Az ellenkezőjét gondolom

– Azt mondta, Orbán Viktort nem elküldeni lesz nehéz, hanem rendbe hozni utána az országot. Szerintem legyőzni sem lesz egyszerű.

– Nem fog magától menni, ez igaz. Nem hiszek a forradalmi hevület létjogosultságában: több választónak kell itt lenni a mi oldalunkon, mint a másikon. Politikai értelemben ennyire egyszerű a történet. De a nagy munka csak utána jön: hiszen annyi feszültség halmozódott fel, annyira átalakultak a viszonyok.

– Mit tesznek addig, megvárják, amíg megbukik a kormány?

– Politizálni kell. Nem hiszek abban, és nem szabad arra építeni, amit sokak mondanak: majd elsöpri őket a külföld haragja, esetleg egy nemzetközi pénzügyi válság.

– És amúgy se mennének vele semmire. Az ellenzék gyenge, erőtlen.

– Nincsenek nagy trükkök: okosakat kell mondani, tisztességesnek, karakteresnek és becsületesnek kell lenni, járni az országot, dolgozni.

– Elég okosakat mondani? Érdekli ez egyáltalán az embereket?

– Van, akit igen, van, akit nem. Hogy megjelennek-e új arcok, arra kevesebb hatásunk van. Annyit tudunk érte tenni, hogy például a Demokratikus Koalíciót nyitott pártként építjük, vezetjük.

– Azt mondta, intellektuális, morális, politikai értelemben a baloldal gyengének bizonyult. Ez eufemisztikus meghatározása annak, hogy a baloldalnak nincs hitele.

– Ó, dehogy. Csak annyit, hogy nem elégszem meg korábbi teljesítményünkkel. Számomra hitelesség, hogy a választók egyre nagyobb része elfogadja alternatívának azt, amit képviselünk. Az, hogy még többen legyünk, sokakon múlik, nem csak rajtunk. A baloldali, szabadelvű demokratáknak közösséget kell alkotniuk. Ennek részei az értelmiségiek, a melósok, az újságírók, a tanárok, az elemzők, a bolti pénztáros is. A baloldalon mintha hódítana a nihilizmus kultúrája. Ez nem jó. Ez árt. Ugyan mi, politikusok nem vagyunk tökéletesek, ez igaz, de amit például a DK-ban képviselünk, az biztosan jobb az országnak, mint amit a kormányoldal nyújtani tud.

– Csak jelzem, hogy korábban még nem fordult elő a Medián felméréseiben: a választások után bő másfél évvel egy kormánypárt a voksok 51 százalékát kapná. A megkérdezettek 51 százaléka pedig „biztosan nem szavazna a DK-ra”.

– A legfontosabb mérce a saját lelkiismeretünk. Megcsináljuk-e azt, amit az adott szituációban lehetséges? Mi megtesszük. Ha ez most félmillió ember támogatására elég, akkor az jó dolog, hiszen pár évvel ezelőtt feleekkora támogatottságunk sem volt. Van olyan budapesti kerület, ahol mi kormányzunk és 37 százalék áll a DK mögött. A jobboldal szemében én a legelutasítottabb politikus vagyok, de én nem az ő szimpátiájukat akarom elnyerni. 51 százalék nincs mellettünk? De a maradék 49 százalékkal választást lehet nyerni Magyarországon. Ön percek óta mintha arról beszélne, hogy ez a pohár félig üres. Én azt mondom, félig tele, mert például politikai értelemben mi, azaz a DK képviseli legintenzívebben és legsikeresebben a polgári, európai Magyarország ügyét a balközép világban, sőt, ahogy látom, azon túl is.

– Én nem azt mondom, hogy félig üres, hanem azt: zavaros a víz, ami benne van.

– Az ellenkezőjét gondolom. Menekültügyben egyetlen pártként ki tudtunk tartani a legtisztességesebb megoldás mellett, hogy a biztonság és az emberiesség egyszerre is érvényesíthető. Van ennél tisztább megoldás? Nincs. Nem tiszta történet, ha arról beszélünk, hogy legalább háromszázmilliárd forint hiányzik az egészségügyből, hogy drága mulatság az orvos, az orvosság, a csípőprotézis? Vagy éppen azt mondani, hogy árulásnak tartjuk, ha alkotmánybíró-jelölés ügyében együttműködik bármely ellenzéki párt a kormánnyal? Nem taktikázunk, nem félünk egyenesen beszélni, nem kötünk tisztességtelen kompromisszumokat Orbán rezsimjével.

– Ha ezt kollaborálásnak tartják, miért esküdtek fel annak alkotmányára, illetve Alaptörvényére, miért ülnek a parlamentjében, ahol ők diktálnak?

– A DK volt az egyedüli párt, amelynek képviselői az esküt így egészítették ki: „minden erőmmel azon leszek, hogy ezt az elfogadhatatlan alkotmányt megváltoztassam”. Volt is felzúdulás a jobboldalon. Azért vagyunk a parlamentben, hogy a kormánnyal szembeni alternatívát képviseljük. A politikai realitás szerint a parlamenten kívül nincs élete egyetlen politikai tömörülésnek sem. Az állampárt parlamentjébe is bement az akkori rendszerellenzék. Pedig az a diktatúra törvényhozása volt. Rendkívül veszélyes romantikus érzelgésnek tartom, hogy vonuljunk ki a parlamentből.

– Nem azt mondom, hogy tegye ezt, csak azt állítom, hogy nem konzekvens.

– Pedig szerintem az vagyok. Elutasítom Orbán rezsimjét, és a népképviselet jogát, felelősségét – amit a választóktól kaptam – a rendszerrel szemben használom fel. Önmaga és az ügy ellensége, aki lemond a rendszer elleni küzdelem legitim lehetőségéről.

– Közben az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok saját képviseleti fórumokat keresnek maguknak. Utóbbiak például országos közalkalmazotti tanácsot.

– Nagyon helyes. Mi ezzel a baj?

– Hogy eszük ágában sincs az ellenzékkel szövetkezni.

– Ezzel a kérdéssel nem azt üzente a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumnak, hogy a 168 Óra nem is javasolja, hogy velünk együttműködjenek?

– A sajtónak nem az a feladata, hogy segítse a pártokat.

– A sajtó alakítja is a közhangulatot. Úgy látom, hogy a magyar baloldali, szabadelvű demokratikus közösség – és az ide tartozó nyilvánosság – mintha nem akarna szembenézni a saját feladatával. Időnként azzal a szimpla és bárgyú érveléssel jön, hogy a problémák egyetlen okozói a politikai pártok. Nem akarom felmenteni magunkat, de figyelmeztetem ezt az oldalt: a pártok önmagukban nem képesek új országot teremteni. Ahhoz sokak segítsége, felelősségvállalása kell. Új politikai közösséget kell közösen megszerveznünk, megteremtenünk. Önökkel együtt.

– Fenntartom: a sajtónak nem feladata, hogy beszálljon a pártpolitikába, inkább az, hogy bemutassa a különböző véleményeket, alternatívákat és legyen saját álláspontja is. Önök programot írnak. Van benne a többi között garantált minimum családi jövedelem, kétszintű nyugdíjrendszer, fokozatos béremelés az egészségügyben. Lendvai Ildikó korábban cselekvést sürgetett. Azt írta: „Egy kedveszegett országban már nem kelt izgalmat, ha elmondjuk, majd egyszer mit kellene tenni. (...) nem látják rajtunk, hogy már most segítünk, ahogy tudunk. (...) Nem szerveztük össze országos szociális mozgalommá sok jó szándékú emberünk, szervezetünk.”

– Nekem mondja? Karácsonykor és a múlt héten is ételt osztottunk, ruhákat viszünk Iványi Gábor egyházának. De ez a javaslat is csak szöveg, amíg valaki meg nem csinálja. Arra biztatok mindenkit, hogy kevesebb megrendelést adjon, és ha van energiája, akkor tegyen hozzá a küzdelmünkhöz. Dolgozzon! Mert a tanácsok önmagukban nem visznek előre.

– Keserű?

– Egyáltalán nem, sőt, inkább szenvedélyes. Az igaz, hogy megvetem a nyafogást, amit sokan, köztük nem egy tisztességes baloldali újságíró is tanúsít.

– Én biztosan nem. Csak arról kérdeztem egyfolytában, mit gondol, hogyan tudnak győzni. Az Együttből és az MSZP-ből is hallani, neves politikai elemzők is úgy vélik, hogy választási pártra vagy mozgalomra lenne szükség, amely egy esetleges kétharmados győzelem után alkotmányt módosít, aztán lemond és új választást ír ki.

– Miért szórakoztatjuk technikákkal az országot? Ennek semmi értelme. Egy dolog világos: együtt kell működni. Ha kétharmadot szerzünk, miért is mondjunk le utána? Mások meg előválasztásról beszélgetnek, konferenciát is szerveznek róla. Minek? Van legalább kettő miniszterelnök-jelöltünk, hogy legyen kik közül választani? Én egyet sem ismerek. Akkor mi ez az álvita?

– Önt szokták emlegetni aspiránsként, de én már nem tudom, mit akar: a Blikknek azt mondta, nem szeretne jelölt lenni, a Klubrádiónak meg azt, nem tudja, az lesz-e.

– Istenem, mit nem adnék azért, ha az országgal is foglalkozhatnánk! Elmondom sokadszor: ma nincsenek ilyen ambícióim, de nem tudom, mit hoz a holnap. Nekem ma ennél a kérdésnél sokkal fontosabb, hogy újra reményt adjunk az embereknek, hogy közösen teremthetünk egy új világot, a sokak Magyarországát, és ezt csak úgy lehet, ha hiszünk a saját igazunkban és abbahagyjuk ezt az öngyilkos köldöknézést.

– Azt írta, egyesült baloldalt akar. Évtizedekre tervez?

– Hosszú folyamat lesz. Mivel sokan erre a szövegre riadtan reagálnak, mindennap nem hozom szóba a kérdést. Elfogadom, annak kell javaslatot tenni, aki mögött a legtöbb szavazó áll. Ez ma a szocialista párt. Ha mi leszünk többen, nem fogunk habozni: előállunk egy forgatókönyvvel.

– 2018-ra készülnek, vagy későbbre?

– Ha csak a menekültügy marad napirenden, akkor bajban leszünk. Mert hazugság, hogy ez lenne az ország legfontosabb problémája: növekszik a szegénység, az oktatás és az egészségügy elképesztő helyzetben van. A DK 2018-ra reményeink szerint legalább 15 százalékon lesz. Két éve folyamatosan emelkedik a támogatottságunk. Ha a többi ellenzéki párt is hozza ezt az eredményt, akkor megverjük a Fideszt.

– Ami önöknek siker, az egész ellenzéknek stagnálás: ugyanazt a tortát szeletelik.

– Ez azt is jelenti, hogy a demokraták számára a DK értékes alternatíva. Mi nem azért csináljuk, hogy a többi ellenzéki pártnak rossz legyen. Ha sokak számára bebizonyosodik, hogy pártunk hiteles és egyre erősebb alternatíva, akkor a bizonytalanok táborából is csatlakoznak majd hozzánk.

– Ha nem lesz meg a kétharmad, hogyan akarják lebontani a Fidesz-rendszert? Programjuk szerint például kormány alá rendelnék az ügyészséget. Ehhez nem elég a szimpla többség. És akkor még az Alkotmánybíróságról nem is beszéltünk.

– A Fidesz – hatalma túlélésének biztosítása miatt – sok területet kétharmados ellenőrzés alá vont. Öngyilkosság lenne, ha elárulnám, hogyan lehet a Fidesz vonalait megkerülve lebontani ezt a bebetonozott rendszert. Több esetben megtaláltuk már a jogi megoldást. De lesznek olyan helyzetek, amikor csak politikai eszközünk lesz arra, hogy lépjünk. 2000-ben hogyan kényszerítette lemondásra Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyészt a Fidesz?

– Ezt máig nem tudjuk biztosan. Csúnya eljárásról suttogtak akkoriban.

– Mondjuk úgy, hogy politikai eszközökkel. Nem ajánlom a széplelkűséget a Fidesszel szembeni harcban. Alkotmányosan, de keményen kell küzdeni.

– Erre utalt korábban, amikor azt írta, nem kell szégyellni használni az erőt, bár ön ezt kormányfőként nem merte?

– Igen. Amint van alkotmányos és politikai értelemben vett erőnk, azt használni kell. A baloldal – nyomorúságos huszadik századi története miatt – önvédelemből is félt a politikai erő legitim használatától, gyengébbnek mutatta magát, mint amilyen volt. Ez rám is vonatkozik. Na, ez nem fog még egyszer előfordulni!

– És mi lesz a különbség az orbáni és a balos erő között?

– Az, hogy mi az erőnket alkotmányos módon a demokratikus köztársaság megteremtésére, a Fidesz pedig alkotmánysértő módon a demokratikus köztársaság lerombolására használta.