bizonyítékát is jelenthetik, amikor a magyar állam által megvásárolt, terror- és bűncselekmények elhárítására kifejlesztett izraeli kémszoftvert az ellenzéki tér szereplőinek – politikusok, újságírók, médiatulajdonosok, civilek, aktivisták – megfigyelésére használták fel.

„Mi, az egységes ellenzék követeljük, hogy Kövér László haladéktalanul adjon magyarázatot arra, kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa”

– ezen kívül követelik még Orbán Viktortól, hogy nyilatkozzon az ügyben, hogy azonosul-e Kövér kijelentéseivel, valamint a Pegasus-szoftverrel kapcsolatos kérdésekre is választ várnak.

„Az elmúlt 30 év legmocskosabb hazai botránya, a Pegasus-gate eddig nyilvánosságra került ténysorai alapján Orbán Viktor és kormánya méltatlan Magyarország polgárainak képviseletére, ahogyan Kövér Lászlónak sincs helye a magyar közéletben”

– áll a közleményben.

(kiemelt kép: Márki-Zay Péter beszél az Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott közös ellenzéki megemlékezésen, az Andrássy út–Dózsa György út sarkán. Budapest, 2021. október 23. Fotó: Adrián Zoltán/168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.